Az extraprofitadók bevezetése meg az olajembargó elkerülése hogyan érinti a magyar gazdaság fenntarthatóságát?

A két kérdést érdemes picit szétszálazni. Az olajembargóval kapcsolatos döntés a magyar gazdaság szereplői számára azt a lehetőséget teremti meg, hogy fenntartható a jelenlegi, alacsony, 480 forintos üzemanyagár ennek minden inflációra, illetve a reálgazdaságra gyakorolt pozitív következményeivel együtt. Az olajárak, az üzemanyagárak nagyon gyorsan növekednek világszerte. Ennek van egy nagyon komoly inflációs következménye. Ezt sikerül ezen az intézkedésen keresztül stoppolni. Az extraprofitadó több más intézkedéssel együtt általános költségvetési egyensúlyjavítást szolgál. Mi a jegybankban a tavalyi év közepe óta többször hangsúlyoztuk, hogy ez egy szükségszerű lépés, mert szükség van arra, hogy a költségvetés egyensúlyát ebben az időszakban még inkább megerősítsük. E z történt meg az elmúlt héten. Hangsúlyoznám, hogy a bejelentéseknek a nagyobbik része a kiadási oldalon van, egyébként nagyon helyesen. Ilyen szempontból az elsődleges hatása ezeknek az intézkedéseknek az lesz, hogy sikerül a magyar gazdaság stabilitását erősíteni. Egy ilyen időszakban a befektetők szempontjából az a kulcs, hogy egy ország képes-e a költségvetését megfelelően alacsony hiánypálya mellett működtetni. Ez a hatás a következő hónapokban realizálódni is fog, amint mindenki látja azt, hogy a költségvetés egyensúlya hónapról hónapra javul. Hogy az inflációra milyen hatást gyakorol, ezt részleteiben elemezni szükséges. Az extraprofitadó néven elhíresült tétel körülbelül 800 milliárdos összeg az intézkedéseken belül, ennek körülbelül háromnegyede adódik az energetikaszektorból, illetve a bankadóból. Az energetikaszektor esetében a jelenlegi közegben gyakorlatilag nem lehet áthárítani ezt az adót.

Mert az stoppolva van?

Az üzemanyagárak stoppolva vannak és jó eséllyel ez még fenntartható a következő időszakban is, tehát ilyen módon nem tud átmenni a fogyasztói árakba. A bankadó kapcsán azt kell folyamatosan figyelemmel követni, hogy a kamatkondíciókat változtatja-e meg vagy pedig a díjtételeket módosítja. Összességében a jegybank oldalról a kulcskérdés az, hogy tartós inflációs hatása van-e ezeknek az intézkedéseknek, és a 2010-11-es évek hasonló intézkedéseinek a tapasztalata az volt, hogy tartós inflációs következményekkel nem járnak. Abban az időszakban, amikor segítik az egyensúly helyreállítását, akkor persze inflációs következmények lehetnek, viszont a tartós inflációs közeget nem változtatják meg.

A 2010-11-es helyzet, a különadók akkori kivetése, meg a mostani összehasonlítható?

Nagyon sok különbség van egyébként a 2010-11 és a jelenlegi közeg között. Ha visszaemlékszünk 2010-11-ben, a magyar gazdaság még bőven a 2008-2009-es időszak rendkívül nehéz hátizsákjával küszködött, amit a költségvetés hiány elszállásának és devizaadósság problémának hívtunk akkor. Most ehhez képest a gazdaság szárnyal, az első negyedéves GDP-nk 8 százalék fölött növekedett, tehát nagyon sok különbség van a két közeg között, de összességében én hiszek abban, hogy a nap végén egy ilyen magas inflációs közegben is mindenkinek az érdeke az, hogy a hosszú távú szempontok érvényesüljenek. Rövid távon az egyensúlyt kell helyreállítani, azt követően pedig egy fenntartható növekedést megalapozni, tehát itt nem az az időszak, amikor mindenkinek a jövedelmezőségét kell csúcsra járatni, mert abból nem fog jó kisülni.

Azt mondta, fontos, hogy a kiadáscsökkentésnek nagyon nagy hangsúlya van ebben a csomagban. Ez a beruházások elhalasztása? A minisztériumok költségeinek megvágása?

