Az Európai Uniót bírálta és a kormány eddigi intézkedéseit sorolta az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó beszédében a miniszterelnök. Orbán Viktor közölte: a kormány nem vár a bizonytalan kimenetelű brüsszeli gazdaságpolitikára, ezért júliusban elindította Európa legnagyobb adócsökkentési programját, szeptemberben pedig a rendszerváltozás utáni leggrandiózusabb otthonteremtési programot. Úgy fogalmazott, hogy ez a magyar középosztály kiszélesítésének programja. Közölte, hogy iparvédelmi és munkahelyvédelmi akcióterveket dolgoztak ki, és ennek részeként tervezik a munkáltatói terhek csökkentését.
A gazdaságpolitikai intézkedéseket hiányolta a miniszterelnök parlamenti beszédéből a Mi Hazánk elnöke. Toroczkai László Orbán Viktor felszólalására úgy reagált: a kormánynak a V4-eken belül se sikerült naggyá tenni Magyarországot. Kiemelte: a magyar vidék elsorvad, növekszik az adósságállomány, romlott a közbiztonság és a jelenlegi kormány háromszor akkora összeggel támogatta a globális cégeket, mint a baloldali kormányok. A DK képviselője Arató Gergely arról beszélt: a kormányfő úgy akar tanácsokat adni az Európai Uniónak, hogy a magyar gazdaság három éve stagnál, nő az államháztartási hiány és az infláció.
A miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettes is visszautasította a Szőlő utcai nevelőintézetben történtekkel kapcsolatban a kormány egyik tagjáról megjelent állításokat. A Területi Gyermekvédelmi szolgálatok volt vezetője beszélt arról, hogy az azóta letartóztatott igazgató magas rangú politikusoknak közvetített ki lányokat és fiúkat. Az ügyről Artató Gergely DK-s képviselő kérdezte miniszterelnököt, aki a kommunista időket idéző rágalomhadjáratnak nevezte az ügyet. Orbán Viktor azt mondta: Dobrev Klára sajtónak tett nyilatkozata mellőz minden valóságalapot, ami megalapozna bármilyen jogi eljárást.
Megválasztotta ombudsmannak Juhász Imrét, az Alkotmánybíróság előző elnökét a parlament. Az alapvető jogok biztosának helyettese Gyeney Laura Zsuzsanna lesz. A parlamentnek azért kellett új ombudsmant választania, mert az eddigit, Kozma Ákost – aki 2019 óta töltötte be a pozíciót – nemrég alkotmánybíróvá választották
Átlépte a százezret a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások szerződéseinek száma, miközben a biztosítók által vállalt fedezetek háromszor gyorsabban nőttek, mint a díjak. A díjemelési moratórium hatására a lakásbiztosítási díjak országos szinten stagnáltak, az átlagos díj 64 ezer 400 forint volt a második negyedév végén. A fővárosi ingatlanok 1 négyzetméterre jutó biztosítási összege 674 ezer, míg vidéken 520 ezer forint volt, ami jelentős fedezeti növekedést jelez.
Az M7-es és az M3-as autópályák bővítését is bejelentette a közlekedési államtitkár, amikor az M1-es fejlesztésének részleteit ismertette Bicskén. Nagy Bálint elmondta: a beruházás egy tízéves program része, ennek keretében az M7-es és az M3-as autópályákat is bővítik, továbbá 279 kilométernyi gyorsforgalmi út is épül.
Megkezdődött a tartalékos katonák tömeges bevonulása a Magyar Honvédség országvédelmi gyakorlatában – ismertette a Honvéd Vezérkar főnöke. Böröndi Gábor elmondta: az október közepéig tartó Adaptive Hussars gyakorlat a Honvédség minden alakulatát érinti, több mint 2000 tartalékos teljesít szolgálatot a gyakorlaton belül.
Magyarország minden olyan kezdeményezést támogatni fog az ENSZ közgyűlésén, amely közelebb visz a békéhez – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban. Szijjártó Péter hozzátette: minden olyat javaslatot elutasítanak, amely fokozza az eszkaláció veszélyét, mert szerinte teljesen reális a harmadik világháború kockázata.
Ukrajnában több civil meghalt, illetve megsebesült az éjszakai orosz légitámadásban. Az ukrán légierő szerint az orosz hadsereg több mint 140 drónt és irányított légibombát vetett be ukrajnai célpontok ellen mára virradóra.
Oroszország annak lejárta után is kész egy évig tartani magát az Új START-megállapodáshoz. A hadászati támadófegyverek csökkenéséről megkötött orosz-amerikai Új START-megállapodás 2026 februárjában jár le. Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz biztonsági tanács ülésén bejelentette: ha az Egyesült Államok is így tesz, Oroszország a továbbiakban is tartja magát a megállapodásban foglaltakhoz.
Kanada, Ausztrália és Nagy-Britannia után Portugália is elismerte a palesztin államot. A bejelentés az ENSZ Közgyűléséhez kapcsolódó konferencia előtt történt, ahol Franciaország és Belgium is jelezte, hogy elismeri a palesztin államot.
Zsarolóvírus okozta több európai repülőtér utasfelvételi rendszerének leállását. Az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség közölte azt is: az ilyen támadások kockázata egyre növekvő tendenciát mutat a létfontosságú infrastruktúrára és iparágakra nézve. Hozzátették: több európai repülőtéren továbbra is késésekkel és járattörlésekkel kell számolniuk az utasoknak.
Betiltotta a politikai hirdetéseket mától a Google. A szabályozás szigorítja a reklámokkal összefüggő adatgyűjtést is. A következő hetekben a Facebook anyavállalata is betiltja majd a politikai, társadalmi tartalmú hirdetéseket.
Meghalt Sajdik Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikus és karikaturista 95 éves volt. Első karikatúrája 1952-ben a Tiszavidék újságban jelent meg, 1965-től a Ludas Matyi belső munkatársa volt. Csukás István meseíróval olyan rajzfilmfigurákat teremtettek együtt, mint Radírpók, Festéktüsszentő Hapci Benő vagy Gombóc Artúr. Sajdik Ferenc több száz könyvhöz készített rajzokat.





