Infostart.hu
eur:
358.67
usd:
309.25
bux:
129853.53
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Látogatók úsznak a fővárosi Széchenyi fürdőben 2021. május 1-jén. Ezen a napon ütemezett nyitás kezdődött a koronavírus-járvány miatt bezárt budapesti fürdőkben. Első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitották meg kapuikat a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára. A 18 éven aluliak és a gyógyászati szakrendelésre beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány. A 18 éven aluliak kizárólag felügyelettel látogathatják a fürdőket.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Drasztikus áremelés Budapest ikonikus helyein – itt vannak a részletek

Több fővárosi fürdőbe már a 12 ezer forintot is meghaladja a belépők ára a hétvégi napokon.

Január 8-tól változtak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez tartozó fürdők belépőjegyárai. A főképpen külföldiek által látogatott történelmi fürdők esetében nagyobb mértékben nőttek, a többi esetében kisebb, 5-6 százalék körüli az emelés – írja az mfor.hu.

A Széchenyiben, valamint a Gellértben a hétfő és csütörtök közötti szekrényes belépő ára 9400 forinttól 10 500 forintra ugrott, míg a pénteki és hétvégi jegyé 10 900-ról 12 ezer forintra. A Széchenyi fürdőben a reggel 9 óráig váltható belépő díja a hét eleji időszakban 7500 forintról 8400 forintra emelkedett, míg a hétvégi jegyeké 8700-ról 9700-ra.

A Rudas Gyógyfürdő esetében a hétköznapi jegyért 8600 forint helyett 9300 forintot kell fizetni, de a hétvégi jegy ára 12 200 forint. A Lukács Gyógyfürdőben a teljes árú belépőnek hétköznap 4800 forintra, míg hétvégén 5200 forintra emelkedett az ára, de a nyugdíjas és a diákbelépők esetében kisebb mértékű lesz az áremelés.

Akad azonban olyan fővárosi fürdő is, ahol nem emelkednek az árak: a Palatinusnál január 8. után is a jelenlegi belépőjegyárak maradnak érvényben.

Címlapról ajánljuk
Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Ha májusban nem ad jelzést az MNB a kamatcsökkentésről, akkor hónapokat kell várni egy ilyen lépésre – mondta Nyeste Orsolya. Az InfoRádió arról is kérdezte az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét, hogy milyen várakozásaik vannak a GDP-arányos deficit alakulására idén azt követően, hogy már áprilisra jelentős hiányt halmozott fel a hazai költségvetés.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Ismét feszültebbé vált a viszony Fehéroroszország és Európa között: Minszk Oroszországgal közösen gyakorolta az atomrakéták bevetését, kihúzva a gyufát Ukrajnánál és a NATO-nál is. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlat után jelentette: egyébként szívesen egyeztetne Zelenszkij elnökkel is. Ezzel párhuzamosan úgy néz ki, hogy az ukrán dróngyártás kezd átlépni egy kritikus - és az oroszoknak egyre jobban fájó - szintet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×