Is, is. A feladat azért elég összetett. Eddig alapvetően csak a költségvetés helyzetéről beszéltünk, de van egy másik nagyon fontos egyensúlyi mutató, ez a folyó fizetési mérleg pozíciója. Ott is volt egy romlás az elmúlt időszakban nagy arányban annak következtében, hogy egy Covid-időszakon vagyunk túl, illetve a háború miatt, értelemszerűen, aki importálja ilyen időszakban az olajat meg a gázt, az egyre nagyobb számlát fog érte fizetni és az rontja a külkereskedelmi egyenleget. A feladat nemcsak az, hogy a költségvetés egyensúlyát javítsuk, persze ez az elsődleges, itt lehet a leggyorsabb eredményeket elérni, viszont a folyó fizetési mérleg pozíciónkban is javulást kell elérni. Az a nehézség, hogy most az exportpiacok általában nyomottak a világban. Mi egy exportáló gazdaság vagyunk, a külkereskedelmi egyenleg javításának egy kulcsa az, hogy az import oldalon a gazdaság tudjon takarékosabban működni, és az elmúlt időszakban tipikusan a a kormányzati infrastrukturális beruházás egy olyan tétel volt, amelyiknek nagyon magas volt az importigénye. Ennek is persze részben az oka az volt, hogy a nyersanyagok az ára nagyon magas volt. Tehát mi azért gondoljuk azt, hogy ebben az időszakban, ha valaki a kiadási oldalon kezdi el a feladatot a költségvetési egyensúly helyreállításában, annak nagyon gyorsan megjelenik majd a következménye a folyó fizetési mérleg egyenleg javulásában is, és erre is szükségünk van.

A jegybank közzétette májusban javaslatcsomagját Fenntartható egyensúly és felzárkózás címmel. Ez egy hosszú anyag. Mi benne a legfontosabb? Honnan kell elindulni?

A javaslat egy kétéves programot vázolt, mi ezt ajánljuk Magyarország és a magyar gazdaságpolitika számára, tudva azt, hogy egy rendkívüli közegben mozgunk, ahol alapvető szabályok teljesen átíródnak. A javaslat célja az, hogy egy kétéves programot ajánljon a magyar gazdaságpolitika számára, amivel biztosítható a megbomlott egyensúlyok helyreállítása. Az egyensúlyokat kell első lépésben elkezdeni javítani, és mellette pedig elindítani egy olyan versenyképességi reformot, ami képes lesz új növekedési motorokat adni a gazdaságnak. Nem a következő egy-két évre, hanem az egész évtizedre. A cél az, ahogy ezt a miniszterelnök úr februárban megfogalmazta a beszédében, hogy az évtized végére Magyarország képes legyen megközelíteni az EU átlagát. Jelen pillanatban 76 százalékon állunk 2021-es adatok alapján, tehát kilenc év alatt elég nagy ugrást kell végrehajtani. Ezt csak úgy lehet elérni, ha az időszak elején, az első két évben nagyon komoly változásokat indítunk el a gazdaságban két területen: egyensúly-helyreállítás, illetve a gazdaság növekedési képessége. Alapvetően új növekedési faktorokra lesz szükség. Az elmúlt tíz évben egy borzasztó sikeres növekedési sztorit tudhat maga mögött Magyarország, ennek a kulcsa a munkaerőpiac volt. Közel egymillió új munkahelyet sikerült teremteni, de előre tekintve még egyszer egymillió új munkahelyet már nagyon nehéz elképzelni, hogy a magyar gazdaság képes lesz generálni. A demográfia elkezd minden ország ellen dolgozni. Tehát ahhoz, hogy a növekedési pályával egy hasonló sikert tudjunk ebben az évtizedben elérni, új növekedési forrás kell. Ennek a kulcsa pedig a termelékenység. Nagyobb hazai hozzáadott értékkel kell tudnunk közel ugyanannyi munkavállalóval elérni azt a gazdasági teljesítményt, amit eddig.

De kinek? A multik meg a nekik bedolgozók már ugyanolyan termelékenységgel dolgoznak, mint bárhol Európában, nem? Valaki másnak kell termelékenyebbnek lenni? Kis- és középvállalkozásoknak?

