Van-e még bármilyen értelme az olyan klasszikus felosztásoknak, mint hogy belügy, külügy, hadügy, pénzügy, európai uniós ügy, satöbbi, amikor a szomszédunkban is háború van és a sokoldalú multilaterális rendszerből megyünk át a kétoldalú alkuk rendszerébe, és van egy olyan ember a Földön, Donald Trumpnak hívják, aki egy háromszavas tweetjével képes globális folyamatokat elindítani a világban?

Azt hiszem, hogy az elmúlt esztendőnek a legfontosabb fejleményére hívja fel a figyelmet ezzel. Feltehetőleg a 34. nyári szabadegyetemnek és diáktábornak, a 34. Tusványosnak is az lesz a fő témája, hogy mi az a világrendszer-változás, amelyben vagyunk, és mi az, ami az elmúlt fél esztendőben történt, mi olvasható ki ebből. Számomra talán a legfontosabb következtetés az, hogy a Trump-tornádó, amelyik bekövetkezett, zárójelbe tette azokat a találgatásokat, hogy a világ egy többpólusú nemzetközi rend irányába halad. Úgy gondolom, hogy egyértelműnek tekinthetjük azt, hogy ez a megközelítés hibás, és hibás lenne ehhez igazítani Magyarország külpolitikai stratégiáját. Nem a multipolaritás irányába mozdult el az elmúlt fél esztendőben a világ, hanem azt láthatjuk, hogy az amerikai hegemónia, ami egyébként meghatározó volt az elmúlt évtizedekben is, visszaerősödött és nagyon látványossá vált. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egyfajta Pax Americana 2.0-t tapasztalhatunk, ami a rendszerváltozást követő időszakhoz képest valóban nagyon kardinális változást eredményez a világpolitikában. Egy új minőség, de nem a többpólusú, a többközpontú világrend irányába haladunk, hanem az amerikai hegemóniának a megerősödése irányába. Ennek az eszközrendszerét is láthatjuk, nagyon fontos, fölértékelődött a diplomácia. Az elmúlt években azt láthattuk, hogy az amerikai hadsereg, ha valahova kellett, odacsapott. Persze, erre volt példa az elmúlt fél esztendőben is, gondoljunk csak Iránra, vagy éppenséggel más viszonylatot is említhetnék, de úgy vélem, hogy itt a diplomácia visszatérésével van dolgunk. Nem egyfajta idealista diplomáciával, hogy egy világkormányzatot alkossunk meg, mint amit a demokrata, progresszív baloldali, liberális elemzők hajlamosak voltak vizionálni, hanem a hagyományos értelemben vett érdekalapú diplomácia visszatérésével. A kereskedelempolitikának ebből a szempontból nagyon jelentős szerepe van, hiszen az, hogy az amerikai elnök a tarifák emelésével gyakorlatilag sakkban tartja a nemzetközi közösséget, ma már teljesen nyilvánvaló. Egy kicsit a szavannának a körülményeit idézzük magunk elé: amikor az oroszlán elbőgi magát, akkor az állatok sokféle reakciót adhatnak, alkalmazkodnak, meghunyászkodnak, adott esetben elkezdenek morogni, vagy megpróbálnak egymással összezárni.

De hidegen egyiket sem hagyja.

Hidegen egyiket sem hagyja pontosan.

Nem tölti el aggodalommal, ha igaz ez a Pax Americana 2.0 modell, akkor ez mégiscsak egyetlen emberen, Donald Trumpon alapul? Mi történik, ha nem ő lesz az elnök? Mi lesz, ha vele valami történik? Ez a hegemónia, ez a csoportosulás akkor is fennmarad?

Azt láthatjuk, hogy a nemzetközi közösség ehhez a felálláshoz alkalmazkodik, nézzük csak azt meg, hogy hány megállapodást sikerült már tető alá hoznia ennek az új kereskedelempolitikai, illetőleg diplomáciai megközelítésnek. Tető alá tudta hozni a megállapodást mindenekelőtt az Egyesült Királysággal. Annak a jelentősége azért fontos, mert az Európai Unió nagyon sok szempontból hasonló helyzetben van, mint az Egyesült Királyság. Létrejött a megállapodás az Öböl-országokkal, Vietnámmal. A minap azt hallhattuk, hogy Indonéziával is megszületett a megállapodás.

Vietnám egy százmilliós ország, Indonézia pedig még hatalmasabb, a legnagyobb muszlim ország.

