Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Márki-Zay Péter (független) polgármester és Varga Ildikó jegyző a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén 2018. május 29-én.
Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Márki-Zay Péter megnevezte a felelősöket azért, hogy nem indulhat közösen Karácsony Gergellyel

Az előválasztási bizottságban volt két politikai formáció, amely akadályozta a hétfőn bejelentett tervet.

Ismert, hétfőn Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelölt-jelöltek egy hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón közösen jelentette, hogy megpróbálnak az előválasztás második fordulójában együtt felkerülni a szavazólapra úgy, hogy a rájuk leadott miniszterelnök-jelölti szavazatok összeadódjanak.

Mint az Infostart is megírta, az Országos Előválasztási Bizottság bejelentette, hogy ez nem lehetséges, Márki-Zay Péter, az egyik érintett jelölt kedd este az ATV-nek azt is elmondta, mi, illetve kik akadályozták meg ezt: a Demokratikus Koalíció (ennek a pártnak a jelöltje az első körben győztes Dobrev Klára), illetve a Jobbik, amely korábban koordinálta a jelöltállítást Gyurcsány Ferenc pártjával vidéki-budapesti színtéren.

A szavazólapokat egyébként már a második fordulóra kinyomtatták, három név szerepel rajtuk, de ha október 10. előtt visszalépés lesz, az összes szavazólapon áthúzzák egy fekete filctollal azt a jelöltet, akire már nem lehet szavazatot adni.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×