A kulcs a kis- és középvállalatok ebben a folyamatban. Óriási a különbség a nagy cégek és a kkv-k termelékenységi szintje között. Ez még akár régiós összevetésben is igaz. A hazai kkv-k alig felét képesek ennek a termelékenységnek elérni, és minél kisebb cégszegmensben haladunk, annál nagyobb a lemaradás. Itt komoly kihívások lesznek. Aki képes termelékenyen működni, az el fogja szívni a munkaerőt azoktól a vállalkozásoktól, akik nem tudnak hatékonyan működni, ezért ha a magyar vállalkozások ebben a küzdelemben sikeresek akarnak lenni, akkor most kell megtenni azokat a lépéseket, amivel a termelékenység javítható. Ennek vannak munkaszervezési pillérei, vannak technológiai pillérei, tehát sokkal nagyobb arányban kell digitalizációt, robottechnológiát alkalmazni, és ehhez kapcsolódóan persze lesz finanszírozási pillér, hogy miből lehet ezt majd finanszírozni egy magasabb kamatkörnyezetben, mert véget ért az olcsó pénz időszaka.

De hogy fog nekiállni egy kis- és középvállalkozás azt mondani, hogy mostantól kezdve digitalizálni fogok, amikor azt látja, hogy a melósai rengeteget dolgoznak. Ennél többet már belőlük nem tud kifacsarni. Mit fog csinálni?

Erre két megoldás van, vagy beleáll a folyamatba, vagy pedig nem fog tudni tartósan ebbe a nagyon erős versenyközegben hosszú távon talpon maradni. El fog indulni egy szelekció, ahol az erősek még erősebbekké válnak és aki pedig nem tudja a versenyt tartani, onnan pedig a munkaerő át fog menni azokhoz az ágazatokhoz, azokhoz a cégekhez, amelyek képesek a termelékenységi versenyben a lépést tartani. Nehéz a teljes gondolkodást egyik sarokból a másik sarokba átállítani, de azt tudom mondani, hogy aki korábban kezd, előnybe kerül, és itt lehet, hogy kis lépések is elegendők az elején. Mondok egy példát, a Covid-járványnak volt egy olyan következménye, hogy olyan technológiákról meg olyan megoldásokról, amiről korábban azt hittük, hogy évtizedes időhorizonton bekövetkező változás lesz, de két hónap alatt kellett mindenkinek átállnia. Aki nem tudott átállni, az most már nem tud ebben a versenyben részt venni, mert átálltak a fogyasztói szokások is minden területen. Ha ezeket a kis lépéseket valaki megteszi az elején, akkor egy idő után érezni fogja azt, hogy ennek mekkora hozzáadott értéke van az ő munkájában, és akkor egy ilyen pozitív spirál el tud indulni a vállalkozások életében.

Látom, hogy a szomszédom is csinálja, nekem egy konkurensem csinálja, nekem is muszáj?

Így van. Egy idő után ez vertikálisan is terjedni fog az egyes ágazatok hálózataiban, mert egész egyszerűen a beszállítóktól is azt fogják megkövetelni. Aki nem képes így működni, az már nem fog képes belépni a hálózatokba, tehát itt egy kényszer van, amivel szerintem jobb korábban szembenézni és stratégiákat kidolgozni, mint utólag elszenvedni a következményeit.

Ez a kis- és középvállalkozások, másnak nincs dolga ezzel az új világgal? Államnak?

Mindenkinek dolga van, az államnak, a jegybanknak, a pénzügyi rendszernek, a vállalkozásoknak és maguknak a családoknak is, ez egy kooperatív játék lesz. Csak hogy néhány példát említsek, a következő technológiai forradalom alapja az adat lesz, ebből az következik, hogy az lesz a sikeres gazdaság, amely ezt a nyersanyagot képes megfelelően használni. Ebben óriási lemaradásaink vannak és nemcsak a vállalkozások oldaláról, hanem például az állam oldaláról is, hogy az adatbázisainkat nem vagyunk képesek egyelőre rendszer szinten hasznosítani és a bennük lévő adatokat fölhasználni a pénzügyi vagy állami szolgáltatás hatékonyságának a javítására. Itt például az államnak lesz komoly feladata, hogy előrelépéseket érjünk el. A pénzügyi közvetítő rendszer jelenleg nagyon magas költségszinttel működik, miközben komoly kihívók vannak.

Fintech cégek.

