Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Résztvevő a disznóból készült kolbászokat szagolja az I. Nyírségi Disznótoros Fesztiválon a Nyíregyházához tartozó Sóstói Múzeumfaluban 2018. február 17-én.
Nyitókép: Balázs Attila

Túl sok élelmiszert pazarlunk

A világ jóléti társadalmaiban súlyos probléma az élelmiszer pazarlás. Egy átlagos magyar család például évente 50 ezer forintnyi ennivalót dob ki. Ennek megakadályozása érdekében indított programot `Maradék nélkül!` címmel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A program vezetője Kasza Gyula azt mondja, hogy azok a fogyasztók, akik maguk is előállítanak élelmiszert, jobban megbecsülik azt.

Kasza Gyula, a Maradék nélkül program vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy egy átlagos nyugat-európai, vagy amerikai háztartás számára az élelmiszercélú kiadások szinte fel sem tűnnek a háztartás költései között, 10-11%-ot költenek élelmiszerre. Magyarországon nem ennyire jó a helyzet, itthon ennél többet, 25-30%-ot költünk.

Magyarországon, évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek körülbelül harmada a háztartásokban termelődik. A legfrissebb adatok alapján ez megközelítőleg 68 kg élelmiszerhulladékot jelent fejenként, éves szinten - derül ki a Maradék Nélkül program honlapjáról.

Miért pazarlunk, és mi lehet a megoldás?

Kasza Gyula szerint egészen más életmódot élünk most, mint néhány évtizeddel ezelőtt, például

"a legtöbb fogyasztó ma már nem tart közvetlen kapcsolatot az élelmiszerelőállítás lépéseivel, kiveszőben van a háztáji állattartás, és kerti gazdálkodás.

Azok a fogyasztók, akik önmaguk állítják elő az élelmiszert, vagy csak tartósítanak otthon, jobban megbecsülik az ételeket, és kevesebb hulladék termelődik náluk" - tette hozzá.

De vajon jó lenne, ha kevesebb élelmiszert pazarolnánk?

"Legyünk őszinték, ez azt jelentené, hogy kevesebb élelmiszert vásárolnának meg a fogyasztók a boltokban. A NÉBIH javaslata, hogy azt a pénzt, amit eddig felesleges élelmiszerekre költöttük, ugyanúgy költsük élelmiszerre, csak minőségi termékekre.

"Vagyis az a célunk, hogy a mennyiség helyett egy minőségi fogyasztás irányába tereljük a hazai fogyasztókat is"

- hangsúlyozta Kasza Gyula.

A "Maradék nélkül" című program célja, hogy tudatosítsa a vásárlókban, hogy hogyan tehetnek többet a környezetükért, a tudatos és biztonságos élelmiszervásárlás, tárolás és kezelés segítségével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lengyel különgép érkezik Magyarországa a buszbaleset miatt

Az M3-as autópályán történt buszbaleset miatt a lengyel kormány a varsói külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit szállító különrepülőgépet küld Magyarországra - jelentette be Donald Tusk kormányfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Kulcsfontosságú orosz fegyverrendszere mért csapást Ukrajna, dróneső zúdult Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Kulcsfontosságú orosz fegyverrendszere mért csapást Ukrajna, dróneső zúdult Moszkvára - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az ukrán erők a szombatra virradó éjszaka folyamán csapást mértek egy orosz Basztyion partvédelmi rakétarendszerre a Krím félszigeten. Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz Nyizsnyij Novgorod-i területén található repülőteret is találat érte. Emellett mintegy 600 drónnal támadás érte az orosz fővárost, Moszkvát is. Eközben Oroszország ballisztikus rakétákkal támadta Kijevet és más ukrán városokat. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint legalább három ember vesztette életét és több mint húszan megsebesültek az Ukrajna elleni éjszakai orosz légicsapásokban. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború híreivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×