Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága által ezen a napon, 2021. február 14-én közreadott fotón a Nyugati pályaudvar csarnokának felújított tetőszerkezete látható. A műemlék épület felújítását a Magyar Építő Zrt. végzi.
Nyitókép: MTI/MÁV

Azonnali vágányfelújítás jön a Köki és a Nyugati közt

A beruházás 12 milliárd forintból, a MÁV saját forrásából valósul meg.

A napokban megjelentek a szükséges közbeszerzési felhívások, 2026 nyarán felújítják a vasútvonalat a Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között – jelentette be Facebook-oldalára feltöltött videóban a MÁV-csoport vezérigazgatója szombat délelőtt.

Hegyi Zsolt azt mondta, hogy ez az egyik legforgalmasabb pályaszakasz Magyarországon, naponta 230 vonat, évente pedig több tízmillió utas halad át rajta.

A pálya leromlott állapotú, tele van óránkénti 40 és 60 kilométeres sebességkorlátozással. Az utolsó átfogó felújítás a '60-as évek végén történt, így elérkezett az idő a szakasz rendbetételére – közölte.

Elmondta, hogy nyáron „a padlástól a plafonig” átépítik a vasútvonalat, eltüntetnek róla minden sebességkorlátozást. Azon túl, hogy hosszú távra rendbe teszik a vonalat, Kőbánya-Kispesten felújítják a vágányokat, a perontető szigetelését és a gyalogos felüljárót is.

Hegyi Zsolt kiemelte, hogy a vágányok felújítása egész nyáron tart majd, a kiegészítő munkálatok még az őszbe is belenyúlnak. A felújítást követően három perccel rövidül minden vonat menetideje a Nyugati pályaudvarra és onnan kifelé.

Elmondta, hogy a beruházás 12 milliárd forintból, a MÁV saját forrásából valósul meg.

Hegyi Zsolt a videó végén hangsúlyozta, hogy a MÁV-nak képesnek kell lennie arra, hogy saját forrásból elvégezze a szükséges pályakarbantartásokat.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×