Ezek nagyon fontos jelzések. A nagy kérdés persze Kína, mert nyilvánvaló, hogy a legfontosabb kihívója az Egyesült Államoknak globálisan Kína, az ázsiai ország magatartása is rendkívül izgalmas az elmúlt fél esztendőben. Hszi elnök az elmúlt időszakban mintha eltűnt volna, nem ment el például a BRICS-csúcstalálkozóra, egyébként Putyin sem ment el, tehát amikor a legutolsó találkozó, Kazanyban egy nagyon nagy demonstráció volt, és még nem volt ilyen reakciókényszer, mint ami Trump elnök kivált, ahhoz képest egy defenzív magatartást tapasztalhatunk most a brazíliai BRICS-csúcstalálkozó kapcsán. A kivárás nagyjából azt a lehetőséget hordozza magában, hogy vagy megszületik egy megállapodás Kínával is, amelynek a lehetőségét én egyáltalán nem zárnám ki, és akkor az Egyesült Államok és Kína között egyfajta hatalommegosztás jön létre a nemzetközi diplomáciában, ami a világnak lehet, hogy nem is nagyon ártana. Vagy pedig feszült helyzet jön létre, amelynek szintén vannak jelei, hiszen az Egyesült Államokban nagyon sok meghatározó elemző fő kihívónak tartja Kínát, és azt mondja, ha valami kontinuus az Egyesült Államokban, az a Kínával szembeni állásfoglalás. Akkor viszont nem a stabilizálódás irányába fognak haladni a nemzetközi folyamatok, hanem egy globális instabilitás, adott esetben nagyon súlyos biztonsági kockázatokat hordozó instabilitás irányába. De én azt tartom valószínűbbnek, és erre látok szándékot mind a két félben, az Egyesült Államokban is, illetőleg Kínában is, hogy a megállapodás irányába fognak elmozdulni az elkövetkezendő időszakban. Természetesen nagyon fontosak a részletek, és lehet, hogy az amerikai–kínai viszonyban egyfajta kombinációja lesz a feszültség fönntartásának, illetőleg a megállapodásnak. Bizonyos kérdésekben lehet, hogy megszületnek a megállapodások, más kérdésekben lehet, hogy nem születnek meg, de az, hogy van kommunikáció a kínaiak és az amerikaiak között az elmúlt fél esztendőben, egyáltalán nem zárja ki azt a variációt, amit én valószínűsítek,.

Változott annyit a helyzet Donald Trump hivatalba lépésével, hogy ma már nem látszik igaznak az a megállapítás, hogy két nap van az égen? Ezt Orbán Viktor tavaly Tusványoson mondta így. Most inkább akkor már csak egy látszik? Az Amerikai Egyesült Államok?

Meghatározó módon az Egyesült Államok formálja ma a világpolitikát, azt, amit az Egyesült Államok az elmúlt fél esztendőben nemzetközi színtéren bemutatott, senki nem tudta volna bemutatni, beleértve Kínát is. Ilyen értelemben nem mondanám azt, hogy egyfajta szimmetria lenne közöttük, ugyanakkor a meghatározó kihívója az Egyesült Államoknak gazdasági és egyéb értelemben tagadhatatlanul Kína. Egyfajta hatalommegosztás Amerika és Kína között, azt gondolom, nagyon könnyen olyan állapotot idézhet elő, amikor nagyon nehéz kérdések is megoldhatóvá válnak a nemzetközi politikában, és én ezt kívánatosnak gondolom.

Látja az Amerikai Egyesült Államok elnökének politikájában a rendszert? Amikor egy napon belül is jönnek egymásnak ellentmondani látszó döntései, az ember hajlamos azt gondolni, hogy ez őrültség. Más arra hívja fel a figyelmet, hogy lehet, de kell, hogy legyen benne rendszer. Lát-e benne rendszert?

Nagyon sokan azt mondják, hogy amit az elmúlt időszakban Trump elnök és az Egyesült Államok előidézett, az egy káosz. Én látok számtalan hibát, amelyet nem szándékolt eredmények alapján mindenféleképpen annak lehet tekinteni. Gondoljunk csak a kanadai vagy az ausztráliai választások végeredményére. Trump beiktatásakor teljesen eltérő erőviszonyok voltak jellemzők ezekben az országokban, mondhatjuk úgy, hogy a konzervatív opció állt nyerésre, és elvesztették ezeket a választásokat a konzervatívok.

Miután az elnök bejelentette, hogy Kanadát újabb tagállamként csatlakoztatni kellene hozzánk.

Igen, és elmerülhetünk még egyéb részletekben is, de azt gondolom, hogy ez egy szervezett, irányított káosz, amivel szemben állunk, és itt a szervezettségre és az irányítottságra helyezném a hangsúlyt. Van logika ezekben a lépésekben, és láthatók azok az eredmények is, amelyeket az előbbiekben már nagyrészt sikerült fölmutatni. Nincs olyan pontja a világnak, ahol ne kellett volna valamilyen szinten reagálni a helyzetre, ne reagáltak volna az országok. Európának is van egy nagyon fontos reakciókényszere, benne Magyarországnak is van egy fontos, méretünkhöz arányosított reakciókényszere. Azok a szereplők, akik megadták a megfelelő választ ebben a helyzetben, jobban fognak járni, mint azok, akik még nem tudták megtalálni a megfelelő választ.

