Infostart.hu
eur:
369.48
usd:
319.39
bux:
147693.13
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Az űrhajós szerint a kormány eltitkolja az ufók létezését

Újfent megszólalt ufóügyben Edgar Mitchell, a NASA űrhajósa, aki 1971-ben teljesített szolgálatot az Apollo űrhajón. Szerinte létezik földönkívüli élet, csak az amerikai kormány eltitkolja. A NASA és más kormányszervek általában igyekeznek kimaradni az ilyen ügyekből. Amikor azonban űrhajósok beszélnek az ufókról, a NASA-nak is meg kell szólalnia.

Mitchell Washingtonban, az ufópártiak ötödik éves találkozóján szólalt fel. Mint mondta, az emberiség eddig azt hitte, egyedül van a világban. Pedig ez nem igaz, és bizonyíték sem volt rá sosem - fejtette ki az űrhajós. Szerinte nem ismerjük eléggé a Naprendszert, így nem tudjuk, mi folyik "ott kinnt".

Ugyancsak beszélt egy feltételezett ufóbalesetről, amely szülővárosában, a New Mexico-i Roswellben esett meg 1947-ben. Szerinte a lakókat megfenyegették, hogy ne beszéljenek a dologról. Azonban ezek az emberek nem akartak meghalni úgy, hogy nem mondják el valakinek, mi történt, és mivel ő megjárta a Holdat, úgy gondolták, ő a megfelelő ember. "Ezért nekem elmesélték a történetet" - mondta Mitchell. Megerősítette az ufóbaleset tényét egy admirális is, aki aztán később letagadta ezt - tette hozzá.

"Nincs kétség, meglátogattak minket - szögezte le az asztronauta. - A világegyetem, amelyben élünk, sokkal összetettebb, csodálatosabb és gazdagabb, mint el tudjuk gondolni." Nem ez az első eset, hogy Mitchell ilyen feltételezésekbe bocsátkozik, és az ismert róla, hogy hisz a szellemekben.

A NASA nem nyomoz ufók után - kommentálta a fentieket Michael Cabbage, a szervezet szóvivője. A roswelli eseményekről már régóta folyik a vita. A hadsereg azt mondta 1994-ben, hogy dolog sokkal inkább egy kormányzati projekt részének tűnt.

Címlapról ajánljuk
Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel
Hitelszakértői figyelmeztetés

Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették. Azok a vevők, akik az államilag támogatott Otthon Start hitellel számolva kötöttek előszerződést, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a projekt csúszása alatt szigorodnak a program feltételei – mondta el az InfoRádióban Garam Dániel, a Money.hu hitelszakértője.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×