Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Ferenc pápa a pápamobilon hetenkénti általános kihallgatásán a vatikáni Szent Péter téren 2023. április 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Ferenc pápa köszönetet mondott a magyaroknak

Európa közepébe vezető utazásnak nevezte az április 28-án kezdődő magyarországi látogatását a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa köszönetét fejezte ki a magyaroknak odaadásukért, mellyel az útját szervezik.

Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben, a liturgiai év ezen időszakában szokásos Mennyek Királynője-imádság után elmondta, hogy

pénteken háromnapos látogatásra indul Budapestre.

Kijelentette, útja a 2021 szeptemberében, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából tett korábbi látogatása "teljessé tétele".

Ferenc pápa hangoztatta,

Európa közepébe utazik, mely felett továbbra is a háború fagyos szelei fújnak.

Hozzátette, "a rengeteg ember elmenekülése miatt sürgető a humanitárius kérdések napirendre tűzése".

Ezután Ferenc pápa magyar testvéreihez fordult, akik - szavai szerint - várják őt.

"Tudom, hogy nagy odaadással készítitek elő az érkezésemet. Szívemből köszönöm ezt nektek" - mondta a pápa.

Ferenc pápa a jövő vasárnap Budapesten mutatja be a vasárnapi misét és mondja el a Mennyek Királynője-imádságot.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×