Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.93
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin köztársasági elnök újévi köszöntőjének televíziós felvételén a Sándor-palotában 2023. december 29-én.
Nyitókép: Sándor-palota

Máris megmérték Novák Katalin lemondását

A magyarok többsége (70 százalék) elfogadja Novák Katalin döntését, mellyel a bő egy hete tartó kegyelmi ügy magyarázkodás nélkül, a politikai felelősség vállalásával zárult.

A Nézőpont Intézet azt írja, hogy "a magyarok több mint négyötöde (85 százalék) hallott a kegyelmi ügyről, amelyre a baloldal egy képmutató, lejárató kampányt épített.

Nem meglepő, hogy

az ügyről értesültek 83 százaléka nem ért egyet a köztársasági elnök kegyelmi döntésével.

Mindent egybe vetve a magyarok 70 százaléka szerint volt helyes döntés (19 százalék szerint nem), hogy Novák Katalin a kegyelmi ügy miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről.

A köztársasági elnök kegyelmének érvényességéhez szükség volt Varga Judit akkori igazságügyi miniszter aláírására is. Az egykori miniszter asszony lemondott jelenlegi országgyűlési képviselői tisztségéről, mely döntéssel szintén egyetért a magyarok 69 százaléka (16 százalékuk nem).

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×