Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
320.56
bux:
143645.61
2026. július 23. csütörtök Lenke
Védőöltözéket viselő egészségügyi dolgozó a római Casal Palocco negyed kórházának koronavírussal fertőzött betegeket ápoló intenzív osztályán 2020. április 22-én.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Ezt tanulhatta meg a koronavírus-járványból az emberiség

Közös nyilatkozatban sürgeti a koronavírus-járvány elleni védekezés összehangolását több száz európai tudós, hangsúlyozva, hogy nyitott határok mellett egyetlen ország sem tudja alacsonyan tartani a fertőzöttek számát. Az InfoRádiónak nyilatkozó virológus szerint nyájimmunitást csak a koronavírus ellen kifejlesztett védőoltások széleskörű alkalmazásával lehet elérni, az MTA élettudományi alelnöke szerint pedig addig is a felelős magatartás fontosságra kell felhívni a figyelmet.

Tudósok szerint a közös európai stratégiának három fő elemet kell tartalmaznia:

  • Az első az új fertőzések számának a csökkentése.
  • A második elem az esetszám megtartása az 1 millió főre vetített napi tízes, vagy tíz alatti szinten.
  • A harmadik főelem a hosszabb távú stratégia a járvány megállításáról.

Boldogkői Zsolt, a nyilatkozatot aláíró virológus az InfoRádiónak úgy vélte, hogy a nyájimmunitást csak a koronavírus ellen kifejlesztett védőoltások széles körű alkalmazásával lehet elérni.

„Törekedni kell arra, hogy meggyőzzük az országaink népességét, hogy a vakcina egy nagyon jó dolog, és mindenképpen oltassuk be magunkat annyian, hogy elérjük a nyájimmunitást, máskülönben tényleg probléma lesz és a nyakunkon marad a vírus.”

A szakember szerint a közeljövőben több veszélyes koronavírus-mutáció is megjelenhet, de

a védőoltások hatékonyságában bízni kell,

a mutációk többsége ugyanis irreleváns a vírus virulenciájának, terjedésének szempontjából. „Hasonlóan, mint az influenza elleni vakcinák esetében, ha jön egy másik törzs, a korábbi törzseket tartalmazó védőoltás valamelyest véd. Nehezebben kapjuk el, nem produkál hasonló tüneteket a betegség és hamarabb is kilábalunk belőle.”

Hosszú távra kell készülni

Elengedhetetlen az összehangolt védekezés a koronavírus-járvány terjedésének megfékezéséért, hangsúlyozta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia élettudományi alelnöke. Kosztolányi György szerint

továbbra is a felelős magatartás fontosságára kell felhívni a figyelmet, felkészülve arra, hogy a koronavírus hosszabb távon velünk marad.

„Az egyéneket meg kellene győzni, hogy igenis, kerüljék most a kontaktust, igenis, vegyék föl a maszkot, tartsák be a szabályokat és ne menjenek olyan helyre, ahol sok emberrel találkozhatnak – emelte ki. – Ez egy nagyon nehéz feladat, amit nem csak 2020-ban, hanem hosszú távon is meg kell oldani, hogy ilyen helyzetekben legyünk fegyelmezettek.”

Az MTA élettudományi alelnöke szerint annyit már a koronavírus-járványból is megtanulhatott az emberiség, hogy fel kell készülni az esetleges újabb világjárványokra, mert azok egész országokat képesek megbénítani.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Dolgoznak az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta a kormányfő. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról. Négy Eximbankhoz kötődő, 1000 milliárdos értékű ügyekben tettek feljelentést. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×