Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.06
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója beszédet mond Az Európai Unió jövője: nemzetállami szuverenitás vagy központosítás? - Great Reset című tanulmányt bemutató rendezvényen a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Scrutonban 2025. március 18-án. A rendezvényt az MCC és az Ordo Iuris Intézet szervezte.
Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Balázs: minden idők legintenzívebb kampánya előtt állunk

A bizalomra szeretnénk építeni, arra, hogy amit ígérünk az embereknek, az úgy van – mondta a kormánypártok új kampányfőnöke. Orbán Balázs szerint a Fidesz–KDNP politikusai minden vitába beleállnak majd.

„Minden idők legintenzívebb kampánya lesz” – ezt mondta a Fidesz–KDNP új kampányfőnöke a Patriótának. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a kormányfő kötcsei beszéde után adott interjút, amiben hangsúlyozta: a kormánypártok stratégiájának lényege, hogy nyíltan elmondják, miként látják a világot és benne Magyarország helyzetét, és miként tartható meg a következő években is az ország sikere és szuverenitása.

„A bizalomra szeretnénk építeni, arra, hogy amit ígérünk az embereknek, az úgy van.

Mi nem szeretnénk semmit eltitkolni előlük, mi nem úgy dolgozunk, ahogy az ellenfél, hogy csak választást kell nyerni és utána mindent lehet” – fogalmazott.

A beszélgetésben szóba került a miniszterelnök által vázolt győzelmi terv, aminek része egy, a Tisza Párt adóterveiről szóló újabb nemzeti konzultáció. Orbán Balázs hangsúlyozta: egyértelművé kell tenni, hogy valódi tétje van a 2026-os választásnak.

„Két jövőkép, a szuverén magyar út és a brüsszeli elvárásokat végrehajtó ellenzék között lehet választani. Ezért van szükség nemzeti konzultációra, hogy minden lap ki legyen terítve az asztalra. Hogy ne tudjanak eltitkolni semmilyen szakpolitikai, közpolitikai elképzelést, ami esetleg fájna a magyaroknak, és esetleg nem szeretnék a nyilvánosságra hozni azért, mert félnek a negatív politikai következményeitől. Így nem lehet választást nyerni Magyarországon. Nyílt lapokkal kell játszani, ezért jó a nemzeti konzultáció. És akkor a felnőtt magyar emberek pontosan el tudják dönteni, hogy mi jó nekik és családjaiknak, és mi nem” – fogalmazott a kormánypártok új kampányfőnöke.

Orbán Balázs hozzátette: az Európai Unióban is az emberek valódi érdekeit képviselő magyar vezetésre van szükség, nem olyanra, ami Brüsszel elképzeléseit hajtja végre. A kormányfő politikai igazgatója hangsúlyozta azt is:

nem lesz olyan kérdés vagy vita a kampányban, amibe a kormánypártok nem állnak bele.

A Fidesz–KDNP-nek mindenre van válasza, és olyan, ami a magyar társadalom többsége számára elfogadható – mondta. Ezzel szemben a Tisza Pártnak nincsenek válaszai, csak a fizikai erőszak van – vélekedett, arra utalva, hogy Ruszin-Szendi Romulusz, a párt politikusa többször is meglökte az őt kérdező újságírót.

„Az elmúlt egy évben ezek a jelenségek megtöbbszöröződtek. Nem azért, mert mi megváltoztunk, mert mi 35 éve itt vagyunk. Azért, mert megjelent ez a politikai erő, és van egy olyan vezetője, akinek az egész karakteréből süt ez a fajta viselkedési mód, és ez nyilván átragad az embereire is. Ez is a választások fontos témája lesz, hogy milyen politikai életben, milyen közéletben szeretnénk élni” – hangsúlyozta Orbán Balázs, hozzátéve: Magyar Péter kötcsei rendezvénye is csak azt mutatja, hogy csak a balhé maradt a Tiszának, hiszen lebuktak, kiderült, hogy minden állításuk mögött csak politikai számítás van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×