Az, hogy egy digitalizációs, gyors váltás megtörténjen, elkerülhetetlen, mert aki ezt nem fogja megtenni, az egyszerűen le fog maradni és ki fog rostálódni a versenyben. Összefogásra van szükség és mindenkitől nagyon kemény melóra.

A családokra az a feladat hárul, hogy szüljenek több gyereket? Már bocsánat. Hogyha demográfiai problémáink vannak. Mit tud egy család még ezenkívül csinálni?

Nem, mint családfők munkavállalóként is megjelenünk a munkaerőpiacon. Ahhoz, hogy a digitális technológiákat megfelelően legyünk képesek használni, arra van szükségünk, hogy folyamatosan képezzük magunkat. Akkor fog tudni egy vállalkozás termelékenységben előrelépni, ha vannak munkavállalói, akik ezeket az új technológiákat fogják tudni hasznosítani. A munkavállalói oldalnak is bele kell ebbe tenni, ami megint nem könnyű, hiszen alapvetően úgy szocializálódtunk az elmúlt évtizedekben, hogy ha kijövünk az iskolapadból, elkezdünk egy szakmát, és akkor nagyjából azzal végig tudunk vinni egy egész életpályát. Bizonyosan a következő évtized arról szól, hogy folyamatosan fejleszteni kell minden készségünket ahhoz, hogy ebbe helyt tudjunk állni.

Le kell gyorsulnunk az Európai Unió átlagát ahhoz, hogy utolérjük őket?

Statisztikailag ez így van, csak akkor tudunk zárkózni, ha mi folyamatosan magasabb növekedést érünk el, és nem is kevéssel. A 2010-es évtized többségében azért egy nyugodt időszak volt, a 2020-as évtized sokkal több megrázkódtatást fog hozni a világ számára gazdasági oldalon, nagyon sok kockázat és veszély van a világban, , elég, ha csak a magas inflációt említem vagy éppen a magas adósságok problémáját globálisan. Ez azt jelenti, hogy azért nagyobb lesz a szórás is a teljesítmények között, lesznek, akik ebben az időszakban el fognak süllyedni vagy éppen veszíteni fognak a relatív helyzetükből ebben a versenyben, és lesznek, akik gyorsan emelkednek.

Világos receptek vannak? Mert a 2008-as válság után Magyarországon elindult egy fordulat, nagyjából ugyanilyen hozzáállással kell csinálni a 2020-as években?

Ugyanilyen horderejű lépésekkel kell előremenni. A 2010-es évtizednek pont az volt a tanulsága, hogy ott az első egy-két évben sikerült azokat a reformokat elvégezni, amivel egyrészt az egyensúlyt helyreállítottuk, és közben a növekedést is nagyon masszív pályára állítottuk. Ott történek meg a munkaerő-piaci reformok, ami aztán megalapozta a közel egymillió új munkahely elérését. Erre tudott ráépülni 2013-tól a beruházások erősödése, a hitelpiac magára találása és a többi. Ugyanerre van szükség, itt az elején kell nagyot meríteni. Vannak sarokkövek, amiket mindenképpen kell egy ilyen folyamathoz teljesíteni. Hogy egy gazdaságban az egyensúlyi folyamatok rendben legyenek, az egy olyan sarokkő, amivel már az elejétől kezdve számolni kell. Ez a stabilitás alapja. Utána, mikor arról kezdünk vitatkozni, hogyan lehet ráépíteni majd a növekedést, ott már egyre kevésbé vannak egyértelmű receptek. Ez egy olyan terület, ahol mi a jegybank részéről több javaslatot is megfogalmaztunk, nem véletlenül hívjuk egyébként az anyagunkat vitairatnak. Tudjuk azt, hogy lehetnek más gondolatok is. A következő hónapok feladata az, hogy ezekből a gondolatokból, ötletekből desztilláljunk az őszre egy olyan programot, amivel az egyensúly helyreállítása után meg lehet kezdeni az építkezést a fenntartható felzárkózás irányába.

A jegybank javaslatcsomagjait általában az aktuális kormányok figyelembe szokták venni? Nem ez az első javaslata a jegybanknak a gazdaság egyensúlyának helyreállítására meg a jövő felé vezető irány kijelölésére.

