Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A seismograph records data.
Nyitókép: Furchin/Getty Images

6,1-es földrengés Krétánál, szökőárra figyelmeztetnek

Erős, 6,1-es földrengés rázta meg szerda kora reggel az Égei-tenger déli részén található görög szigeteket – közölte az amerikai geofizikai intézet (USGS).

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a rengést még az egyiptomi fővárosban is lehetett érezni.

A földmozgás fészkét Kászosz szigettől 15 kilométerre mérte az USGS, de erős volt a Dodekanészosz szigetcsoporthoz tartozó Kószon és Ródoszon, valamint Krétán is – jelentette az ANA görög hírügynökség és az ERT közszolgálati tévé.

A tájékoztatás szerint a rengésben nem sérült meg senki, és nem keletkezett anyagi kár sem, de a hatóságok óvatosságból szökőárriasztást küldtek Ródosz, Kárpathosz és Kászosz lakosainak.

Az egyiptomi hatóságok sem számoltak be károkról egyelőre.

Az athéni földtani intézet 5,9-es erősségűre mérte a földrengést, és középpontját Athéntól több mint 420 kilométerre délkeletre helyezte.

Eftimiosz Lekkasz, a görög földrengésvédelmi hivatal (OASP) elnöke megnyugtatóan nyilatkozott. "Úgy vélem, ezt a földrengést nem követi erős utórengések sorozata, és nem tekinthető egy jelentősebb rengés előfutárának sem" - mondta az ERT tévében, kiemelve hogy rengés nagy mélységben történt.

Az Égei-tengeren fekvő Szantorini sziget térségében, amely Görögország egyik fő turisztikai célpontja, januárban és februárban rendkívüli szeizmikus aktivitást tapasztaltak, több ezer rengés volt, amelyek miatt a lakosok ezrei elmenekültek otthonukból.

A több geológiai törésvonalon fekvő Görögországot rendszeresen sújtják földrengések. A legutóbbi, halálos kimenetelű rengés 2020 októberében történt Számosz szigeten, az Égei-tengeren. A 7-es erősségű rengés két ember halálát okozta ott, és több mint százét Izmir török kikötővárosban.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×