A káosz a politikában, az a régi, meghaladni kívánt rendszerek lerombolásának a módszere? Vagy mi a káosz a politikában? Amit mi, laikusok káosznak látunk Donald Trump működésében.

Abból kell kiindulni, amit az amerikai elnök mond. Az biztos, hogy a Make America Great Again, a Tegyük naggyá újra Amerikát, ez mindenféleképpen magyarázatot ad azokra a lépésekre, amelyeket az elmúlt időszakban tapasztalhatunk. Így a nemzeti érdeknek a visszatérése és a diplomáciának, az alkunak a visszatérése valóban nagyon nagy jelentőséget nyer. Nekünk nyilvánvalóan azt a kérdést kell föltenni, hogy az Európai Uniót célzó 30 százalékos vámnak, aminek augusztus elsejétől kellene életbe lépnie, mi az oka, és mi a célja ezzel az Egyesült Államoknak. Ha megtaláljuk a megfelelő választ, akkor képesek leszünk arra, hogy megtaláljuk a megoldást egy megfelelő megállapodáshoz. Biztos vagyok abban, hogy ma kevés fontosabb feladatunk van Európában, minthogy az EU is megtalálja erre a megfelelő megoldást. Mi ezt a folyamatot segítjük elő. Nyilvánvaló, ha azt nézzük, hogy vannak nagyon primer amerikai gazdasági érdekek, mondjuk azt, hogy autóexport, autóimport vagy az acéltermelés kérdése adja magát, de vannak olyan mögöttes elemek is, amelyekre érdemes odafigyelnünk, amelyek összefüggnek azzal, például a NATO 5 százalékos biztonságpolitika, gondoskodnunk kell Európának a biztonságáról. A minap mondta ki a német kancellár, hogy vége van azoknak az évtizedeknek, amikor Európa ellehetett Amerikának az oldalvizén, oda kell állnunk, és komolyan kell vennünk a biztonságunkat, nekünk kell fönntartani Európában is a stabilitást. Az orosz–ukrán háború vagy éppenséggel a közel-keleti helyzet nagyon is kézenfekvő feladat Európa számára. Az ötszázalékos honvédelmi ráfordításról nagyon sokan nem gondolták volna még két hónappal ezelőtt sem, hogy megvalósítható, ebből viszont adódik egy nagyon fontos kérdés, hogy hogyan fogja tudni ezt Európa meglépni. A védelmi ráfordításoknak a kérdése kulcsfontosságú eleme lehet adott esetben egy ilyen transzatlanti megállapodásnak. Az amerikaiak szemmel láthatóan rossz szemmel nézik azt, hogy Európa ki akarja szorítani a védelmi ipari piacról az Egyesült Államokat, és ha nézzük az Amerika és az Egyesült Királyság között már megszületett megállapodást, láthatjuk, hogy abban vannak nagyon fontos, erre utaló elemek, illetőleg az Európai Unió már döntött arról, hogy az Egyesült Királyságot beengedi erre a védelmi piacra. Nem lesz megkerülhető az, hogy eldöntse Európa, hogy beengedi-e az Egyesült Államokat is a védelmi ipari piacra. Úgy vélem, ha azt vesszük, hogy milyen kihívásokkal szembesül az észak-atlanti világ, hogy milyen összefogásra és milyen technológiai együttműködésre lenne szükség Amerika és Európa között, akár a védelmi ipar területén, nem is biztos, hogy rosszul jár hosszabb távon Európa azzal, ha együttműködik ezen a területen is az Egyesült Államokkal. Ezáltal megnöveli adott esetben az elrettentő képességét, vagy a befolyásolási képességét arra, hogy a saját környezetében, Kelet-Európában vagy a Közel-Keleten stabilitást tudjon kisugározni.

Mit fog szólni az amerikai hadiipar további beengedéséhez Emmanuel Macron? A francia hadiipar a lőszertől az atomtengeralattjáróig bármit képes előállítani, a világ negyedik legnagyobb fegyverexportőre.

Ezek lesznek az elkövetkezendő időszakban előttünk álló tárgyalásoknak a legérzékenyebb pontjai. A választ Európának erre nyilvánvalóan együtt kell megadnia, és a franciáknak ebben döntő szavuk lesz. Ők az európai védelmi iparnak és a védelmi identitásnak már csak azért is a meghatározó szereplői, mert érthető okokból Németország ezen a területen hosszú évtizedekig nem volt jelen. Franciaország van jelen a Biztonsági Tanácsban, ha csak ezt az egy elemet nézzük, nagyon meghatározó szerepe lesz Emmanuel Macronnak, ez egyértelmű.

Említette többször is a diplomácia kifejezést, ha jól értem, akkor a diplomáciának nem pusztán az a feladata, hogy erőből érvényesítse az ország érdekeit, hanem az is, hogy megértse, hogy a másiknak mi fáj és megpróbálja azt valamilyen módon orvosolni a megegyezés érdekében.