2016-ban írtuk az első olyan nagy javaslatkötetet, akkor Versenyképesség és növekedés címen, ami akkor 50 javaslatot tartalmazott. Az elmúlt időszakban a kormányzat mindig épített ezekre a javaslatokra, kellett egy érési folyamat, amíg ezek a javaslatok a tényleges implementáció irányába is elmozdultak. Mi azt látjuk, hogy minden alkalommal számba vette a kormányzat és szakmailag egy kiindulópontja volt azoknak a vitáknak, amelyek a döntéseket végül megalapozták.

Május 31-én tartotta legutóbbi kamatdöntő ülését a Monetáris Tanács, ötven bázispontos volt az emelés, ez lassításnak tűnik, mert a legutóbbi egy százas volt. Mi történt, miért lassítottak?

Valóban, a legutóbbi két lépésünk, a márciusi, illetve az áprilisi száz bázispontos alapkamat-emelést jelentett. Akkor még nagyon közel volt egy egészen extrém háború kirobbanásához, még mindenki az ocsúdás állapotában volt, és próbálta azt letapogatni, hogy mi történhet vele ebben az új közegben. Ott szükségszerű is volt, hogy nagyon kemény válaszokat adjon a jegybank. A Magyar Nemzeti Bank a kamatemeléseit még a tavalyi év júniusában kezdte meg, az első jegybank voltunk, amely Európában azt mondta, hogy az infláció egy tartós probléma. Mi már tavasszal letettük a voksot, hogy egy tartós kockázattal nézünk szembe. Júniusban meg is kezdtük a kamataink emelését, és senki Európában nem emelt olyan mértékben kamatot az inflációra reagálva, mint ahogy azt a Magyar Nemzeti Bank megtette: 0,6 százalék volt tavaly júniusban az alapkamat, most 5,9 százalékra emelkedett, tehát az alapkamat 530 bázisponttal, az úgynevezett egyhetes betéti ráta, ami a rövid oldali kamatokat még inkább befolyásolja, pedig 570 bázisponttal emelkedett. Mindenki most a világban azt a kamatszintet próbálja meg letapogatni, ami mellett már a jegybank bizonyosan azt mondhatja, hogy képes lesz az inflációt középtávon kordában tartani, illetve csökkenteni. Egy ilyen nagyon bizonytalan közegben azt gondoljuk, hogy ehhez egy fokozatosabb, de továbbra is határozott alapkamat-emelésekkel lehet megfelelően eljutni. Picit olyan ez a helyzet, mint amikor az ember egy sötét szobában van és azt a feladatot kapja, hogy találja meg a kijáratot. Ha hirtelen nagy mozdulatokkal kezd el csak dolgozni, akkor könnyen lever mindent maga körül és annak nem lesz jó vége. Határozott lépésekkel kell ezt az utat megtenni, az ötven bázispont, ha azt nézzük, hogy a világban milyen kamatemelési tempó jellemző, akkor ez abszolút ennek megfelelő. Az bizonyos, hogy hosszú út van előttünk, az infláció elleni küzdelem nem lesz egy rövidtávfutás, az sokkal inkább egy maratoni táv. A kamatemelések egészen bizonyosan az év második felében is folytatódni fognak, és mindaddig emeljük a kamatokat, amíg el nem értük ezt a Szent Grálnak nevezett kamatszintet, ahol már azt mondhatjuk, hogy az infláció elkezdhet tartósan moderálódni. Ettől a szinttől még azért távol vagyunk.

Miből fogja érezni a jegybank, hogy talált fogást az emelkedő infláción, vagyis hogy ehhez a Szent Grálhoz közelebb került?

