Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.51
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Katona lő egy airsoft fegyverrel a Magyar Honvédség Logisztikai Központjában megrendezett bemutatón és haditechnikai eszközátadón a budapesti Hazai Samu laktanyában 2016. december 14-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Szakértők: szinte a nulláról kell kezdeni a magyar hadiipar felépítését

Azokat a területeket kell fejleszteni a magyar védelmi iparon belül, ahol nemzetközi piacokra tehetünk szert – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára és Tálas Péter, az egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a közelmúltban arról beszélt, hogy a haderőfejlesztési program keretében már termel idehaza kézifegyvergyár, az összeszerelés után hamarosan már gyártanak is benne. Németh Szilárd államtitkár pedig azt mondta, hogy nem fognak a kézifegyvergyártásnál megállni.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mire gondolhatott az államtitkár, Kis-Benedek József úgy fogalmazott, hogy nyilván nem szabad megállni ezen a szinten, de hozzátette, majdnem a nulláról kell kezdeni, hiszen sikerült teljesen leépíteni a magyar hadiipart.

A létező vállalatok, kft-k a nemzetbiztonsági szakértő szerint tulajdonképpen a régi magyar hadiipar roncsain jöttek létre, szorgalmas, lelkes embereknek az aktív közreműködésével és anyagi ráfordításával.

Van néhány olyan terület, amit állami szintre kellene vinni, ilyen például Kis-Benedek József szerint a szoftverrádió fejlesztése. Ezen a területen világszinten állunk, a műegyetemen komoly fejlesztéseket csináltak, emögött van ipar, gyártanak eszközöket, melyeket eladták külföldre, tehát vannak olyan speciális lehetőségek, amiket ki kell használni, de ehhez kellene állami támogatást rendelni és ezeket a területeket felfuttatni.

Fontos lenne, hogy olyasvalamit gyártsunk, amire igény van, és ha már gyártjuk, akkor az Magyarországon legyen rendszeresítve, mert enélkül nincs referencia, eladni referencia nélkül pedig semmit sem lehet.

Az Európai Unión belül is vannak különböző együttműködési formák, például négy-öt ország közösen dolgozik egy-egy projekten, mindenkinek megvan a saját területe. Ezekre a projektekre építve ezek az országok kialakíthatnak közös hadiipart. Itt Kis-Benedek József szerint a visegrádi négyeknek nagyon fontos a szerepe.

Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója mindehhez hozzátette, hogy a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot arra kellene kihasználni, hogy mivel van forrás, azt a hazai piacon hazai termelők költsék el, és próbáljuk újjáépíteni a védelmi ipart azokon a területeken, ahol nemzetközi piacokra tehetünk szert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×