Egyetértek. A diplomáciában nagyon nagy szükség van arra, hogy kialakuljon egy megfelelő alkufolyamat, az alkufolyamathoz viszont szükséges a megfelelő empátia, de természetesen szükség van arra, hogy rendelkezzünk felkészült diplomatákkal is. Az Egyesült Államoknak az elmúlt években nagyon komoly problémái adódtak abból, hogy átpolitizálódott, átideologizálódott a diplomáciai kara. Nekünk itt, Budapesten volt erről tapasztalatunk, amikor lengett a szivárványos zászló az amerikai nagykövetségen. A diplomáciai képességeknek a kifejlesztése területén az Atlanti-óceán mindkét oldalán nagyon fontos feladatok lesznek.

Arra az egyszerű kérdésre lehet ma választ adni, hogy a világban ki kivel van ebben a pillanatban? Ki kinek a szövetségese és ki kinek az ellensége?

Nagyon nehéz erre választ adni. Legutóbb azt tapasztalhattuk, hogy amikor a BRICS kibővült, és megtartotta a brazíliavárosi csúcstalálkozóját, fontosnak tartotta az amerikai diplomácia hangsúlyozni, hogy aki belép a BRICS-be, annak nagyon komoly vámemelésekkel kell szembesülnie.

Aki megpróbálja leváltani a csodálatos dollárt, az százszázalékos vámot fog kapni. Elég világosan beszélt Donald Trump.

Ebből fakadóan az elkövetkezendő időszakban arra lehet számítani, hogy nagyon sok barátja lesz az Egyesült Államoknak.

Merthogy mindenki kereskedni akar vele, és a tartalékpénz 98 százaléka a Földön még mindig a dollár. Tehát nincs, nem nagyon van más választásunk?

Eléggé egyértelmű üzenet ez, és a realitások talaján is megengedhető az a feltételezés, hogy egy darabig még a dollárral fogunk kereskedni.

A világpolitikában korábban beszéltünk bal-jobb, aztán konzervatív-liberális, aztán globalista-szuverenista törésvonalról. Most mi a fő törésvonal, ha egyáltalán van?

Az egyik nagyon fontos kérdésnek tartom az orosz–ukrán háborút. Az egy fontos törésvonal, és itt az elkövetkezendő időben még jelentős feladatai vannak az Egyesült Államoknak, hiszen számos sikerről be tudtunk számolni az elmúlt percekben, amelyeket Donald Trump elért, de az orosz–ukrán háború az egyelőre kudarc. Nem sikerült az a fajta stratégia, amit kialakított. Azt azonban sikerült elérnie, hogy egyértelművé vált, hogy ki a hunyó, hogy miért nincs béke az orosz–ukrán háborúban. Azt gondolom, egyértelmű, hogy Oroszország felelőssége e tekintetben meghatározó.

Bocsánat, az volt valamikor is kérdés, hogy ebben a háborúban ki az agresszor és ki a védekező fél?

Az elmúlt időszakban nagyon sokan úgy láttuk, és ebbe magamat is beleértem, hogy Ukrajna sem volt elkötelezett egyértelműen a háború befejezése mellett. Különféle okokból lehetett ez indokolt is, amikor lezajlott az a bizonyos beszélgetés Donald Trump és Zelenszkij elnök úr között a Fehér Házban, akkor még nem született meg az az egyértelmű döntés, ami most már úgy gondolom, hogy megszületett Ukrajnában, hogy érdek a tűzszünet, mindenképpen, minél rövidebb időn belül. Az elmúlt hetek nagyon egyértelmű erőeltolódást eredményeztek az orosz–ukrán fronton. Ez a bizonyos nyári offenzíva nagyon súlyos kihívást jelent Ukrajna számára. De voltak olyan nézetek is, hogy adott esetben az Európai Unió képes volt arra, hogy ezt a háborút életben tartsa. Ebben is volt egyébként nagyon sok igazság, de azt gondolom, hogy egyértelművé vált, hogy amibe beleütközött az Amerikai Egyesült Államok, az nem igazán Ukrajna, még Európa sem igazán, hanem Vlagyimir Putyin ellenállása. Emiatt új eszközöket kell alkalmazni. A cél nem biztos, hogy változott, sőt biztos vagyok benne, hogy továbbra is nagyon erős békepolitikát folytat Donald Trump. Célja az, hogy minél előbb elérje a tűzszünetet, de hallhattuk azt, hogy bejelentette, hogy ötven napot ad az oroszoknak arra, hogy a tűzszünetig eljussanak. Hallottuk azt is, hogy egy nagy ívű általános biztonsági megállapodást ajánlott Ukrajnának, és fölvetette a másodlagos vámok bevezetésének a lehetőségét is, ami végső soron azt jelenti, hogy mindenki, aki kereskedelmi kapcsolatban áll jelenleg Oroszországgal, félhet attól, hogy nagyon nagy arányú, adott esetben 100 százalékos vámnövekedéssel szembesül. Ez akár Kínának, de adott esetben akár Indiának is rendkívüli módon fájhat.

