Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
325.19
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Budapesten, a Hold utcai református templomban, ahol hátrányos helyzetű és nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyerekeknek adott át ajándékot 2023. december 20-án.
Nyitókép: Lakatos Péter

Balog Zoltán a kegyelmi ügyről tett közzé a saját felelősségéről is sokat eláruló üzenetet

Balog Zoltán református püspök a Facebookon közzétette kedden egy korábbi interjúját is, amiben elismerte, hogy találkozott K. Endrével, miután a felesége megkereste őt a kegyelmi kérvénnyel. Ezután ő maga volt az, aki megkereste Novák Katalin akkori köztársasági elnököt, és kérte tőle a végül az államfő bukásához vezető döntés meghozatalára.

Egész évben nem jelentkezett Balog Zoltán református püspök a Facebookon, de május 19-én rögtön két bejegyzést is közzétett – írja az Index összefoglalója.

Nem véletlen az időzítés, ennek a napnak a reggelén hozta nyilvánosságra Magyar Péter kormánya a 2024-ben kirobbant kegyelmi botrány dokumentumait. A református püspök előbb egy 2024-es zsinati értekezleten elmondott beszédét osztotta meg, majd egy vele készült exkluzív interjút, amit a 777 YouTube-csatornájának adott szintén 2024-ben, a kegyelmi ügy apropóján.

A sajtómegkeresésekre tekintettel szükségesnek látom megosztani annak a beszélgetésnek a linkjét, amelyben a nyilvánosság előtt számot adtam az ún. kegyelmi ügyben betöltött szerepemről.

(...) Ennél többet ma sem tudok és kívánok elmondani erről az ügyről
– írta kísérőként Balog Zoltán az interjúhoz.

Varga Judit és Novák Katalin akkor távoztak a közéletből, de Balog Zoltán a közvélemény nyomása ellenére sem mondott le a püspökségről, amire akkor úgy reagált, hogy „a püspöki feladat az egy egyházon belüli történés, alapvetően egy lelki megbízatás, amire eskü kötelezi az embert”.

A két évvel ezelőtti interjúban azt is mondta, hogy Novák Katalinnak felajánlotta a segítségét és a kiállását, „de ő erre nem tartott igényt, mert ő akarta vállalni a döntésért a felelősséget”.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Délután lendületet kaptak az európai piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×