A vízkészletek és -rendszerek állapotáról szóló, meglehetősen pesszimista jelentés vezető szerzője, Kaveh Madani professzor szerint a probléma sürgős, mert senki sem tudja, mikor következhet be a teljes összeomlás. A víz minden élet alapja, mégis sok ország évtizedek óta gyorsabban használja el évente megújuló vízkészleteit, mint ahogy azok fel tudnának töltődni. Közben pedig kimeríti vagy tönkreteszi a hosszú távú tartalékokat, például a felszín alatti vízbázisokat és a vizes élőhelyeket.

A klímaváltozás tovább súlyosbítja a helyzetet: olvadnak a gleccserek, amelyek természetes vízraktárként működnek, és egyre gyakoribbak az extrém szárazságok, majd a hirtelen, özönvízszerű esőzések. Ennek következményeként

ma már a világ lakosságának mintegy 75 százaléka olyan országban él, amely vízhiányos vagy kritikusan vízhiányosnak számít.

A jelentés szerint kétmilliárd ember él olyan területen, ahol süllyed a talaj a felszín alatti vízkészletek kimerülése miatt. Egyes városok évente több tíz centiméterrel süllyednek: Iránban Rafszandzsán évente 30 centiméterrel süllyed, és hasonló a helyzetben van az Egyesült Államokban Tulare, Mexikóváros, de Dzsakarta, Lagos, Kabul és Manila is érintett. Törökországban több száz úgynevezett víznyelő, a felszínen található dolgokat hirtelen beszippantó, hatalmas üreg jelent meg mezőgazdasági területeken.

2010 óta drámai módon nőtt a vízhiány miatti konfliktusok száma: akkor nagyjából húszat tartottak számon, tavaly már több mint négyszázat. Közben olyan nagy folyók, mint az amerikai Colorado vagy az ausztrál Murray–Darling rendszer, egyre gyakrabban el sem érik a tengert.

Globális jelenség, amikor egy-egy nagyváros gyakorlatilag kifogy az ivóvízből – ilyen helyzetbe került már Teherán, Fokváros, Sao Paulo vagy az indiai Csennai.

A jelentés kiemeli: a globális élelmiszer-termelés több mint fele olyan térségekben zajlik, ahol a vízkészletek csökkennek vagy instabillá váltak. A vízcsőd így nemcsak helyi probléma, hanem világszintű ellátási kockázatot is jelent, mivel a vízhiányos országok mezőgazdasági válságai exportkiesésekhez vezetnek. A víz fegyver is: India és Pakisztán tavalyi miniháborúja idején felmerült: India egyszerűen megfosztja az öntözővíztől a szomszédos ország gazdáit, amely hatalmas társadalmi katasztrófát is okozhatott volna.

Az ENSZ szakértői szerint alapvető szemléletváltásra van szükség: a vízhasználati jogokat a valós, megcsappant készletekhez kell igazítani, át kell alakítani a vízigényes ágazatokat, és támogatni kell a megélhetésük módosítására kényszerülő közösségeket.

Kaveh Madani úgy fogalmazott: eltűnt számos gleccser, nem lehet felpumpálni az összezsugorodott vízkészleteket, de a további veszteségek még megelőzhetők. Az ENSZ szerint

a vízválság kezelése ma már nemcsak környezeti, hanem béke- és biztonságpolitikai kérdés is, mert ahol elfogy a víz, ott előbb-utóbb meginog a társadalmi stabilitás is.

Más szakértők nagy vonalakban egyetértenek Kaveh Madanival, de túl radikálisnak tartják a „vízcsőd” kifejezést. Dr. Jonathan Paul, a londoni Royal Holloway egyetem oktatója szerint a tanulmány épp csak érintette a fő gondot, vagyis azt, hogy a világ egyes részein hatalmas és aránytalanul nagy népességnövekedés történt, ami a vízhelyzet nagy mozgatórugója. „Ennek a növekedésnek a kezelése hatékonyabb lenne, mint az elavult vízgazdálkodási keretek toldozgatása” – mondta a The Guardian című lapnak.