Infostart.hu
eur:
391.34
usd:
341.03
bux:
0
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik
A Keleti pályaudvar 2025. szeptember 21-én. A felújítás után a pályaudvar fokozatosan újra fogad és indít vonatokat. Másnap kora reggeltől pedig már teljes kapacitásával üzemel majd.
Nyitókép: MTI/Hatházi Tamás

Vasút: lezárás a Keleti pályaudvaron és Ferencvárosban, nagy változások kezdődtek

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keletiben, sok távolsági vonat csak Kelenföldig jön be.

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keletiben.

„Január 12-én megkezdjük a Keleti pályaudvar 12. és 13. vágány közötti peron átépítését akadálymentes magasperonná, ugyanis Délegyháza, Kelebia és Belgrád felől a személyforgalom megindulása után ide érkeznek majd a vonatok” – közölte a Mávinform.

A Déli Körvasút építése miatt elrendelt mostani vágányzár lehetővé teszi, hogy a forgalom érdemi korlátozása nélkül végezhessék el a peron akadálymentesítését, de

január 12. és február 28. között a Keletit érintő dunántúli távolsági vonatok többsége Kelenföldön fordul, vagyis a szokásosnál jóval kevesebb érkezik a főpályaudvarra.

A Keleti pályaudvar ezzel alkalmassá válik arra is, hogy a hamarosan elinduló Budapest–Belgrád vasútvonalon fogadja azokat a kínai gyártmányú, alacsonypadlós, de a hasonló magyar járművektől eltérően – a platform és a fedélzet közötti lépésmagasságot kényelmesebbé tevő – ún. kimozduló lépcső nélkül gyártott, Soko (Sólyom) motorvonatokat is, amelyeket a szerb vasúttársaság kíván a vonalon közlekedtetni.

Fontos, hogy január 12. és február 28. között a Ferencváros és Kelenföld szakasz harmadik vágányának építéséhez kapcsolódó munkálatok miatt, illetve a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésével összhangban változik a közlekedési rend.

A munkálatok ideje alatt a Dunántúlról a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló belföldi távolsági vonatok Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak, a menetrendjük ezenkívül nem módosul.

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágánynál lévő kapuját lezárják február végéig.

Kérik az utasokat, hogy utazásukat tervezzék meg előre a MÁVPlusz applikációban és a MÁVPlusz.hu weboldalakon.

A Keleti pályaudvar fokozatos akadálymentesének egyik legfontosabb, újabb üteme a le- és felszálláshoz szükséges magasperon megépítése a 12. és 13. vágány mellett.

A mintegy 300 méter hosszú, 6 méter széles peron megemelésére most az ad lehetőséget, hogy ebben az időszakban a Déli Körvasút építése miatt átmenetileg kevesebb vonat érkezik a Keletibe.

Címlapról ajánljuk
Így szabadíthatják fel az amerikaiak a Hormuzi-szorost – részletes elemzés Resperger Istvántól

Így szabadíthatják fel az amerikaiak a Hormuzi-szorost – részletes elemzés Resperger Istvántól

Elsősorban a mérete a magyarázat arra, hogy Irán miért tudja gyorsan és olcsón blokkolni, az ellenségei pedig miért csak lassan és nehezen képesek újra hajózhatóvá tenni a szorost – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Biztonságkutató Központ igazgatója. Az ezredes szerint az amerikaiaknak uralniuk kell a szigetvilágot, illetve a Hormuzi-szoros környékét, és meg kell akadályozniuk, hogy a tengerszoros 50-60 kilométeres körzetében katonai eszközök és erők legyenek.

Ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén

Azt vizsgálták meg, hogy az agglomeráció városai hogyan alkalmazkodnak a hibrid munkavégzés terjedéséhez, és mely települések képesek egyidejűleg biztosítani a kiváló közlekedést, a magas életminőséget és a professzionális munkakörnyezet feltételeit.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Súlyos vita alakult ki a NATO és Amerika között, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Súlyos vita alakult ki a NATO és Amerika között, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Nadav Sosani alezredes, izraeli katonai szóvivő újságíróknak elmondta, hogy részletes hadműveleti tervek vannak az Irán elleni háborúra a következő három hétre, de a későbbekre vonatkozó elképzeléseikkel is rendelkeznek. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×