Meg nekünk is.

Természetesen nekünk is. Az elkövetkezendő időszakban nekünk arra kell törekedni, hogy minél közelebb hozzuk a gazdasági megállapodásunkat az Egyesült Államokkal. Bízom benne, hogy ezen a területen előre fogunk tudni haladni. Másrészt a nemzetközi közösség most komolyabban kell vegye azokat a változtatási javaslatokat, amiket az amerikai elnök megfogalmazott az orosz–ukrán háború befejezése érdekében.

Új költségvetés terveződik az Európai Unióban a következő hét évre. A tervezetből milyen következtetéseket kell mindenképpen levonni?

Jelenleg a 2021–2027-es költségvetési ciklus zajlik, tehát a 2028–2034-es költségvetésnek a tervezetét ismerhettük meg. Ahogy már érintettük a beszélgetésben, Európának nagyon komoly forrásokat kell fordítania a védelmére az elkövetkezendő ciklusban, tízéves laufot kapott a NATO-csúcstalálkozón minden európai NATO-szövetséges, ez azt jelenti, hogy nagyjából 2035-ig terjedően kell az öt százalékot elérni. Ez hihetetlen költséget fog róni Európára. Nagyon megnövekedett az elmúlt időszakban az adósságállomány aránya az Európai Unió költségvetésében, 12 százalék körülire lehet becsülni azt az összeget, ami előttünk áll, és látható, hogy egy nagyon komoly, adott esetben 20 százalékot is elérő, Ukrajnának célzott támogatás is szerepel a költségvetési tervezetben. Tehát meglehetősen súlyos kihívásokkal szembesül Európa, és a kárvallottja ennek mindenekelőtt a közös mezőgazdasági politika, illetőleg a vidékfejlesztés és a kohézió, amely a mi országaink számára elfogadhatatlan javaslatot jelent. A miniszterelnöknek az a mondata, hogy az év végét nem fogja megélni ez a költségvetési tervezet, eléggé közel áll a jósolható valósághoz.

Mindenkinek bele kell egyeznie, csak akkor lép életbe.

Természetesen a költségvetés ilyen terület. Az elkövetkezendő időszakban nagyon komoly alkukra lehet majd ennek következményeként számítani, és minden egyes tagállamnak nagyon erősen végig kell gondolnia, hogy melyek azok a vörös vonalak, amelyeket nem hagy átlépni. Magyarország számára ezek eléggé egyértelműek. A magyar mezőgazdaság, a magyar vidék, a gazdáknak a védelme mindenféleképpen ebbe a körbe tartoznak.

Hogyan fogjuk tudni kigazdálkodni a GDP-arányos 5 százalékos fegyverkezési büdzsénket? Erről a miniszterelnök korábban azt mondta, hogy lehetetlenségnek tűnik. Még mindig kettő környékén vagyunk, egyedül a lengyelek vannak négy környékén, de ők nagyon közel vannak Oroszországhoz.

A javaslat úgy szól, hogy 3,5 százalékot kell közvetlenül védelmi célokra fordítani. A NATO ebben állapodott meg. A másfél százalék pedig a védelmi iparral, a védelmi képességekkel összefüggő fejlesztésekre és adott esetben infrastruktúrafejlesztésekre is fordítható, hídépítésre, mobilitásra, miegymásra. Mindenféleképpen van mozgástér, ne feledjük el, hogy egy tízéves átmenetről van szó, az eredeti javaslat fele ekkora időtávot tartalmazott volna. Lesz-e transzatlanti együttműködés, hogyan fog majd alakulni Amerika és Európa viszonya, lesz egy nagy megállapodás adott esetben, amely magában hordozza azokat az elemeket, amelyeket annak idején már elkezdtünk megvitatni, amikor a TTIP nevű megállapodás terve az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak az asztalán volt? Ezek a kérdések újra elő fognak kerülni. Most az a fenyegetés, hogy 30 százalékos szintre emeli az Egyesült Államok a vámtételeket Európával szemben augusztus elsejét követően, azt a kereskedelmi volument, ami közel 2000 milliárd eurót vagy dollárt, nagyságrendileg hasonlót jelent, gyakorlatilag padlóra küldené. Az egész európai gazdasági világ föl van bolydulva emiatt. Lehet, hogy rövid távon nem sikerül minden kérdésre az elkövetkezendő két hétben megoldást találni, de egy nagy megállapodás megkötése az Egyesült Államok és az Európai Unió között, ahhoz, hogy ezek a kiadásra tervezett, nagyon jelentős védelmi költségnövelésre fordítható elemek megvalósulhassanak, nem hiszem, hogy megkerülhető lesz. Az elkövetkezendő időszaknak ez kulcsfontosságú kérdése.

