A hazai politika fétise a különböző rezsielemek között egyértelműen a földgáz, választási időszakban igazi téboly tud kialakulni az energiahordozó körül. Hiába a hatalmas importkitettség, a politika mégis rendre azt gondolja, hogy valamilyen módon képes előre meghatározott szintek közé szorítani a földgáz árát.

Az energiahordozó átpolitizáltsága nem egy energiatársaság tűrőképességét kikezdte már, és a teljes hazai energiapiacot mérgezi. Egyes kimutatások szerint ráadásul a legszegényebb rétegeknél a földgáz ára marginális kérdés, mert e csoportoknál a szilárd fűtőanyagok használata - többnyire fa - a meghatározóbb.

Mindezen politikai szándékok ellenére az energiahordozók között a földgáz volt az, amelynek ára az elmúlt közel tíz év alatt a legnagyobb mértékben növekedett: a KSH adatai alapján 2001. decemberi bázishoz viszonyítva a növekedés 2,75-szörös volt.

Igaz, a földgáznál korántsem elhanyagolható tényező az sem, hogy a korábban már tárgyalt politikai okok miatt az energiahordozó különböző formákban igen erős ártámogatásban részesült, amelynek fokozatos kivezetése (ez részben uniós elvárás is volt) szintén nagymértékben hozzájárult a végfogyasztói ár ily mértékű növekedéséhez.

Áram, távhő és víz

Megegyező bázison az elektromos áramnál 2,1-szeres, míg a távhőnél 1,8-szoros emelkedés volt megfigyelhető. A távhőnél fontos megemlíteni, hogy két lépcsőben, 2009-ben és 2010-ben csökkentették az áfáját, így az jelenleg csak öt százalékos, szemben a minden más energiahordozót terhelő 25-tel. A szilárd tüzelőanyagok ára szintén megduplázódott a vizsgált időszak alatt. Az összes energiaszolgáltatás/termék esetében elmondható, hogy a vizsgált időszakban drágulásuk jelentősen meghaladta az inflációt.

Az energiahordozók áremelkedését kizárólag a csatornadíjak voltak képesek túlszárnyalni, a KSH kimutatása szerint a szennyvízkezelésért fizetett díjak megháromszorozódtak az elmúlt közel tíz év alatt. A vízdíj 2001 decembere óta duplázódott, vagyis mindkét szolgáltatás szintén jelentős mértékben infláció felett drágult.

A víz és csatornadíjak tekintetében a legtöbb esetben a helyi szolgáltatók és önkormányzatok közötti megállapodások eredményeként születik meg a tarifa (kivéve az állami regionális vízközműveknél), amelyet az önkormányzati testületnek kell jóváhagynia. A távhő esetében korábban szintén hasonló rendszer volt életben, majd az előző kormányzati időszak alatt bizonyos felülvizsgálati jogosítványok kerültek a Magyar Energia Hivatalhoz az ármegállapításnál (a hivatal elutasíthatta az áremelési kérelmet, amennyiben nem találta indokoltnak azt).

Meghatározott képletek

A földgáz és az elektromos áram tekintetében a régi hatósági ármegállapítást, a piaci liberalizációt követően felváltotta egy többnyire "meghatározott képletek" szerinti ármeghatározás (az energiadíjaknál), vagyis az input energiahordozók árváltozását automatikusan követték a fogyasztói díjak is.

A maximált árak megállapítása a MEH jog- és feladatkörébe került, bár nem egyszer komoly politikai nyomás volt megfigyelhető a hivatalon. Az utolsó kormányváltást követően a kabinet 2010. július elsejétől ármoratóriumot hirdetett, annak érdekében, hogy egy új alapokon működő ármeghatározási rendszer épülhessen ki.

Innentől a lakossági földgáz és áram esetében ismét "hatósági áras" termékekről beszélhetünk, vagyis a MEH elveszítette ármeghatározási jogosultságát, csak az árelőkészítés feladatköre maradt a hivatalnál. A moratórium a tavalyi év végén lejárt, a termékek az egyetemes szolgáltatói körben az energiaügyekért felelős miniszter rendeletein keresztül árazódnak.

Nemrég ugyancsak megszületett a döntés a távhő ármegállapításának változtatásáról is, az szintén hatósági körbe kerül, a területért felelős miniszter rendelkezhet majd róla. A pontos szabályozás megszületéséig itt is ármoratórium lesz érvényben.