Ez egy kulcskérdés, a jegybank több indikátort is figyel. Nem elegendő csak az inflációs adatokat mérni, közben folyamatosan a kockázati közegnek a változásait is figyelembe kell venni. Nekem van egy kedvenc mutatószámom, amit nagyon szorosan követek, hogy havi szinten a piaci árazású szolgáltatások, élelmiszer-iparcikkek árváltozása mekkora volt összevetve, mondjuk, az elmúlt öt év átlagával. Azt láttuk az első hónapokban, egészen áprilisig – a májusi adat még előttünk van –, hogy gyakorlatilag három-négyszerese volt az átárazás. Ez egy nagyon nagy szám. Amíg ebben nem történik változás, nem kezd el szűkülni, visszamenni a historikusan megfigyelt rendhez, addig nem mondhatjuk azt, hogy az inflációs csúcsot elértük vagy annak a közelében vagyunk. Mi arra számítunk, hogy ez májusban sem fog még megtörténni, tovább emelkedik majd az infláció, várhatóan a 10 százalékot is átlépi. Ez egy abszolút nemzetközi trend, ha megnézzük itt a régiós országokban, már 13-14 százalékon jár ez a mutató, a balti országokban 16-20 százalék már. Alapvetően a nyersanyagárak által meghatározott tendencia és azon belül főleg az élelmiszerárak azok, amik nagyon erős hatással bírnak most, körülbelül a havi átárazásoknak a fele-kétharmada az élelmiszerek áremelkedése miatt következik be. Ez lesz egy kulcsmutatója a következő időszak inflációs értékeléseinek. Emellett pedig értelemszerűen nyomon követünk minden olyan folyamatot, amiről azt gondoljuk, hogy a középtávú inflációs közegre hatással lehetnek. Tehát ezen belül tipikusan a munkaerőpiac az, amit nagyon szorosan kell követni. Kulcskérdés lesz, hogy a munkaerőpiacon történik-e úgynevezett átbérezés, tradicionális béremelés a nagyobb inflációra hivatkozva, mondjuk, az év közepén. Tipikusan január-februárban szokták a bérdöntéseket meghozni, akkor mindenki öt-hat százalékos inflációról beszélt. Ehhez képest az idei évre szóló bemondások inkább tízhez vannak közel.

Ha az átárazás hatására a cég átbérezi a dolgozóit, akkor az erősíti az inflációt?

Pontosan, de ezért mondtam azt, hogy a tartós inflációban rövid távon a kulcs az lesz, hogy a globális nyersanyagárak hogyan fognak változni. Az látszik, hogy amíg ez a háborús közeg van, addig nagyon a nyersanyagok nem tudnak csökkenni. Eddig mindenki csak az olaj, gáz, alumínium, vas, egyéb ipari nyersanyagok áráról beszélt, a következő hónapok majd a búza, kukorica, cukorrépa, kávé nagyon gyors áremelkedéséről fognak szólni, mert ezek mind a világpolitika által meghatározott folyamatok. Változás csak akkor tud bekövetkezni, ha a háborús közegben van valamiféle új információ, vagy a megoldás felé közeledik majd az orosz–ukrán háború. Ameddig ebben nincs változás, addig sajnos a magas nyersanyagárakkal együtt kell élni.

Milyen egy kamatemelés hatásmechanizmusa a gazdaságban meg a pénzpiacon?

A kamatemelésnek a klasszikus hatásmechanizmusa abban rejlik, hogy egyrészt magát a megtakarítást a fogyasztással szemben kedvezőbbé teszi, ebből a szempontból is fontos az, amit a jegybank az elmúlt hónapokban folyamatosan hangsúlyozott, hogy szükségszerű az, hogy a betétek is megfelelően átárazódjanak az alapkamat emelésével.

De nem nagyon árazódnak át a betétek.

Nem nagyon, de erre most már mindenki fölfigyelt. A múlt heti úgynevezett extraprofitadó-döntések mögött is ez egy fontos érv volt, nem véletlen, hogy a kamatbevételre van kivetve ez az adó. A másik csatorna a hitelek. Kezdenek drágábbá válni és ezen keresztül egyre kevésbé mernek hitelfelvételbe vágni az ügyfelek, kevesebb fogyasztás lesz a rendszerben. A harmadik csatorna, ami értelemszerűen kiemelten fontos, az pedig a pénzügyi piacokon keresztül gyakorolt hatások. Nagyjából ebből áll össze kamatemelések hatásmechanizmusa. Mindig meg szoktam kapni azt a kérdést, hogy a tavalyi év júniusa óta emel a jegybank kamatot, akkor hol látjuk az eredményeket, miközben az infláció egyre megy föl. A közgazdaságtanban ritkán áll lehetőségünk egy olyan kísérletet elvégezni, amikor azt mondjuk, hogy mi történt volna, ha. A balti országok példája pont azt mutatja, hogy mi történik, ha. A balti országok az elmúlt évtizedben még gyorsabban is növekedtek, mint a visegrádi régió, és ők kényszerűen, mivel eurózónatagok, most kipróbálják azt a csatornát, hogy mi történik egy magas inflációs közegben, ha nem emelnek kamatot. Nem emelhetnek kamatot, mert az EKB határozza meg esetükben is az érvényes kamatszintet, és azt látjuk, hogy Észtország esetében már 20 százalék fölött van az infláció. Tehát amikor a folyamatokat értékeljük, akkor kell a relatív helyzetet is látni. Bizonyos vagyok benne, hogy kamatemelések, illetve kormányzati beavatkozás nélkül a magyar infláció is már valahol 20 százalék fölött járna. Ettől függetlenül persze mindenkinek fáj, ha magas az infláció. A történelmi példák azt mutatják, hogy az inflációt megtörni egy ilyen magas közegben, a két számjegyű tartományban egy kemény meccs, és nem lehet egy-két negyedév alatt megnyerni. Elhúzódó folyamatra lesz szükség és egy olyan folyamatra, ahol legalább négy pillérben kooperatív magatartás zajlik, tehát a monetáris politikának, a költségvetési politikának, a versenyképességnek, illetve az ár- és versenyszabályozásnak kell szorosan együttműködni.