Hogy áll hozzá a megállapodás szükségességéhez az Európai Unió meg az Egyesült Államok? Olyan játszmának tekinti bárki is, hogy énnekem kell nyerni, és akkor a másik bukik, vagy mind a kettő tisztában van azzal, hogy valamilyen együttműködést kell kialakítani?

Egymás számára a legjelentősebb piacot jelentjük. Ezzel mind a két fél teljes mértékben tisztában van. A rugalmasságnak a feltételei, ha a realitásokat nézzük, adottak. Én úgy vélem, hogy az amerikai megegyezési szándék, ami a többi megállapodást nézve meglehetősen egyértelmű, Európa irányában is fönnáll.

Hogy lehet azt kivitelezni, hogy a hadikiadások valóban célszerűek legyenek? Azért kérdezem, mert Németország próbálkozott korábban azzal, hogy olyasmiket is beleszámoljon, amik első meg második látásra nem feltétlenül a védekezés célját szolgálták. Mi sem vagyunk híján a fineszességnek.

Megteremtette a lehetőséget a NATO, lesz egy szűk értelemben vett védelmi kosár, és lesz egy addicionális terület, amely kapcsolódhat a védelmi képességekhez, három és fél, illetőleg másfél százalék arányban.

Olyan hidat kell építeni, amelyen adott esetben át tud menni a katonai szállítmány?

Így van.

Ellenőrizni fogják, hogy tényleg olyan-e, annyiból épült-e meg, ezt a célt szolgálja-e?

Így van, és adott esetben egy gyalogos hidat, ami turisztikai célokat szolgál, nem lehet ebben elszámolni.

Mi az Európai Unió pozíciója most Oroszország ukrajnai agressziójával kapcsolatban? Egyáltalán van-e egy pozíciója az Európai Uniónak, vagy az országoknak külön-külön vannak pozíciói?

Az agresszió foglalkoztatja legmeghatározóbb módon a nemzetközi közösséget, amikor Oroszországról van szó, de Oroszország problematikája ennél tágabb, összetettebb, bonyolultabb: mi lesz a helye Oroszországnak hosszabb távon a nemzetközi rendben? Egyáltalán hogyan fog a háborút követő biztonságpolitikai architektúra kinézni? Európában erősödik az a meggyőződés, hogy Oroszországgal szemben a katonai megoldás nem fog eredményre vezetni. Sokáig meghatározó módon szembeállt ezzel a felfogással az európai közösség, most talán egyre többen erre az álláspontra helyezkednek. Emlékeztetnék arra, hogy amikor eljutottunk 1990-ben a hidegháború végéhez, azt megelőzte 1975-től az úgynevezett helsinki folyamat, amely kiegészítette és segítette azt a biztonságpolitikai és katonapolitikai folyamatot, amit az Egyesült Államok vezetésével – a csillagháborús előkészületek, miegymás – előidézték a rendszerváltozást és a hidegháborúnak a befejezését. Egyelőre nem látszanak a körvonalai hasonló diplomáciai folyamatnak, és nagyon sajnálatosnak tartom, hogy az a fajta kezdeményezőkészség, ami Amerikából Oroszország irányába megfogalmazódott az elmúlt időszakban, egyelőre kudarcot vallott. Az éppen ennek nyithatta volna meg a lehetőségét, hogy a katonai vonatkozások mellett diplomáciai párbeszéd kezdődjön. Ez most zárójelbe került, de nem hiszem, hogy lekerült az asztalról. Bízom abban, hogy el fogunk érni odáig, hogy a jövő nyáron már nem erről a kérdésről fogunk beszélgetni, és ezt követően pedig megkezdődhet egy olyan diplomáciai folyamat, amely ezekre a kérdésekre, amelyeket az előbbiekben érintettem, választ fog adni. Arra, hogy mi az európai biztonságpolitikai architektúrában Oroszországnak a helye, mi Ukrajnának a helye, megkezdődhet egy konszenzus kiépítése a kérdésben. Ám egyelőre nagyon távol vannak az egyes európai álláspontok egymástól.

Az Egyesült Államok akarja azt, hogy Oroszország és az Európai Unió között a gazdasági kapcsolatok újraépüljenek a háború után? Az amerikai elnök azt mondja, hogy gyönyörű LNG-nk van, tessék azt vásárolni, az európai országok jelentős része fizikailag is levált az orosz energiahordozókról.

