Rácmolnár Lili alapvetően szkeptikus a halottak napjával és a keresztény ünnephez köthető szokásokkal kapcsolatban, ugyanis szerinte „a gyászt nem lehet egyetlenegy napba sűríteni”. Mint fogalmazott, inkább a gyászmegdolgozás kifejezést szokta használni, aminek a legfőbb eredménye az, hogy a veszteséget el lehet helyezni az életünkben, ami persze ettől még nem fog kevésbé fájni. Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológust idézve azt mondta:

„nem a gyász szűnik meg, hanem az élet nő meg körülötte”.

Rácmolnár Lili úgy véli, a halottak napját nem lehet úgy megélni, hogy „egy nap alatt le akarjuk tudni a gyászt”, ez egy nagyon hosszú folyamat. Szerinte az a megfelelő hozzáállás, ha ilyenkor koncentráltan, fókuszáltan rá tudjuk magunkat venni arra, hogy végiggondoljuk, hová jutottunk el az elmúlt években szeretteink elvesztésének feldolgozásával kapcsolatban. Kiemelte: azzal, hogy egy családtagunk, barátunk vagy ismerősünk eltávozik az élők sorából, nem ér véget vele a kapcsolatunk, a szívünkben és a gondolatainkban marad, erre pedig mégiscsak jó, hogy van egy dedikált nap. Ugyanakkor ehhez az szükséges, hogy „az ember a legőszintébben, az érzelmeit felvállalva tudjon ehhez a naphoz hozzáállni” – fejtegette.

Megbékélés nélkül soha nem nyugszik meg a lelkünk

A legtöbben azt szokták mondani: fel kell dolgozni valahogy a gyászt, a pszichológus szerint azonban ez a megfogalmazás arra utal, mintha lenne százszázalékos végeredménye ennek a folyamatnak. Rácmolnár Lili úgy gondolja, inkább a veszteség megdolgozása a helyes kifejezés. „Oda nem jutunk el soha, hogy nem fognak hiányozni a szeretteink.

Azt tekinthetjük megdolgozott gyásznak, amivel tovább tudunk menni az élet útján

és ettől függetlenül nem félünk attól, hogy fáj-e még valaha, mert a megdolgozottság mértéke nem attól függ, hogy nem fáj többet” – magyarázta.

Hozzátette: el kell fogadnunk, hogy a legnagyobb veszteségeink bármikor fájhatnak újra, vagyis elfogadás, megbékélés nélkül soha nem nyugszik meg a lelkünk. Mint mondta, a gyásszal együtt kell élni és rengeteget segít, ha visszaidézzük a közösen megélt pillanatokat az elhunyttal. Rácmolnár Lili azt tapasztalja,

a magyar emberek „hadilábon állnak” a gyász megdolgozását illetően.

Fontosnak tartja a gyászév megadását, ugyanakkor megjegyezte: a gyásznak nincs naptári ideje, ami után „már jobban lehet lenni”. Egy olyan modern világban élünk, amiben mindenre találunk valamilyen gyors megoldást, a gyász esetében azonban ez nincs így. Rácmolnár Lili elmondta: a gyászév rendkívül intenzív időszak tele közeli élményekkel, fájdalmas visszaemlékezésekkel. A második veszteséggel teli évforduló már nem annyira fájó. A pszichológus úgy látja, a legtöbb magyar ember nem éli meg a gyászévet vagy nem tud vele mit kezdeni, ami nagy probléma. Vannak olyan örök emberi folyamatok, melyeket nem lehet megspórolni vagy felgyorsítani, a szakember szerint a gyász kiemelkedik ezek közül.

Rácmolnár Lili közölte: a gyász egy normatív krízis, ami azt jelenti, hogy

„az élet normális forgatókönyvében ennek helye van”.

A gyászolók számára az öngyilkossággal és a gyerekhalállal való szembenézés okozza a legnagyobb fájdalmat, érdemes szakemberhez fordulni, ha ennek a „megdolgozása” nem megy egyedül. Normál esetben viszont a gyász megélését, elfogadását, a következmények elhordozását magunknak kell megoldanunk. Magyarán: engednünk kell, hogy fájjon az egész folyamat és nem szabad elmenekülni a rossz benyomásoktól, érzésektől vagy tapasztalatoktól. „Mindenkinek el kell fogadnia, hogy vannak dolgok, melyeknek egyszerűen az a természete, hogy fájjon, ezt nem lehet másképp végigcsinálni” – figyelmeztetett a szakember.

Sok más változás is igényli az életünkben a gyászmunkát

Gyászt nemcsak szeretteink elvesztésekor érezhetünk, hanem szakításkor, váláskor vagy éppen meddőség miatt is. Rácmolnár Lili ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a magyar emberek számára az absztraktabb veszteségek elfogadása, megélése számos esetben még nehezebb, mint egy halálesettel való szembesülés. Ezek a fájdalmak, történések is gyászmunkával járnak. „Minden változás magában rejthet gyászt is, hiszen azért, hogy valami új születhessen, el kell engedni bizonyos dolgokat, emlékeket. Ehhez ugyanúgy meg kell adnunk maguknak az időt és a teret, hogy ezt a lelkünk bedolgozza saját magába” – zárta gondolatait a pszichológus.