Látják, hogy az embereknél mennyi pénz van, hogy mennyi pénznek az elköltését kellene visszafogni? Mert van, aki azzal érvel, hogy rendkívül sok pénz van az embereknél, és ha inflációt látnak, akkor inkább ma költik el, nem holnap, mert holnap a dolog drágább.

Ezek a dinamikák már világszinten beindultak, természetes emberi reakció, hogy amikor azt látják az emberek, hogy nagyon magas az infláció, hogy gyorsan változik a közeg, akkor mindenki hirtelen akar rövid távon költeni. Amikor azt látják a cégek, hogy nem biztos, hogy egy negyedév múlva be fogja tudni szerezni az alkatrészt a működéséhez, amire egyébként szüksége van, akkor elkezd készletre vásárolni, ezzel még inkább fölhajtja az árat. Beindultak ilyen rövid távú reakciók, amik egy túllendülését okozzák az inflációnak, és közben pedig persze vannak olyan cégek, amelyek monopol pozícióban vannak, és ezt az árazáson keresztül könnyedén meg is tudják tenni. Ez egy globális probléma, hogy nagyon sok olyan részpiac alakult ki az elmúlt évtizedek globális működésében, ahol egyes piaci szereplők monopol, alacsony versenykihívás mellett működnek, és ott bizony masszív áremelkedések zajlanak. Csak egy példa, a tengeri szállítmányozási cégek a koronavírus-járvány évében egy év alatt értek el annyi jövedelmet, mint a megelőző évtizedben amiatt, hogy nagyon gyorsan tudták az áraikat emelni egy olyan közegben, amikor egyébként mindenki rá volt arra szorulva, hogy ezek a cégek működjenek. Ezek a folyamatokat meg kell törni.

Mennyire lehet tartósan használni az árstopok rendszerét? Ezt átmeneti szükségintézkedésként vezették be, úgy is kommunikálták. Évekig lehet árstopot csinálni?

Ez mindig nehéz döntés. Amikor válságot kell kezelni, akkor a kulcsszó a terhek megosztása. Hogyan tudjuk a válságkezelés terheit olyan módon megosztani a gazdaságon belül, hogy azt olyan szektorok, olyan szereplők viseljék, amelyek azokat a terheket elbírják, szemben olyan szereplőkkel, akik valószínűleg belerokkannának, tipikusan a családok azok, amelyek ennek sokkal jobban ki lennének téve.

Választópolgár nem viselhet terheket, mert annak súlyos következményei vannak?

A 2008-2009-es válságkezelésről nagy vita volt, hogy mi a helyes. Volt egy irány, hogy nem probléma az, ha a munkanélküliségi ráta elszáll vagy Görögország sok olyan javaslatot kapott, hogy csökkenteni kell a béreket, a nyugdíjakat. Annak a következménye óriási politikai felfordulás volt, nagyon gyorsan átrendeződött a teljes paletta. Ilyen szempontból az, hogy a politika mindig arra törekszik, hogy a stabilitást vigye a rendszerbe, szerintem egy általános válságtapasztalat. Hogy meddig fenntartható, értelemszerűen itt azt kell látni, hogy azért ennek vannak költségoldali következményei, tehát a költségvetés teherbíró képessége az, ami a hosszú távú fenntarthatóságot érdemben meghatározza.