Nem hiszek abban, hogy Európa le fog tudni válni Oroszországról számtalan vonatkozásban, mindenekelőtt az energetika és a nyersanyag területén. Az Egyesült Államok részéről is nagyon erősek azok a megfontolások, amelyek megpróbálják leválasztani Oroszországot Kínáról. Egyelőre nem látszik, hogy túl sok eredménye lenne ennek az erőfeszítésnek, de az elmúlt fél esztendő nem kis részben pont erről szólt, hogy helytelennek tartja a jelenlegi amerikai adminisztráció, hogy összetolja Oroszországot és Kínát. Az Egyesült Államok rendkívül erős és valóban globális hegemónia, de arra, hogy egyidejűleg konfrontálódjon Oroszországgal is és Kínával is, nem képes. Ez a felismerés meglehetősen általános és egyértelmű az Egyesült Államokban. A szétválasztásnak, leválasztásnak a szándéka jelen van, az elmúlt időszakban nagyon fontos motivációja volt az amerikai Oroszország-politikának. Ez az elkövetkezendő időszakban az eszközeiben változni fog, de azt hiszem, hosszabb távon azzal kell számolnunk, hogy az amerikaiak számára a kihívást a kínaiak, illetőleg az ázsiai, csendes-óceáni térség fogja jelenteni. Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ilyen-olyan eszközökkel, részben az európai szövetségesekkel, de talán az ázsiai szövetségeseknek, Dél-Koreának, Japánnak, Ausztráliának a bevonásával is elősegítsék azt, hogy Oroszország gazdasági kapcsolatai hosszabb távon kiépüljenek a kínai befolyási övezeten kívüli globális szereplőkkel.

Magyarország szomszédi és közel szomszédi kapcsolatai hogyan alakultak az elmúlt egy évben? Mindenütt rendkívül turbulensek a viszonyok. Romániában elnökválasztás volt, Szerbiában is forr a helyzet, Lengyelországban is forr a helyzet, hazarendelték a rendes nagykövetüket. Romlik, javul vagy stabil a helyzet?

Nagyon fontos kérdés Magyarország számára a térségben zajló folyamatoknak a nyomon követése és a megfelelő válaszok megadása. Erős Közép-Európában vagyunk érdekeltek. Az, hogy létrejöttek a közép- és kelet-európai kisállamok, és ez egy nyomorúságos helyzetet idézett elő, ez Bibó Istvánnak a tétele, kiszolgáltatta a térségünket a külső befolyásolási törekvéseknek, ez mind a mai napig velünk van. Közép-Európát akarunk építeni, ez iránt vagyunk elkötelezettek, és ehhez keresünk szövetségeseket. Fontos fejlemény az, hogy Lengyelországban elindult visszafelé a varsói gyors, a lengyel elnökválasztás, Nawrocki úrnak a győzelme az azt jelzi, hogy az a fajta kísérlet, hogy megbuktassa Lengyelországban és talán a térségben a jobboldali konzervatív politikai erőket Brüsszel, fogalmazzunk ilyen egyértelműen, ez nem vezetett eredményre. Látható, hogy Lengyelországban nagyon erős a Jog és Igazságosság párt társadalmi támogatottsága. Azok a folyamatok, amelyek az elnökválasztásban testet öltöttek, folytatódni fognak, és bízom benne, hogy Lengyelország vissza fog térni a közép-európai építkezéshez. Az a bizonyos Három Tenger kezdeményezés, amely ezt szolgálta a lengyelek részéről, különösen most, az amerikai hátszéllel, hiszen amerikai–lengyel együttműködés volt a Három Tenger együttműködés hátterében, egészen fontos új eredményeket hozhat már középtávon a térségi együttműködés szempontjából. A lengyel nagykövet visszahívása a minap sajnálatos döntés, de nagyon örülök annak, hogy a magyar külügyminisztérium nem ült föl ennek a provokációnak. Én ezt provokációnak tartom. Mi maximálisan meg voltunk elégedve Sebastian Kęciek nagykövet úr munkájával. Szolgálta a kétoldalú együttműködést, és nem szolgált semmilyen pártpolitikai érdeket, noha tudjuk, hogy Morawiecki miniszterelnök úrnak a közeli környezetéből származó diplomatával van dolgunk. A magyar–lengyel barátság mindig is mély, történelmi alapokon nyugvó barátság volt, mind Lengyelországban a magyarbarátok, mind Magyarországon a lengyelbarátok túl tudnak tekinteni ezeken az átlátható lépéseken. Megértjük egyébként, hogy Tusknak szüksége van arra, hogy demonstrálja a progresszív liberális elkötelezettségét az európai szövetségesek irányába, különösen most, hogy a migráció kérdésében nagyon komoly konfliktusokat vállal föl, egyébként örvendetes módon, Brüsszellel. Ebben mi egyetértünk velük, hiszen a hibrid hadviselés eszközrendszere a szervezett illegális migráció, amivel szemben föl kívánunk lépni, és nekünk mindegy, hogy kivel tudunk ezen a fronton együtt harcolni, hogyha ebben egyetértünk, akkor együtt harcolunk. Egyfajta lavírozás ez a döntés, bízom benne, hogy hamarosan meg fog érkezni egy olyan nagykövet Magyarországra, aki tudja építeni a magyar–lengyel barátságot. Románia a szomszédaink közül kiemelt jelentőségű ország a nagyszámú magyar közösség miatt is. Nagyon hosszú választási éven van túl, hiszen helyi önkormányzati, országos, elnökválasztás, európai parlamenti választás, minden volt ebben az időszakban, és én örvendetesnek tartom azt, hogy a demokratikus erők győztek Romániában, ez általánosan elmondható. Némileg aggasztónak tartom, hogy a magyarellenes politikai erők rendkívüli mértékben megerősödtek ebben az időszakban. Az erdélyi magyarság mégis olyan eredményt mutatott föl a 6,5 százalékos általános eredményével, ugyanezt produkálta szinte az összes választáson, ami némileg fölötte van a szociológiai arányuknak. Ez mindenféleképpen szép teljesítmény, elismerés, örvendetesnek tartom, hogy a kormányban is szerepet tudnak vállalni, és bízom benne, hogy meg fogják tudni őrizni a befolyásukat, noha az arányokat tekintve most a kormányzaton belül kisebb. De bízom benne, hogy a magyarság érdekében, a kétoldalú együttműködés érdekében, az ország gazdasági és politikai jövője érdekében meghatározó szerepet tudnak betölteni. A szlovákiai helyzetről annyit mondanék, hogy örvendetesnek tartom azt, hogy hosszabb távon a magyar–szlovák kapcsolatok klímája megváltozott, és van egy olyan együttműködés a két ország között, amely a jövőbe mutató. Ne feledjük el, hogy Szlovákia az a szomszédunk, amely a legjobban hasonlít kulturálisan reánk. Itt a szociokulturális feltételei az együttműködésnek jók. Ott is vezetőváltásra került sor, Gubik László vette át a magyar párt vezetését. Sok sikert kívánok neki ahhoz, hogy eredményesen tudja megszervezni azt a munkát, hogy visszakerüljön a felvidéki magyarság a szlovák parlamentbe. Ami pedig a szerbiai viszonylatot illeti, valóban aggasztó az, hogy meglehetősen komoly a társadalmi feszültség, belpolitikai vonatkozásai vannak ennek mindenekelőtt. A külpolitikai, bilaterális kapcsolataink nagyon jók, az ottani magyar közösség is eredményesen tudja az érdekeit érvényesíteni, szoros együttműködés van a két kormányzat, illetőleg az ott élő magyar közösség között. Bízom benne, hogy a nyitott belpolitikai kérdésekre megfelelő választ fognak tudni találni. Lesz alkalmunk a nemzetpolitikai eszmecserére most, Tusványoson is, hiszen jelen lesznek a határon túli vezetők és a határon túli civil társadalomnak a képviselői is, sőt a miniszterelnök úr is fontosnak tartja, hogy az első számú vezetőkkel egyeztetést folytasson a térségi kérdésekről.

