Infostart.hu
eur:
379.82
usd:
321.89
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A brit Dover, valamint a szemközti francia Calais a Google Térképen

Rekordszámú bevándorló özönlött az országba - napi csúcs a La Manche csatornán

Nyolcszáznál több migráns kelt át szombaton a La Manche csatornán. Feszültség a britek és a franciák között.

Legalább 828 migráns kelt át múlt szombaton a La Manche csatornán Franciaországból Nagy-Britanniába, ami napi rekordnak számít - közölte hétfő este a brit belügyminisztérium.

Az előző, ugyancsak ebben a hónapban mért napi átkelési rekord 592 fő volt, vagyis a mostani csúcs messze meghaladja az előzőt.

A belügyminisztérium nem közölt ugyan éves adatokat, de a PA brit hírügynökség összegzése szerint az idén már több mint 12 400-an keltek át kis csónakokon a világ egyik legforgalmasabb csatornáján, jóval többen, mint tavaly egész évben, amikor is több mint nyolcszáz ilyen eset történt.

A brit belügyminisztérium közölte, hogy a francia hatóságokkal együttműködve az idén több mint tízezer átkelést akadályoztak meg, és mintegy háromszáz őrizetbe vétel történt tavaly július óta. Az ominózus szombati napon 193 embert tartóztattak fel, még mielőtt útnak indult. A francia hatóságok közlése szerint azon a napon 102 migránst mentettek ki a tengerből.

A csatornaátkelések gyakran súrlódásokat okoznak London és Párizs kapcsolataiban. Nagy-Britannia július végén vállalta, hogy 62,7 millió eurót (mintegy 220 milliárd forint) utal át Franciaországnak az idei és a jövő évben a francia rendőri erők megerősítéséhez a part menti térségben. A brit parlament még a nyári szünet előtt vitára tűzte a menedékjogi rendszer reformjáról szóló törvényt, amelyet Priti Patel belügyminiszter terjesztette elő. A szigorításokat a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerében vállalta London. Az emberi jogi szervezetek által bírált tervezet például négytől hat évre emelné az illegális bevándorlókra kiszabható legsúlyosabb börtönbüntetést, az embercsempészet pedig akár életfogytig tartó börtönbüntetéssel is sújtható a mostani tizennégy év szabadságvesztés helyett.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×