Infostart.hu
eur:
361.4
usd:
316.47
bux:
0
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

LMP: A sztrájkjog korlátozása hátráltatja a gazdasági fejlődést

Ma Magyarországon gyakorlatilag lehetetlen sztrájkot tartani "a kormány munkavállaló-ellenes politikájával szemben". Ez nemcsak a munkavállalókat érinti hátrányos, hanem aláássa a hosszú távú gazdasági fejlődés alapjait is - jelentette ki keddi, Szabó Zsolt választmányi szóvivővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor, az LMP parlamenti képviselője.

Az ellenzéki párt gazdasági kabinetjének vezetője szerint a kormány intézkedései tovább fokozták a munkavállalók kiszolgáltatottságát, miközben még a korábbinál is nagyobb mértékben próbálták kizárni a szakszervezeteket a politikaformálás lehetőségéből.

Az LMP ezzel szemben azt gondolja, hogy a szakszervezeteket be kell vonni az érdekegyeztetésekbe, és lehetőséget kell adni a munkavállalóknak, hogy meg tudják védeni saját jogaikat - mondta a politikus.

Scheiring Gábor kijelentette: a legutóbbi gazdaságpolitikai adatok alapján már egyértelmű, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája megbukott. Ennek okaiként említette, hogy az egykulcsos adót a középpontba helyező élénkítő csomag nem volt alkalmas arra, hogy felpörgesse a gazdaságot, és a kormány munkaerő-politikája sem tudott jelentős mennyiségű új beruházást Magyarországra csalogatni.

A képviselő véleménye szerint ebben a helyzetben "azoknak a politikai szereplőknek, akik az Orbán-rendszer ellenzékét képviselik", kiutat kell mutatniuk ebből a "bukott rendszerből".

Scheiring Gábor úgy fogalmazott, hogy a szakszervezetek a rendszerellenzék kiemelkedő szereplői kell hogy legyenek. Megjegyezte, hogy ehhez elengedhetetlen a sztrájkhoz való jog.

Szabó Zsolt választmányi tag arról beszélt, nemcsak a munka törvénykönyvének, de már a sztrájktörvénynek a módosításakor is egyértelmű volt, hogy a kormány csökkenteni szeretné a munkavállalók érdekérvényesítő képességét.

Példaként említette, hogy a közszférában jelentősen csökkentették a sztrájk lehetőségét. Felhívta a figyelmet, hogy most a bíróság dönt az elégséges szolgáltatásról, és a testületnek öt napja van a döntés meghozatalára. Szavai szerint ennyi idő alatt nem lehet érdemi döntést hozni, de ez az öt nap alkalmas arra, hogy késleltesse vagy meghiúsítsa a tervezett munkabeszüntetéseket.

Címlapról ajánljuk
Ezért bojkottálta az UEFA elnöke a világbajnoki döntőt

Ezért bojkottálta az UEFA elnöke a világbajnoki döntőt

Nemzetközi sajtójelentések szerint Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke a FIFA elleni tiltakozása miatt nem vett részt a vasárnapi világbajnoki döntőn. A szakember számos Infantino-féle kezdeményezést is határozottan ellenez. Az európai viadalokon nagyon más szabályok (és vb-parkolóhelynyi jegyárak) lesznek életben, mint a vb-n.

Érkezhetnek a százezer forintok

A kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament kétnapos rendkívüli ülésének második napja, melynek kezdete minden valószínűség szerint még arról fog szólni, hogy miként folytatódhat a köztársaságielnök-választás. A képviselők ezután elfogadhatják az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvénymódosítást.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, illetve a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon mozgatja még a tőzsdéket. Ezeken felül fontos gazdasági adatok is jönnek ma: az euróövezetből az EKB banki hitelezési felmérése érkezik, amely a hitelkínálati feltételek szigorodását vagy lazulását és a hitelkeresletet térképezi fel, így a monetáris transzmisszió állapotának egyik legfontosabb visszajelzése. Ezt követi a német és az euróövezeti ZEW gazdasági hangulatindex, amely az elemzők és intézményi befektetők várakozásait méri, és előretekintő mutatóként érzékenyen jelzi a konjunktúra fordulópontjait. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában inkább emelkedéssel indulat a nap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×