Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Az alkalmazottak okozzák a legtöbb fejtörés a cégvezetőknek

Az alkalmazottak okozzák a legtöbb fejtörés a cégvezetőknek

A munkaerőpiaci problémák foglalkoztatják leginkább a magyar cégvezetőket, és ebben segítséget várnak a kormánytól is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a vezérigazgatói felmérést készítő PwC Magyarország cégtársa. Mekler Anita hozzátette: az üzleti kockázatok közül globálisan kiemelkedő volt a menekült-probléma, de a magyar cégvezetőknél csökkent az emiatt aggódók száma.

A felmérés eredményeivel kapcsolatban Mekler Anita elmondta, hogy az idei évnek a szakemberhiány mellett két fontos üzenete volt.

Az első az elmúlt év gazdasági, politikai, társadalmi hatásaira válaszként megjelenő protekcionizmus. Ezt és a túlszabályozottságot mintegy növekedésgátló tényezőként kiemelt fenyegetettségnek vették a felsővezetők – közölte a PwC Magyarország cégtársa.

Hozzátette, hogy

a másik fontos üzenet a technológia.

„Már évek óta beszélünk arról, hogy a technológia, a digitalizáció fontos, de idén már oda jutottunk, hogy ez minden egyes felsővezető fejében benne van. Akár mint lehetőség, akár mint kockázatkezelés, de mindenképpen az az üzenet, hogy a technológia mellett ma már nem lehet elmenni. Lehet az gyártás, szolgáltatás, innováció, vagy HR-stratégia, ez fontos üzenet a számukra” - emelte ki Mekler Anita.

Elmondta, hogy a különböző fenyegetések és a növekedésre ható tényezők tekintetében eléggé kéz a kézben jártak az eredmények a világ vezetői és a magyar vállalatvezetők között.

„Ezen tényezők közül a bizonytalan gazdasági növekedést a világ nagy külföldi vezetőinek 82 százaléka érezte fenyegetettségnek, míg ugyanezt Magyarországon a megkérdezettek kevesebb mint fele mondta” - részletezte a PwC Magyarország cégtársa.

Kiemelte: meglepő, hogy

a szakemberhiány a külföldi vállalatvezetők fejében is egy potenciális probléma.

Elmondta, hogy a menekültkérdéssel kapcsolatban is tettek fel kérdést a felmérésben.

„Amikor azt kérdeztük a felsővezetőktől, hogy melyek azok a tényezők, amelyektől tartanak, ott a geopolitikai bizonytalanság is megjelent mint tényező. Az eredmények szerint

a külföldi vezetők sokkal inkább tartanak a menekültproblémától,

míg a magyar vezetők idén nem tartanak ettől annyira” - közölte Mekler Anita.

Számokban kifejezve míg tavaly a magyar vezetők több mint 65 százaléka mondta azt, hogy ez egy fontos tényező, amire oda kell figyelni, addig idén körülbelül a megkérdezettek fele mondta ugyanezt.

Eszerint nyilván továbbra is benne van ez a tényező a fejekben, hiszen a megkérdezettek fele még mindig megjelölte ezt mint tényezőt, de csökkent az arányuk – magyarázta a felmérést készítő PwC Magyarország cégtársa.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×