Infostart.hu
eur:
353.57
usd:
305.76
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) logója a szervezet bécsi székházán 2020. március 4-én, az OPEC kétnapos 178. miniszteri tanácskozásásának kezdete előtti napon.
Nyitókép: MTI/EPA/Florian Wieser

Újabb súlyos csapás érte a kőolajexportot

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is - közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Szuhail Mahamed al-Mazruei a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a döntést az emírségek energetikai stratégiáinak gondos mérlegelését követően hozták meg. Hozzátette, hogy a lépést nem vitatták meg más országokkal. „Ez egy kormányzati döntés, amelyet a termelési szinttel kapcsolatos jelenlegi és jövőbeli politikák alapos áttekintése után hoztunk meg” – tette hozzá.

Mazruei szerint a döntésnek nem lesz jelentősebb hatása a piacra, tekintettel a Hormuzi-szorosban kialakult helyzetre.

A tájékoztatás szerint a lépés május 1-jével lép hatályba.

A döntést az előzte meg, hogy az emírségek az iráni konfliktus során súlyos vádakat fogalmazott meg a kartellben részt vevő más arab országokkal szemben. A regionális gazdasági központnak és Washington egyik legfontosabb térségbéli szövetségesének számító ország azt vetette szomszédai szemére, hogy nem védték meg az irán támadásoktól.

Anvár Gargas, az emírségek elnökének diplomáciai tanácsadója hétfőn a Gulf Influencers Forum nevű tanácskozáson – amely a regionális döntéshozók találkozója – bírálta a Perzsa-öböl menti arab országokat. Megfogalmazása szerint az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) – amelynek az Egyesült Arab Emírségek mellett Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar és Omán is tagja – tagállamai ugyan logisztikai értelemben támogatták egymást, politikai és katonai szempontból álláspontjaik azonban „történelmi mélyponton voltak”.

Az Arab Ligától elvártam ezt a gyenge kiállást, és ezért az nem is lepett meg, de az együttműködési tanácstól nem számítottam erre és csodálkozom is rajta – hangoztatta Anvár Gargas.

Az emírségek döntése súlyos csapás a kőolajat exportáló országok számára és azok de facto vezetőjére, Szaúd-Arábiára,

nem utolsósorban azért, mert a közel-keleti konfliktus történelmi léptékű megrázkódtatást okozott az energetikai piacokon, és bizonytalanságokat hozott a nemzetközi kereskedelembe.

A régóta tagsággal rendelkező Egyesült Arab Emírségek váratlan kilépése azzal fenyeget, hogy meggyengíti az OPEC-et, amely a geopolitikai kérdésekkel vagy a kitermelési kvótákkal kapcsolatos belső nézeteltérések ellenére általában igyekezett egységes fellépést tanúsítani.

Az OPEC-tagállamok a Perzsa-öbölben a szállítóhajók elleni iráni fenyegetések és támadások miatt jelenleg is nehézségekkel küzdenek, hogy exportjukat a Hormuzi-szoroson keresztül ki tudják juttatni. Az Irán és Omán közötti keskeny tengerszoroson keresztül haladt a háború kitörése előtt a világszerte kereskedett nyersolaj és cseppfolyósított gáz mintegy egyötöde.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×