Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.53
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Getty Images

Hazai számlaszámot kapnak a Revolutosok

A cég által küldött levélből az is kiderül, hogy lesz-e tranzakciós díj az utalásokon.

A magyarországi Revolut-felhasználók hamarosan már a fizetésüket is kaphatják Revolut-számlára, emellett a Qvik és a fizetési kérelmek is elérhetőek lesznek az appban nemsokára. Magyar számlaszámot kapnak ugyanis a felhasználók – olvasható a cég által ügyfeleinek kiküldött levélben.

Emlékeztetnek, hogy jelenleg a magyarországi ügyfelek litván számlával és litván IBAN-számmal rendelkeznek. A litván számlaszámukra indított utalásokat át fogják irányítani az új, magyar számlaszámra, ugyanakkor arról a számlaszámról az átállás után már nem lehet pénzt küldeni.

Az átállásig még legalább 2 hónap van hátra

– olvasható a levélben. Az ügyfeleket értesíteni fogják, amikor ez megtörtént. Amennyiben valaki nem kívánja, hogy áthelyezzék fiókját, addig is díjmentesen megszüntetheti számláját, a folyamat pedig egyébként automatikusan megtörténik.

Több változást is hoz magával az, hogy ezentúl a magyarországi ügyfeleknek a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe nyújtja a fizetési számlákhoz kötődő szolgáltatásokat. Így a belföldi, illetve nemzetközi átutalásokra, valamint a bankkártyás utalásokra az utalt összeg 50 000 forint feletti részére 0,45 százalékos tranzakciós díj fizetendő, amely azonban legfeljebb 20 000 forint lehet. Egyes számlacsomagok esetében az ügyfelek (részleges) mentességet élveznek a díj alól. Hozzáteszik, hogy a Revolut-ügyfelek közötti transzferekre, illetve a készpénzfelvételre nem vonatkoznak ezek a díjak.

Mint a levélben írják, emellett a hétvégi devizaváltási kiegészítő díj is megszűnik egyes csomagok esetében. A megtakarításokra vonatkozó adóterhek a magyar jogszabályok alapján kerülnek ezentúl kiszámításra, nem a litván szabályok szerint. Az esetleges panaszokat pedig a Revolut belső panaszkezelési folyamatának kimerülése után a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Pénzügyi Békéltető Testület elé is lehet vinni.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×