Ránk számíthatsz – ez a mottója az idei Tusványosnak. A „ránk” ilyenkor Magyarországot jelenti, a Fidesz-KDNP-t jelenti, a Tusványoson mindig résztvevő politikusokat jelenti, egymást jelenti? Mit jelent?

Ránk számíthatsz a tábor mottójaként a tábor szellemiségével azonosuló embereket jelenti. Legyenek azok az élet bármelyik szegmenséből, a kontinens bármelyik részéről érkező személyiségek. Tusványosnak van egy önjárása, van egy identitása, és hála Istennek, nagyon sokan a részesei ennek. Mit jelent ez? Meglehetősen bonyolult a világhelyzet. Nehéz Európának a gazdasági, szociális helyzete, magyarnak lenni sem túl könnyű, Sebestyén József kapcsán azt láthattuk, hogy kárpátaljai magyarnak lenni meg különösen nehéz. Meglehetősen bizonytalan helyzetben vagyunk mi, és most itt tágan értelmezem a mit. De az biztos, hogy vannak olyan stabil pontok, amelyekre építeni lehet. És bízom benne, hogy Tusványos is ilyen, és a Tusványossal azonosuló politikai közösség is ilyen, ilyen a magyar kormány, ilyenek a patrióták, akik várhatóan nagy számban jelen lesznek a táborban. Nagyon erős nemzetközi részvétel várható, az egész világról érkeznek vendégeink, Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök, vagy Lord Frost, a brexitet levezényelő brit politikus, a környező országok politikusai, de kambodzsai, venezuelai és libanoni vendégek is lesznek. Ügy vélem, széles az a kör, amelynek a nevében bátran mondhatjuk, hogy ránk számíthatsz, de a táborral kapcsolatban a korábban említett nemzetpolitikai vonatkozások sem másodlagosak. Ez nagyon jelentős nemzetpolitikai fóruma a Kárpát-medencei magyarságnak, és ha valakinek ma nagyon nagy szüksége van Magyarországra, akkor azok éppen a külhoni magyarok. Ők mindenféleképpen számíthatnak Magyarországra.