Erre vannak a különadók meg az extraprofitadók, hogy a költségvetés teherbíróképességét megtámasszák.

Természetes, csak itt a nagyságrendeket kell majd megnézni, mert közben azért a gázárak drasztikus mértékű emelkedésen mentek át, meg kell nézni, hogy a bevételi, illetve kiadási oldalon a költségvetésben hogyan és meddig állítható egymással pontosan szembe. Hosszabb távú kalkuláció szükséges ahhoz, hogy hogyan lehet ezeket az intézkedéseket racionális módon fönntartani egy ilyen közegben.

Milyen forint–euró árfolyammal számolnak a jegybankban és meddig?

Azt a szabályt nagyon fegyelmezett módon tartom, amit általában a jegybankárok szoktak, hogy nem kommentálnak aktuális árfolyamot. Amikor mi megítéljük a forint árfolyamát, akkor nem egy pillanatfelvétel alapján tesszük meg, hogy annak milyen hatásai vannak a gazdaságban. Természetszerűen a forint euróárfolyamának alakulása egy fontos faktora a monetáris politika alakításának, ugyanakkor itt sokkal inkább hosszú távú elmozdulások számítanak. A forint‒euró árfolyamot a piaci kereslet-kínálati viszonyok alakítják ki. Ugyanakkor a jelenlegi közegben ezt nagyon sok faktor befolyásolja, nem véletlen az, hogy ilyen óriási mozgásokat látunk még akár napon belül is. Ezeknek a faktoroknak egy része alapvetően külső tényező, ezzel minden feltörekvő ország szembesül, ilyen tipikusan az, hogy háborús közegben általában mindenki a biztonságos devizákat keresi. Ilyen maga a háború, hiszen mi közvetlen környezetében vagyunk ugye az orosz–ukrán konfliktusnak, de ilyen akár a nyersanyagárak nagyon gyors emelkedése. Értelemszerűen a nettó importőr gazdaságokat jobban érinti a nyersanyagár-növekedés.

Mert nem termelünk, nem bányászunk?

Így van. És vannak belső faktorok, amiből nagyon sok segít most minket, például az, hogy nagyon erős növekedéssel bír a magyar gazdaság, európai összevetésben magas kamatszintünk van, ezek mind vonzóvá teszik a magyar gazdaságot, viszont vannak olyan elemek is, mint a költségvetési egyensúly, a folyó fizetési mérleg pozíció, ami viszont még javításra vár. A nap végén gyakorlatilag ezeket a faktorokat adják majd össze a piaci szereplők, amikor az értékítéletüket meghozzák. A gazdaságpolitika feladata az, hogy tegyük minél vonzóbbá a magyar eszközökbe történő befektetéseket, és ha ez megtörténik, tehát mind növekedési oldalról, mind a kamatpolitika oldaláról, mind az egyensúlyjavítás, a költségvetés politika oldaláról, akkor annak a trendekben is majd tükröződnie kell.

Az teszi vonzóbbá, ha a monetáris politika világosan beszél és az csinálja, amit mondott, meg a kormány is világosan beszél és azt csinálja, amit mondott?

Ez így van. Ezt nagyon röviden úgy szokták hívni, hogy hitelesség. Ez arról szól, hogy azt tesszük, amit mondunk, illetve azt mondjuk, amit teszünk, és ez történik. Nagyon gyorsan változnak a feltételek, de akkor is ez egy kulcs ahhoz, hogy legalább az attitűdjét egyértelműen mutassa minden gazdaságpolitikai szereplő, ami a mi részünk mindenképpen az, hogy az a monetáris szigor mindaddig folytatódik, ameddig azt nem látjuk, hogy az inflációs cél fenntartható elérése bekövetkezhet. Ezen az úton mi megyünk tovább, és persze, közben a következő hónapok lépéseire is folyamatosan fölkészítjük a piaci szereplőket, már amennyire ebben a közegben megtehető. Itt a rugalmasságra is szükség van, mert napról napra, hétről hétre változnak a fejlemények. A gazdaságpolitikában is föl kell készülni arra, hogy vannak olyan események, amire azonnal kell választ adni és azonnal kell helyes választ adni.