Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
316.18
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Unsplash

Kétszer akkora GDP-vel feleannyi energiát fogyasztunk, mint 1990-ben

Energetikai alállomást adtak át a borsodi Szikszón.

Annak ellenére, hogy reálértéken több mint kétszerese az ország GDP-je az 1990-es értéknek, Magyarország kevesebb energiát fogyaszt, mint akkor, és sokkal hatékonyabban használja fel - mondta LAntos Csaba energiaügyi miniszter pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szikszón, a város külterületén található energetikai alállomás átadásán.

Lantos Csaba hozzátette, ehhez a nehézipar leépülése mellett az elektrifikáció is jelentős részben hozzájárult. Megjegyezte, Magyarország „óriásit lépett előre” az áramtermelésben, és miközben jelentősen csökkent az összességében vett energiafogyasztása, lényegesen növekedett az elektromos áram felhasználása.

Ismertette, az országban jelenleg 330 ezernél is több erőmű működik, melyek nagy része háztartási méretű kiserőmű. Ezek napos időben áramot termelnek és

ebben az évben az ország történelmében először volt 14 olyan nap, amikor Magyarország nettó áramexportőr volt.

A miniszter elmondta, Magyarország hagyományosan nettó áramimportőr, áramfelhasznásának mintegy 25 százalékát szerzi be importból. Hozzátette, áprilistól augusztusig ez a szám 15 százalék alá csökkent, és úgy gondolja, hogy idén az egész évet tekintve 25-ről 20 százalék környékére fog csökkeni az import áram aránya.

Lantos Csaba szerint ez hatalmas lépés az energiaszuverenitás tekintetében, és ahhoz, hogy az áram biztonságosan termelődjön és eljusson a fogyasztóhoz a szikszóihoz hasonló létesítményekre van szükség. Megjegyezte, ma Magyarországon 66 ezer kisfeszültségű transzformátor működik, ezeket idővel fokozatosan le kell cserélni és közben az átadott alállomáshoz hasonlókat kell megújítani és átadni.

Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, az ukrajnai háború kitörését követő energiaválság idején a magyar kormány célul tűzte ki azt, hogy a magyar családok és vállalkozások számára az energiát biztosítani kell. Ezért egy önálló Energiaügyi Minisztériumot hoztak létre és szerinte "hatalmas eredmény, hogy ebben a nehéz időszakban is" tudtak elegendő energiát biztosítani és fenn tudták tartani a rezsicsökkentést.

A politikus arról is beszélt, hogy az alállomás és az ahhoz hasonló létesítmények átadása egyfajta üzenet a helyi családoknak és a jövő vállalkozásainak arról, hogy van elég energia és ott érdemes élni vagy beruházni, munkahelyeket létrehozni.

Bally Attila, az MVM Zrt. vezérigazgató-helyettese köszöntőjében ismertette, a szikszói alállomás személyzet nélkül működik, a miskolci központból távvezérelhető. Oda csak akkor kell személyesen kimennie a kollégáknak, ha valamilyen probléma távolról nem megoldható.

Sváb Antal (Szikszóért Egyesület) polgármester egyebek mellett elmondta, a város önkormányzata egy mintegy 11,5 milliárd forintos összértékű beruházásról kötött szerződést az Energiaügyi Minisztériummal az alállomás létrehozásáról. Hozzátette, a fejlesztésben egy új 132/22 kilovoltos, 40+40 megavoltamperes alállomás készült el Szikszón.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×