Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Magyar Kerékpárosklub Balaton/Facebook

Óriási vita – Leragadtak a napirendnél a kerékpárosok közgyűlésén

Feszült hangulatú közgyűlést tartott kedden Budapesten a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), ezen nem született döntés a Tour de Hongrie kapcsán és az elnök, illetve elnökség visszahívása sem történt meg.

A Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) megtartott esemény elsőre nem volt határozatképes, így fél óra elteltével megismételt közgyűlésre került sor, ennek kezdetére 95 szavazásra jogosult jelent meg.

Három tagszervezet nyújtott be napirend-kiegészítési kérelmet arra vonatkozóan, hogy már ezen a közgyűlésen szavazzon a tagság az elnök, az elnökségi tagok, a felügyelőbizottság vezetője és tagjai visszahívásáról és új tisztviselők választásáról. Az MKSZ elnöksége korábban már július 9-re összehívott tisztújító közgyűlést, ezúttal pedig a tagság 49 nemmel és 46 igennel úgy határozott, hogy erre valóban csak a nyáron kerüljön sor.

Már a közgyűlés elejétől feszült volt a hangulat és több személyeskedő megjegyzés is elhangzott, annak kapcsán pedig, hogy az MKSZ elnöksége napirendre tűzte a vasárnap zárult Tour de Hongrie-hoz kapcsolódó szerződéses háttér és szervezési kérdések áttekintését, a két éve megválasztott elnök, Schneller Domonkos, illetve Eisenkrammer Károly, a magyar körverseny főszervezője folytatott heves vitát. Az egyre kaotikusabb hangvételű közgyűlés nyílt szavazással úgy határozott, hogy a Tour de Hongrie-t érintő pont lekerül a napirendről.

Ezt követően Vízer Barnabás sportigazgató megtartotta a szakmai beszámolót a tavalyi évről, emlékeztetve a többi között a szövetségtől független jelentős mérföldkövekre: arra, hogy az MBH szponzorációjának köszönhetően megalakult Magyarország első prokontinentális országúti kerékpáros csapata, illetve a Team United Shipping kontinentális csapata és a Bahrain Victorious együttműködésére. A magyar eredmények közül méltatta a többi között a BMX freestyle-ban Európa-bajnoki ezüstérmes, vb-ötödik Molnár Noémit, Vas Blanka terepkerékpáros eredményeit, a többi között vk-futamgyőzelmét; Drijver Bertoldot, aki pályán világbajnoki negyedik lett scratchben. Kitért a junior triál versenyző Fark Zalánra, aki Európa-bajnok lett; Filutás Viktorra, aki Eb-aranyat nyert stéherben, illetve arra, hogy a nem olimpiai számban, BMX flatlandben ugyancsak született kontinensbajnoki arany- és ezüstérem.

Szóba került, hogy az országúton a férfiak olimpiai rangsorában csupán az 53. helyen áll Magyarország, ezzel pillanatnyilag nincs az ötkarikás kvótaszerzés közelében. Vita zajlott a többi között a hegyikerékpárra fordított finanszírozás összegéről, valamint arról, hogy az alapszabálynak megfelelően lettek-e létrehozva a szakági tanácsok. A szakmai beszámolót 44 igen, 43 nem szavazattal, 2 tartózkodással elfogadta a közgyűlés. A pénzügyi beszámoló kapcsán ugyancsak porondon volt a hegyikerékpár szakág támogatása, illetve a versenyrendezésekre szánt források elosztása, ezt a beszámolót elfogadták az egybegyűltek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×