Infostart.hu
eur:
354.15
usd:
310.02
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Európának a NATO-val összhangban kell erősítenie védelmét
Nyitókép: Michele Ursi, Getty Images

Kaja Kallas: Európának a NATO-val összhangban kell erősítenie védelmét

Nincs nézeteltérés az Európai Unió tagországai és a NATO között védelmi kérdésekben, hiszen az uniós országok védelmi kiadásaik növelésére törekednek - jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Oslóban, egyúttal ellenzését kifejezve a közös európai hadseregről szóló elképzelésekre.

A főképviselő a skandináv ország miniszterelnökével, Jonas Gahr Störével tartott közös sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a 27 országból álló EU 23 tagállama a NATO tagja is, és ezen országok "kéz a kézben" igyekeznek az észak-atlanti szövetség keretében folytatott együttműködésük mélyítésére.

Mark Rutte NATO-főtitkár azon véleményével kapcsolatban, amely szerint Európa nem lehet meg az Egyesült Államok nélkül, Kallas azt felelte, "a helyzet jelenleg valóban ez", azonban Európa nagyobb függetlenségre törekszik, egyebek között a biztonság terén is, és éppen ezért igyekszik növelni a védelmi kiadásokat, "mégpedig európai, nem pedig országos szinten".

Kallas az egyesült európai hadseregről szóló elképzelésre kitérve úgy vélte, hogy azok, akik emellett kardoskodnak, "nem gondolták végig a dolgot".

"A NATO részeként nem lehet egy külön hadsereget létrehozni a már meglévő mellé, mert egy válság esetén a a parancsnoki lánc a legfontosabb, azaz: ki utasít kit; ha van egyrészt egy európai hadsereg, másrészt a NATO, a labda a senki földjén pattog, ez pedig rendkívül veszélyes" - fogalmazott. "Európának ezért a saját védelmét a NATO-val összhangban kell erősítenie" - tette hozzá.

Störe - akinek országa nem tagja az EU-nak - szintén elvetette a közös hadseregről szóló elképzelést, leszögezve: "nem ez az út, amelyen el kell indulnunk".

Korábban Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos úgy vélekedett, Európának alapjaiban kell átgondolnia védelmi politikáját, és ő nem zárkózott el egy esetleges közös haderő létrehozásától sem.

Kallas az északi-sarkvidéki régió összefüggésben kiemelte, az EU közösen dolgozik a NATO-tagállamokkal a régió biztonságának erősítésén, amellyel kapcsolatban nemsokára új stratégiai irányelveket is közzétesznek, mert "a régi már elavult".

"Az idei év szava a kiszámíthatatlanság lesz, úgyhogy mindenre fel kell készülnünk" - szögezte le.

Az Egyesült Államok és Európa közötti kapcsolatokra kitérve a főképviselő úgy vélte, az azokban beállt változás nem Donald Trump jelenlegi amerikai elnökkel kezdődött.

"Ha vetünk egy pillantást a transzatlanti politikára, és megvizsgáljuk a döntéseket, amelyeket az egyes (amerikai) kormányzatok hoztak, ez nem Trumppal kezdődött; úgy gondolom, meglehetősen nagy hasonlóságok vannak a különböző kormányzatok által folytatott politikában" - szögezte le. Kallas a tervek szerint még a nap folyamán Tromso városba utazik, ahol részt vesz a sarkvidék jövőjével kapcsolatos konferencián.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×