Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajoroszági testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke érkezik a CDU/CSU és a Szociáldemokrata Párt (SDP) koalíciós egyeztetésére Berlinben 2025. február 28-án. Az öt nappal korábbi elõrehozott német parlamenti választásokon a CDU/CSU gyõzött a szavazatok 28,8 százalékának megszerzésével.
Nyitókép: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Fontos német vezető várja a találkozást Magyar Péterrel

Markus Söder bajor miniszterelnök hamarosan Magyar Péterrel készül találkozni, erről a két politikus egy telefonbeszélgetés során állapodott meg – közölte kedden Florian Herrmann, a német tartomány kancelláriahivatalának vezetője Münchenben a tartományi kabinet ülését követően.

Elmondta, hogy még nem született döntés arról, hogy mikor és hol fognak találkozni. A tájékoztatás szerint a két vezető a bajor-magyar kapcsolatok erősítését kívánja elérni, s újraindulna egy közös kormánybizottság is, amelynek következő ülését már az ősszel megtartanák.

Herrmann hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kapcsolatok mindig is jók voltak, különösen gazdasági tekintetben. A bajor Gazdasági Szövetség kimutatása szerint Magyarország Bajorország tizedik legnagyobb kereskedelmi partnere.

A német Keresztényszocialista Unió (CSU) elnöke szoros kapcsolatokat ápolt Orbán Viktor leköszönő miniszterelnökkel. Herrmann arra hívta fel a figyelmet, hogy

az együttműködést az utóbbi években tudatosan visszafogták.

A CSU a Tisza Párttal együtt az Európai Néppárt (EPP) tagja.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×