Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Theresa May brit miniszterelnök sajtóértekezlete az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozójának második napján, 2018. október 18-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Julien Warnand

Magyarics Tamás: senki nem tud jobbat Theresa Maynél

A brit kormányfő kitart amellett, hogy lefolytatja az uniós kilépési tárgyalásokat; jelenleg senki sem tud nála jobb személyt erre a feladatra Nagy-Britanniában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ELTE egyetemi tanára, Magyarics Tamás.

Theresa May brit miniszterelnököt ugyan nem buktatták meg, de az általa kitárgyalt megállapodást sem hajthatja végre. A kormányfő jövője nagy mértékben függ attól, hogy a pártvezetőkkel meg tud-e egyezni – hangsúlyozta Magyarics Tamás. Szerinte

a kormányfő pozíciója azért volt eddig is aránylag stabil, mert „senki nem tud jobbat” pártján belül.

A többi párt egyszerűen nem is jöhet szóba, így alakulhatott ki ez a patthelyzet – tette hozzá a külpolitikai szakértő. Sokan elismerik Theresa May azon képességét, hogy a számos támadás ellenére kitartó marad – vélekedett.

A kormányon belül – úgy tűnik – jelenleg megvan a kormányfő támogatottsága – mondta Magyarics Tamás, hozzátéve: a kérdés az, hogy sikerül-e – más pártokkal együttműködve – olyan megállapodástervezetet kidolgozni, ami megfelel a többség elképzeléseinek, és az EU is elfogadja.

A külpolitikai szakértő elmondta:

a brit kilépés esetén az észak-ír-kérdés nehezen megoldható.

A cél, hogy az ír–észak-ír határ ne váljon kemény határrá. Ez ugyanis veszélybe sodorná a nagypénteki egyezményt, és kiújulhatnak a vallási, illetve az unionista–republikánus viták. Magyarics Tamás hangsúlyozta: a tartalék megoldás, hogy Észak-Írország bennmaradna az Európai Unió közös vámterületében, így az uniós határ a tengeren lenne. Ám sokan ezt sem támogatják, mert Írország egyesítésétől tartanak.

Hogyan tovább?

Nagyon nehéz elképzelni, hogy hétfőig London új tervvel áll elő az uniós kilépés részleteiről – hangsúlyozta Magyarics Tamás, hozzátéve: az EU vezetői ráadásul kijelentették, hogy véglegesnek tekintik a mostani megállapodást, tehát nem kívánnak választani ezen. A kiút az lehet, hogy meghosszabbítják az 50. cikkely lejárati idejét.

A tárgyalások befejezése elvileg bármeddig elhalasztható, ugyanakkor megzavarhatja a májusi EP-választásokat

– tette hozzá az ELTE egyetemi tanára. A következő ciklusban ugyanis már nem számoltak az Egyesült Királysággal, ha azonban a szavazás idején a szigetország még mindig tagja az EU-nak, ott is európai parlamenti választások lennének.

A szakértő kiemelte: a britek bármikor – egy európai bírósági döntés alapján – visszavonhatják a kilépési dokumentumot. Így a választáson történő részvétel „új dilemmát teremtene”, jelen pillanatban senki nem tudna arra válaszolni, hogy mi lenne, ha új brit európai parlamenti képviselők jelennének meg – vélekedett, hozzátéve: ők valószínűleg nagyrészt euroszkeptikusak lennének.

A kilépési vagy bennmaradási törésvonal nem a brit pártok mentén alakult ki,

inkább az iparos részek állnak szemben a vidékkel, ahol a munkavállalókat szeretnék megvédeni az unióból érkezőkkel szemben. Magyarics Tamás szerint nem valószínű, hogy bármely nagy párt profitálni tudna a helyzetből.

Egy esetleges újabb népszavazással a nagy pártok valószínűleg gyengülnének, a Skót Nemzeti párt viszont bennmaradás esetén lemondana a függetlenségi népszavazásról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×