Infostart.hu
eur:
353.94
usd:
310.07
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Rendőrautó

Elfogták az ámokfutót Budapesten – videó

Budapesten fogták el azt a körözött, 26 éves felsőnánai férfit, aki többször ült volán mögé a vezetéstől eltiltás hatálya alatt Tolna vármegyében.

Még 2024 novemberében indult egy eljárás a fiatalember ellen, aki akkor Bogyiszló térségében próbált elmenekülni az egyenruhások elől. Mint kiderült, akkor már több eljárás folyt ellene. A Bonyhádi Rendőrkapitányságon kettő, a Szekszárdi és a Kalocsai Járásbíróságon egy-egy járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt keresték.

Rövidesen ismét többször is volán mögé ült az eltiltott férfi. Februárban a 6-os és a 63-as főút kereszteződésében intézkedtek ellene, miután megint nem állt meg a rendőri jelzésre, több autóst veszélybe sodorva haladt a főúton.

Trükközni próbált, megállás után gyorsan átült az anyósülésre, mondván, nem ő vezetett.

Néhány hónappal később, júliusban Szekszárdon vezetett megint, amikor a rendőrök próbálták megállítani. A Palánki úton

nagy sebességgel szlalomozva elhajtott, a 6-os főút kereszteződésén átvágva, majd a 63-as főúton száguldva egy mezőgazdasági területig ért, ahol szem elől tévesztették.

Az eltiltott sofőr továbbra sem változtatott hozzáállásán. Augusztus 27-én újra autóba ült, de a rendőrök ismét kiszúrták és követni kezdték. Akkor is menekülőre fogta, és hosszas száguldás után egy bokros, gazzal benőtt területen hagyta hátra a kocsit. Az ámokfutás miatt közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult ellene újabb eljárás.

Szerepel még a bűnlajstromán egyedi azonosító jellel visszaélés és sikkasztás is. Egy alkalommal egy olyan rendszám nélküli autóval igazoltatták, amit elmondása szerint Bajáról kért kölcsön, de később nem szolgáltatta vissza a tulajdonosnak, hanem leadta hulladékként.

Járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt több hatóság is kereste a férfit, de többszöri idézésre sem jelent meg, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A szekszárdi rendőrök akciót szerveztek, és szeptember 2-án Budapesten fogták el a gyanúsítottat, majd sokadszorra is előállították, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×