A jelenlegi kormányzat eddigi tevékenysége alatt a földgáz-, az áram- és nemrég a távhőszolgáltatás ármegállapítását vonta a szakminiszter hatáskörébe. Ezek kapcsán a legnagyobb kérdés, hogy a végfogyasztói árak befagyasztása és az import árak tartós emelkedése esetén ki fogja finanszírozni az értékláncon keletkező veszteséget. Az energiaárak ilyen mértékű emelkedése adott esetben magyarázható azzal, hogy a privatizált szolgáltatók extraprofit elérése érdekében sanyargatják a hazai lakosságot, valamint hogy a regulátori szerepkör nem megfelelően működött az elmúlt évtizedben, de azt is meg kell említeni, hogy a hatalmas importkitettség miatt nem lehet megállítani a nemzetközi árak alakulását a határon, az e tekintetben legjelentősebb földgáz pedig fontos szerepet tölt be mind a hő, mind az áramszükségletek kielégítése terén.

Mint ismeretes, az importált földgáz árának meghatározása a korábbi orosz-magyar megállapítás értelmében olaj-indexált, vagy az olaj (meghatározott olajtermékek) árának változása kis időbeli csúszással megjelenik az importgáz árában. A vizsgált időszak alatt az olaj ára szintén több mint háromszorosára (3,4) emelkedett.

Mennyire fáj ez?

Mind a KSH, mind az Eurostat rendszeresen végez felméréseket a háztartási kiadások szerkezetéről. A hazai statisztikai hivatal utolsó ilyen típusú adatai szerint (2008) a vizsgált tételek, rezsiköltségek a teljes éves háztartási kiadás 17,3 százalékát jelentették Magyarországon. Ezeken belül a fűtési és melegvíz-szolgáltatásra fordított kiadások kilenc százalékot, az áramszükségletek kielégítése 5,5 százalékot, míg a víz- és csatornaszolgáltatás megfizetése 2,8 százalékot tett ki a teljes éves háztartási költésen belül. A rezsiköltségek teljes háztartási kiadásokon belüli aránya, az olajár emelkedése között egyébként igen erős korreláció figyelhető meg.

Az unió statisztikák közül a legfrissebb 2005-ös, az idén várható hasonló tartalmú adatközlés. Az akkori összehasonlítás alapján a magyar, illetve a régiós rezsikiadások aránya messze nagyobb volt a teljes háztartási kiadásban, mint az uniós átlag.

Amennyiben az arányszámokat viszonyítjuk egymáshoz, akkor a hazai víz- és csatornadíjak négyszer akkora részt tesznek ki a háztartások költésében, mint az uniós átlag. Az energiakiadások csak 2,5-szer nagyobbak, ami igaz Csehországra és Romániára is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az eltérés mértéke elsősorban a jövedelemkülönbségeknek tudható be, nem pedig az energiaárak közötti különbségeknek.

A rezsiköltségek ily mértékű emelkedésére számos magyarázatot lehet találni a hazai sajtóban, vérmérséklettől és beállítottságtól függően nem egyszer a piacnyitást követő elégtelen szabályozói tevékenységről, a szolgáltatók extraprofit-termelési törekvéseiről szólnak a beszámolók. A vállalati oldalról lehet hivatkozni az elhanyagolt infrastruktúra fejlesztésének megtérítésére, valamint a nyersanyagok, energiahordozók árának elmúlt évtizedben tapasztalt jelentős emelkedésére is.

Az egyébként, hogy a környező országokban hasonló mértékű keresetek mellett közel azonos súlyt tett ki a rezsi a háztartási költésen belül, arra enged következtetni, hogy a külső adottságoknak jelentős szerepe van/volt az árak alakulásában, tehát nem feltétlenül a "magyar állapotok" vezettek a hazai "magas" energiaárakhoz. A közös tényezők az olajár jelentős emelkedése, ezen keresztül a gáz árának növekedése (ami kihat az áramárra is), a többnyire egyoldalú orosz gázfüggőség.

A lakossági energiaszolgáltatás árának meghatározása történhet nagypolitikai megfontolások mentén; átláthatatlan módon a helyi önkormányzatok és közszolgáltatók közötti alkuk eredményeként; vagy transzparens szabályrendszer alkalmazásával, erős felügyelet mellett a jogos és elismert költségek figyelembevételével.

A kormány törekvései alapvetően üdvözölendők akkor, amikor a rezsiköltségek leszorításán és a közszolgáltatások minél költséghatékonyabb biztosításán dolgozik, mindenképpen érdemes megvizsgálni azon szolgáltatások árképzését, amelyek korábban mentesek maradhattak egy szakhatóság felügyeletétől. A probléma akkor adódik, amikor a piaci fundamentumokat figyelmen kívül hagyó ármeghatározási szisztéma kerül bevezetésre; a "hatósági árképzés" fogalma mögött egy átláthatatlan, a valós költségeket nem tükröző, a hatékonyabb energiafelhasználást nem ösztönző, politikai érdekeket szolgáló ármeghatározást értenek.