Infostart.hu
eur:
375.94
usd:
321.65
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes
Abe Sindzó japán miniszterelnök a tokiói kormányfői rezidencián tartott sajtóértekezletén, mellette Szuga Josihide, a a kabinet főtitkára (jb) 2020. május 4-én. Abe itt bejelentette, hogy május 31-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotot.
Nyitókép: MTI/AP pool/Eugene Hoshiko

Megvan, ki lehet a távozó Abe Sindzó utódja

A Liberális Demokrata Párt szeptember 14-én választ új elnököt, aki egyben az ország következő kormányfője is lehet, ám a párt legnagyobb frakciójának mostani döntése meghatározhatja az új vezető személyét.

Az elemzők szerint Szuga megválasztásával nagy valószínűséggel folytatódna az Abe által meghatározott irányvonal, például a gazdaságpolitikában és a koronavírus-válság kezelésében.

Bennfentes források arról számoltak be, hogy a kormányszóvivő hivatalosan szerdán fogja bejelenteni indulását a tisztségért.

Kedden Kisida Fumio volt külügyminiszter már bejelentette, hogy részt vesz a megmérettetésen. A Kyodo japán hírügynökség úgy tudja, hogy Kisida - aki 2012-től 2017-ig volt külügyminiszter - hétfőn találkozott Abe Sindzóval, és arra kérte, hogy támogassa a pártelnöki választáson. Kisida az elmúlt években többször is kinyilvánította a szándékát, hogy az LDP elnöke szeretne lenni Abe távozása után.

A LDP-ben szeptember 8-tól 14-ig tart az elnökválasztási folyamat, és két napra rá hozzák nyilvánosságra az eredményt. Az új pártelnök egyben az ország következő kormányfője lesz, amennyiben személyét a parlament is elfogadja.

A párt vezető testülete, a főtanács úgy döntött kedden, hogy rövidített eljárással választják meg a pártelnököt, tekintettel arra, hogy Abe a parlamenti ciklus közben mondott le. A testület szerint elkerülendő "a politikai vákuumot", mihamarabb meg kell alakítani a kormányt a koronavírus-járvány közepette. A főtanács úgy döntött, hogy csak a párt 394 parlamenti képviselője és a regionális pártszervezetek 141 képviselője fogja megválasztani az új pártelnököt.

A döntés szemlátomást hullámokat ver a pártban, de már a főtanács sem egyhangúlag határozott így. Több mint 140 képviselő - köztük Isiba Sigero volt védelmi miniszter - petícióban követelte, hogy a teljes tagság szavazzon.

Elemzők szerint a főtanács döntése Szuga Josihidének kedvez, aki a párton belül erős támogatottságot élvez. A lakosság körében viszont Isiba Sigeru a legnépszerűbb.

Indulni kíván még a pártelnöki tisztségért Kono Taro védelmi miniszter is, illetve Tosimicu Motegi, a japán diplomácia jelenlegi vezetője is jelezte, hogy 24 órán belül eldönti, indul-e.

Abe Sindzó japán miniszterelnök pénteken jelentette be lemondását romló egészségi állapotára hivatkozva. A 65 éves kormányfő aláhúzta: nem akarja, hogy egészségi állapota kihasson a politikai döntéseire. Abe mandátuma 2021 szeptemberében járt volna le. Ő volt Japán legfiatalabban hatalomra került és leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Trump tűzszünetet kötött Iránnal, megnyitják a Hormuzi-szorost - Száguldanak a tőzsdék!

Az utolsó pillanatban jött a fordulat az iráni konfliktusban, Donald Trump két hétre felfüggesztette a tervezett amerikai támadásokat, miután körvonalazódott egy megállapodás a Hormuzi-szoros megnyitásáról. A lépés azonnali piaci reakciót váltott ki, az olajárak meredeken esnek, miközben a részvénypiacokon nagy rali bontakozott ki. A hangulat javulása ellenére a befektetők továbbra is árazzák a kockázatokat, az arany és az állampapírok iránti kereslet is nőtt, ami azt jelzi, hogy a piac egyszerre árazza a feszültség enyhülését és a bizonytalanság fennmaradását. A felek közben már tárgyalásra készülnek, de továbbra is kérdés, hogy a törékeny fegyverszünetből valódi béke lesz-e. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×