Donald Trump befejezte a golfozást és skóciai látogatása hétfői napján már a politikára koncentrált. Sir Keir Starmerrel folytatott, és utóbbi számára kínos módon, élőben közvetített találkozóján új, tíz-tizenkét napos ultimátumot adott Oroszországnak az ukrajnai háború leállítására.
Ha Vlagyimir Putyin elnök nem mutat hajlandóságot az érdemi tűzszüneti tárgyalásokra, akkor Washington újabb másodlagos szankciókat vezethet be – közölte az amerikai elnök. Donald Trump ezzel saját kezébe vette a kezdeményezést az ukrajnai háború ügyében – miközben a brit miniszterelnök szokatlanul visszafogottan jelent meg a nyilvánosság előtt.
A találkozó leginkább meglepő eleme az volt, hogy Donald Trump már nyíltan elismerte: Gázában humanitárius katasztrófa zajlik. „Az első számú feladat most az, hogy az emberek élelmet kapjanak – rengetegen éheznek,” mondta a sajtónak. Ezzel szembement Binjamin Netanjahu izraeli kormányfő álláspontjával, aki szerint nincs éhezés a térségben. Donald Trump azt mondta: a sovány, éhező gyerekekről készült felvételeket nem lehet hamisítani. Emellett azt is bejelentette:
amerikai és európai partnereivel együttműködve élelmiszer-elosztó központokat hoznak létre Gázában.
A két vezető Turnberryben, Donald Trump skóciai golfklubjában tárgyalt, és a látogatás különlegessége volt, hogy az amerikai elnök meghívta Keir Starmert: utazzon Londonból az elnöki különgépen, az Air Force One-on Skóciába. Az utolsó szakaszt közösen tették meg a Fehér Ház előtt gyakran látott Marine One elnöki helikopteren. A vacsorán jelen volt Skócia első minisztere, John Swinney is.
A tárgyalásoknak a sajtó számára nyilvános részén az amerikai elnök nem rejtette véka alá véleményét Keir Starmer hazai politikai helyzetéről. Szerinte, ha a brit miniszterelnök el akarja kerülni, hogy Nigel Farage egykori brexitvezér, Reform UK pártja választást nyerjen, akkor „csökkentenie kell az adókat, olcsóbbá tenni az energiát, és leállítani az illegális migrációt”. Úgy fogalmazott: „Aki biztonságot ad az embereknek és pénzt hagy a zsebükben, az nyer.” Azt is megjegyezte, hogy
tudomása szerint Keir Starmer „keményebben áll már hozzá a bevándorlás kérdéséhez, de lehetne még erősebb”.
A brit kormányfő láthatóan kerülte a konfrontációt, például amikor Donald Trump kifejezte, hogy mennyire nem kedveli Sadiq Khan londoni főpolgármestert, vagy a szélerőműveket. A kamerák előtt mosolygott, udvariasan hallgatta az elnök tanácsait, de nem reagált érdemben.
Bár a találkozó célja az volt, hogy Keir Starmer megerősítse diplomácia pozícióit Gázával és Ukrajnával kapcsolatban, politikai szempontból inkább a Donald Trump által diktált feltételek uralták a napot. Annyit elért, hogy az elnök közölte: nem akar beleszólni, hogy London elismeri-e a palesztin államot. A kézfogások és udvarias gesztusok mögött azonban egyértelműen kirajzolódott, kinél van a valódi hatalom.







