Egyelőre nem tudni pontosan, milyen hatása lesz a paksi beruházásra az Európai Bíróság döntése – mondta Aszódi Attila egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádió EnergiaVilág című műsorában.
„A megsemmisítés azt jelenti, hogy ebben a pillanatban a Paks II projekt nem rendelkezik olyan európai bizottsági határozattal, ami engedélyezné az állami támogatást. Hogy ennek mi a pontos következménye, azt őszintén szólva nem tudjuk, mert a másodfokú bíróság erre nem tért ki az ítéletében”
– mondta az atomenergetikai szakértő, hozzátéve: egy nappal az ítélet közzététele után az Európai Bizottság szóvivője arról nyilatkozott, hogy még ők is ismerkednek a határozattal, értelmezik azt, és a következő lépéseket ez alapján fogják meghozni.
„Az Európai Bizottság térfelén pattog a labda. Az remélhetően rövid időn belül kiderül, hogy a bizottság pontosan mit fog tenni. Mivel az állami támogatás kérdéseiben az Európai Bizottságnak vannak engedélyezési feladatai, nyilvánvalóan vissza kell térniük ehhez a folyamathoz, újra meg kell vizsgálniuk az egész ügyet, és egy újabb határozatot kell kiadniuk” – hangsúlyozta, de hozzátette, nem lehet tudni, hogy mennyi idő alatt hozhat az Európai Bizottság újabb határozatot Paks II-ről.
Amikor az eljárás 2015-ben elindult, utána 16 hónapig állt a projekt, mert egy úgynevezett „standstill állapotot” rendelt el az Európai Bizottság, amikor nem lehetett a projekt megvalósításán tevékenykedni, és ez 16 hónapig tartott. „Én azt gondolom, hogy az Európai Bizottságnak ebben a pillanatban minden szükséges adat és információ a rendelkezésére áll” – hangsúlyozta.
Az Európai Bíróság a másodfokú határozatban tulajdonképpen annyit mond, hogy az Európai Bizottságnak ebben a 2015-ben indult eljárásban részletesebben vizsgálnia kellett volna, és indokolnia kellett volna, hogy hogyan választották ki a Paks II projekt technológiai beszállítóját, és hogy ez befolyással lehetett-e esetleg a beszerzési árra. Ez a kérdés tehát, hogy hogyan választották ki a technloógia szállítóját, és joga volt-e Magyarországnak, a magyar kormánynak közvetlenül kiválasztani.
„Mindezt vizsgálta már az Európai Bizottság, és ezt a vizsgálatot eredményesen lezárta. Tehát igazából a bírósági határozatban nincsen olyan, hogy kimaradt volna valami ebben az egész rendszerben. A bíróság magának a versenyjogi eljárásnak hiányolja a részletesebb vizsgálatát és az indoklását” – mondta Aszódi Attila, hozzátéve: „de még egyszer hangsúlyozom, hogy ezek a lépések, ezek a vizsgálatok már megtörténtek, és az ezzel kapcsolatos információk az Európai Bizottság rendelkezésre állnak, tehát akár nagyon rövid időn belül, akár napokon belül is dönthetne az Európai Bizottság, hogy itt van, ezeket megnéztük, és akkor ez alapján így és így kiegészítjük a korábbi, 2017 márciusban kiadott határozatot, és akkor így döntöttünk a versenyjogi kérdésben. Szóval akár rövid idő alatt, napok vagy hetek alatt is lezárható lenne ez a kérdés. Eredetileg maga a vizsgálat 16 hónapig tartott, tehát ez nyilván húzható is” – mondta.
„Az a baj, hogy nagyon jelentős politikai tényezők is megjelenhetnek egy ilyen folyamatban”
– vélekedett a szakértő.
A kérdésre, hogy befolyásolhatja-e az építkezést, hogy hiányzik egy bizottsági jóváhagyás, így fogalmazott: „Ez nagyon jó kérdés. Muszáj megvárnunk, hogy az Európai Bizottság hogyan értelmezi a bírósági döntést, és pontosan hogyan határoz, mi lesz a következő lépése. Ez alapján lehet megmondani, hogy Magyarországra és magára a Paks II-re vonatkozóan mi származik ebből a döntésből, hiszen újra hangsúlyozom, az uniós bírósági eljárás az Európai Bizottság döntését vizsgálta és kifogásolta, és az Európai Bizottság asztalára tett feladatot” – mondta Aszódi Attila egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja, atomenergetikai szakértő az InfoRádió EnergiaVilág című műsorában.
Néhány napja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt, ahol Magyarország energetikai biztonságát illetően a paksi beruházás helyzetéről és fontosságáról is beszélt:








