eur:
394.38
usd:
370.26
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A Jobbikról is gyűjtött információkat a Political Capital

A Jobbikra és a Magyar Gárdára is "rádolgozott" a Political Capital. Az elsőssorban az MDF-es tanácsadásairól ismert cég a titkosszolgálattal kötött szerződés alapján gyűjtött információkat, és készített ezek alapján elemzéseket a magyarországi szélsőségekről.

Gyulai Attila, a Political Capital ügyvezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta, ezen ténykedés közepette "természetesen szóba került a Jobbik és a Magyar Gárda is".

A lap értesülései szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a Jobbikkal, a Magyar Gárdával, illetve e szervezetek vezetőivel, így Vona Gábor pártelnök-gárdaalapító mozgásával kapcsolatban számított adatokra, amelyeket meg is kapott az elemzőcégtől.

A Political Capital szerint semmi olyat nem közöltek az NBH-val, amit korábbi elemzéseikben már ne hoztak volna nyilvánosságra.

A Magyar Nemzet szerint a cég vezetői azt tervezik, a héten a sajtó munkatársainak is megmutatják a titkosszolgálatnak készült jelentéseiket. Ehhez kell azonban az NBH jóváhagyása is, ahol viszont nem néznék jó szemmel, ha a konkrét politikai szereplőkre vonatkozó anyagokat is kiteregetnék.

A Political Capital visszautasította, hogy rádolgozott volna a Jobbikra; az elemző intézet szerint politikai lejárató kampány indult ellenük, mióta korábbi vezetőjük, Somogyi Zoltán bejelentette, hogy politikai pályára készül.

A Political Capital tájékoztatása szerint 2006-ban kutatási tervet adott be az NBH-hoz, amelynek egy részét maga a cég sem javasolja nyilvánosságra hozni, de nem a kutatási terv eredményei, hanem a kutatók testi épsége miatt. A nyilvánosság elől elzárni kívánt információk arra vonatkoznak, amikor az intézet kutatói kérdezték közvetlenül a magyarországi szélsőségeseket politikai elképzeléseikről. Azonban ebben a kutatásban sem volt szó Jobbikról vagy Magyar Gárdáról, még a "kérdezés szintjén sem" - állítja az intézet.

A Political Capital közleménye végén üzen a sajtónak is: "Felhívjuk a szerkesztőségek figyelmét, hogy cégünk jogi lépéseket tesz minden, valótlan információt megjelentető médiummal szemben. (...) De emellett azért is kérjük a média fokozott óvatosságát, mert a lejárató kampány célja, hogy - nekiugrassza - az erőszakra hajlamos, radikális jobboldali csoportokat a Political Capital-nek, ezáltal kockára tegye kollégáink fizikai épségét".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×