Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
325.89
bux:
143097.07
2026. november 6. péntek Lénárd
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a brit Rolls-Royce új kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. június 12-én. A cég a jövő közlekedéséhez szükséges eszközöket fog tervezni budapesti központjában, alkatrészeket hibrid és elektromos repülőgépekhez, nagysebességű generátorra alapuló rendszereket. A 6,9 milliárd forint értékű projektet az állam mintegy 1,7 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva húsz mérnöki munkahely létrejöttéhez a jelenlegi százhúszon felül.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Szijjártó Péter: a világ biztonságosabb, ha Amerika és Oroszország tárgyal egymással

A külgazdasági és külügyminiszter Londonban járt, ahol a vámháborúról és a magyar kormány ideológiai harcáról is beszélt.

Magyarország támogatná a nyugati szankciókat Oroszországgal szemben, amennyiben Donald Trump ezeket arra használná, hogy nyomást gyakoroljon Vlagyimir Putyinra, ha nem fogadja el az Ukrajnával kapcsolatos tűzszüneti megállapodást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szerinte az EU Kreml elleni szankciói "nevetségesek" és "kudarcnak" bizonyultak, amelyek több gazdasági kárt okoztak Európának, mint Oroszországnak - írja a The Telegraph beszámolója alapján az Index.

A tárcavezető a londoni Royal United Services Institute agytröszt rendezvényén azt is mondta:

"Jövőbeni döntésünket a jövőbeni körülmények fogják meghatározni."

Donald Trump korábban felvetette, hogy megszüntetheti az európai szankciókat a Putyinnal folytatott tárgyalásokon egy részleges fegyverszünet érdekében a Fekete-tengeren, annak ellenére, hogy ez nem az ő hatáskörébe tartozik. A lap úgy értesült, hogy az EU továbbra is újabb szankciókat tervez bevezetni Oroszországgal szemben, hangsúlyozva, hogy nem ez a megfelelő alkalom a Kremlre nehezedő nyomás csökkentésére.

A múlt hét folyamán Donald Trump vámokkal fenyegette meg Oroszországot abban az esetben, ha nem születik meg a békemegállapodás. Felmerült azonban a gyanú, hogy Moszkva a tárgyalásokkal csak az időt húzza annak érdekében, hogy még több ukrán területet szerezhessen meg.

Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy Magyarország támogatná-e az EU szankcióit, ha azok Donald Trump tárgyalási stratégiájának részét képeznék, azt válaszolta, hogy reméli, megszületik a béke és erre nem lesz szükség. Hozzátette, ha ez nem valósul meg, akkor a témát az adott pillanatban kell megvitatni.

A külügyi tárcavezető azt is hozzátette, a magyar kormány rendkívül hálás Donald Trump amerikai elnöknek, és megjegyezte, hogy

a világ biztonságosabb, amikor Oroszország és Amerika tárgyalnak egymással.

Az EU vezetését is bírálta a miniszter Trump megválasztására adott válasza miatt, illetve, amiért nem tárgyalt gyorsan az amerikai elnökkel, hogy megakadályozza az EU-t sújtó 20 százalékos vám bevezetését. A miniszter elmondta, Budapest ellenzi, hogy az EU visszavágjon az Egyesült Államoknak.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy Magyarország megvétózná Ukrajnának az Európai Unióhoz való csatlakozását, hacsak az meg nem változtatja az ukrán iskolákban az idegen nyelvek oktatására vonatkozó törvényeket, mellyel ellehetetlenítik az ukrajnai magyarok számára a magyar nyelv tanulását.

Végül a tárcavezető azt is említette, hogy szerinte Donald Trump megválasztása hatalmas változást hozott. Mint mondta, előtte Európában is a nemzetközi liberális fősodor irányított mindent, azonban

Trump elnök nyíltan szembeszállt a liberális hegemóniával.

A magyar kormány "woke-ellenes" harcáról is beszélt: "Nem érdekel minket, hogy férfibe vagy nőbe vagy mindkettőbe szeretsz-e bele. Ez a te dolgod, de meg akarjuk védeni gyermekeinket az egyre agresszívebb LMBTQ propagandától. Meg akarjuk védeni gyermekeinket attól, hogy LMBTQ szervezetek belépjenek az iskolákba és óvodákba, és azt mondják Péternek, hogy te Péter, ha szeretnéd, lehetsz Petra."

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Eközben Európába is nagy mínuszokat láthatunk, Amerikába viszont már a technológiai szektorban megérkezett a felpattanás. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×