Pekingben hivatalosan is bejelentették, hogy sikeresen végrehajtotta első repülését az AVIC cég Dzsu Tien nevű hatalmas drónja. A világ legnagyobb repülő robotja akkora, mint egy business jet, és 6 tonnányi terhet képes magával vinni a szárnyai alatti függesztési pontokon, illetve a törzsben kialakított jókora bombakamrában.

A fegyverek lehetnek földi vagy vízfelszíni célokat támadó rakéták, robotrepülőgépek, de a gép hordozhat elektronikai zavaró konténereket is. Ám a fő feladata az, hogy drónrajokat szállítson és azokat az ellenség légvédelmének hatókörén kívül indítsa útjukra.

A csapatokban támadó robotok több szempontból is rendkívüli kihívást jelentenek még a legkorszerűbb, többrétegű légvédelmi rendszerek számára is. Egyrészt azért, mert a dróncsapatokat a földi irányítástól független, mesterséges intelligenciával támogatott vezérlőrendszer navigálja a célpontok felé. Így nem is hatásos ellenük az elektronikai zavarás.

Másrészt a robotok nemcsak együtt repülnek, hanem össze is dolgoznak, vagyis folyamatosan tájékoztatják egymást a veszélyhelyzetekről, elosztják maguk közt a feladatokat, és képesek átvenni a sérült vagy elpusztított társaik szerepét. Ami pedig talán a legfontosabb: olcsón, nagy sorozatban gyártható eszközök, amelyek ellen hamar elfogynának a drága, lassan előállítható rakéták.

Ráadásul a kínaiak a drónok és az anyahajó közötti kommunikációhoz kvantumalapú kapcsolattartást fejlesztettek ki, ami gyakorlatilag lehallgathatatlan és a zavarása sem igazán megoldott. A Dzsu Tien persze méreténél, a lassú mozgásánál fogva könnyű célpont lehetne, de nem is arra tervezték, hogy észrevétlenül hatoljon be az ellenséges vonalak mögé.

A lomha drónhordozók napokon keresztül cirkálhatnak egy konfliktus zóna közelében, a légvédelem hatókörén kívül. Aztán akár egyszerre száz drónt is rázúdíthatnak az ellenségre, alaposan túlterhelve annak légoltalmi rendszerét. Főleg a radarhálózat tűnik a drónanyahajók legfőbb célpontjának, mivel ha ezt sikerül szétzilálni már az összecsapás kezdetén, akkor az ellenfél fegyverei nem sokat fognak érni.

A nagy repülési távolság arra is alkalmassá teheti a Dzsu Tient, hogy a Kínához közeli amerikai bázisokra mérhessen csapásokat. Guam, Okinava vagy a Fülöp-szigetek egyetlen amerikai támaszpontja sem lehet biztonságban. Egy feltételezett Tajvan elleni támadásnál pedig a drónanyahajók tömegével áraszthatják el csapásmérő robotokkal a sziget repülőtereit, kikötőit és harcvezetési pontjait. Ugyanakkor a Dzsu Tien-féle hordozókról indított cirkálólőszerek a védők állásai felett repkedve lecsaphatnának a tüzérségi állásokra, harckocsicsoportokra vagy gyülekező gyalogos egységekre.

De még az amerikai repülőgép-hordozók is nagy veszélyben lennének, mivel a drónanyahajók ezeket a kötelékeket is sikerrel támadhatnák. A US Navy légvédelmét ugyanis kevés számú, nagy értékű célok oltalmazására optimalizálták. Viszont a tömegével érkező robotokból a légelhárítás nem tudná valamennyit megsemmisíteni, néhány darab biztosan átjutna a védelmen, és borzalmas pusztítást okozhatna.

Az Army Recognition szerint a Dzsu Tien megjelenése komoly figyelmeztetés a nyugati flottáknak, elsősorban is az USA haditengerészetének. A drága, ember vezette, lopakodó kialakítású rendszerek alkalmatlanok az olcsó robotok tömeges csapásainak elhárítására. Kína, úgy tűnik, megtalálta a megoldást, amivel felülkerekedhet az Egyesült Államok technológiai fölényén.

A polgári felhasználású drónok tömeggyártását összekapcsolta a katonai célú mesterséges intelligenciával, és megkezdte egy viszonylag kevés költséggel előállítható robothadsereg létrehozását. A feláldozhatóság üti a túlélőképességet, az egyszerű kialakítás a bonyolult műszaki megoldásokat. A portál úgy látja, hogy a gépek harcában új korszak kezdődött. Kína szándéka pedig az, hogy ebben vezető szerepet töltsön be.