Infostart.hu
eur:
393.16
usd:
340.56
bux:
122821.7
2026. március 20. péntek Klaudia
Karácsony Gergely fõpolgármester sajtótájékoztatót tart a Kormányinfón elhangzottakra reagálva a Városházán 2027. november 27-én. A fõpolgármester december 1-jére összehívta a Fõvárosi Közgyûlés rendkívüli ülését azért, hogy a testület ismét rögzítse Budapest valós pénzügyi helyzetét, majd ezt követõen az errõl szóló határozatot a tervek szerint demonstráció keretében elviszik a Karmelita-kolostorhoz.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Karácsony Gergely kemény üzenetet küldött a kormánynak

Ne új törvényt hozzanak, hanem tartsák be a meglévő jogszabályokat! - erre szólította fel a főpolgármester a kormányt pénteken a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: „miután törvénytelenül elvették a főváros pénzét, majd nem fizették ki a fővárosnak jogszabályban rögzített jussát, arról kezdtek el hadoválni, hogy majd ehelyett inkább kifizetik a fővárosi dolgozók bérét”.

Ezt kormányhatározatba is foglalták, sőt névre szóló levélben erről az összes fővárosi intézményvezetőt tájékoztatták – tette hozzá.

A főpolgármester azt írta: „most úgy tűnik, ez is egy ordas nagy hazugság volt, mert most valami új törvényről írnak Facebook-posztot, ami szerint valamiféle hitelt adnak csak a fővárosnak”.

„Ne új törvényt hozzanak, hanem tartsák be a meglévő jogszabályokat! És adják vissza a budapestiektől törvénytelenül elvett pénzt! Most!” – szólított fel a városvezető.

Karácsony Gergely szerint mindez „újabb bizonyíték arra, hogy a kormánynak egy szavát sem lehet elhinni”.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett
cikkünk frissül!

Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett

Az EU-csúcs csütörtöki napját követően Orbán Viktor éjszaka már rövid értékelést tartott, pénteken azonban bővebben is elemezte a helyzetet Brüsszelben. Mint mondta, „nem tekerték szőnyegbe és haza is engedik", mert „azt remélik a csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz”, olyanok jutnak hatalomra, akik mindent megtesznek, amit Brüsszel kér. A miniszterelnök úgy fogalmazott: április 12-én, a magyar választásokon lesz majd a második csata, amit meg kell vívnia.

Teherán: likvidálták az Iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét is

Ali Mohammed Naini egy ellene irányuló, célzott légicsapásban vesztette életét. Benjamin Netanjahu előző este úgy fogalmazott: „gyors váltások lesznek” a Forradalmi Gárda élén...
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat hajt végre az arab öbölországok ellen. Az iráni média szerint péntek reggel egy támadásban életét vesztette az iráni Forradalmi Gárda szóvivője, Ali Mohammad Naeini. Az izraeli hadsereg később megerősítette az értesülést. Péntek reggel nyilatkozatot tett közzé Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei, az iráni hírszerzési miniszter napokkal korábban bekövetkezett megölése kapcsán. Hámenei szerint sem Irán külső, sem belső ellenségei nem lehetnek biztonságban. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×