Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
324.16
bux:
143986.33
2026. október 15. csütörtök Teréz
Robert Fico, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetője sajtótájékoztatót tart Pozsonyban 2020. március 1-jén. Fico pártja 18,29 százalékkal második helyet szerzett.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Robert Fico: nem tudom, mit csinál a kormányunk, teljesen elment az eszük

Kormányellenes tüntetés zajlott vasárnap a szlovákiai Rimaszombatban, melyet az ellenzéki Smer szervezett. Robert Fico pártelnök, szlovák exkormányfő olyan témákat feszegetett a több mint kétezer fős tömeg előtt, melyek célja, hogy leváltsák Eduard Heger kormányát. A szónokok az energiaárak emeléséről, a szociális és jogállam destrukciójáról, valamint az előre hozott választások szükségességéről beszéltek. A rimaszombati amfiteátrumban összesereglett tüntetők annak ellenére sem viseltek maszkot az eseményen, hogy a Rimaszombati járás piros besorolású.

A tüntetést a Smer azért a Rimaszombati járásban rendezte meg, mert az országban ebben a régióban a legmagasabb a munkanélküliségi arány – több mint 20 százalékos. A demonstrációt a szegénység világnapjára, október 17-re időzítették. „Nem tudom, mit csinál ez a mi kormányunk, úgy tűnik, már teljesen elment az eszük, de hihetetlen mértékű drágulás vár ránk. Olyan mértékű, amilyenre korábban még nem volt példa, még a 90-es években sem, és semmi arra irányuló lépést nem látunk, hogy a kormány ettől szeretné megmenteni az embereket” – jegyezte meg a Smer elnöke.

Robert Fico úgy látja, hogy már jövő tavasszal nagyon nagy lehet az országban a szociális elégedetlenség, és

súlyos társadalmi problémák nehezedhetnek Szlovákiára,

ezért két kérdést is megfogalmazott. Az egyik arra vonatkozott, egyetértenek-e az emberek az alkotmány megváltoztatásával úgy, hogy lehetővé váljon a jelenlegi kormányzati ciklus lerövidítése, illetve, hogy szeretnének-e előre hozott parlamenti választásokat. „Ezeket a kérdéseket ezen a héten eljuttatjuk az államfőhöz, és várni fogunk az állásfoglalására, abban bízva, hogy ezúttal nem fogja meghiúsítani a népszavazási kezdeményezésünket, mint ahogy azt egyszer már megtette” – fogalmazott Robert Fico.

Az egykori kormányfő kiemelte, Zuzana Čaputová államfőnek ki kell lépnie a kormánykoalíció szóvivőjének szerepéből. A Smer elnöke felszólította a kormányt, hogy terjesszenek elő egy javaslatot arról, hogy miként fognak küzdeni az áremelkedés ellen. Hozzátette, a kormánynak több lehetősége is van arra, hogy mérsékelje ezt a problémát.

A Rimaszombatban megtartott tüntetést a Smer szervezte, a több mint kétezer fős tömegben azonban más politikai tömörülések vezetői is feltűntek. Köztük Andrej Danko, a Ficóval korábban közösen kormányzó Szlovák Nemzeti Párt elnöke. „Meg kell mutatni a nemzetnek, hogy vannak itt más pártok is, akik képesek arra, hogy harcoljanak azzal az idiotizmussal, ami a jelenlegi politikai helyzetet uralja” – fogalmazott Szlovákia korábbi házelnöke, és hozzátette, hogy az új kormány központi eleme lesz a Smer és a nemzeti párt.

A megmozduláson beszédet mondott Rimaszombat polgármestere, Jozef Šimko is, aki megjegyzete, nem véletlen, hogy épp a szegénység elleni küzdelem világnapján tartották meg a demonstrációt, és pont Rimaszombatban tüntettek, a régió ugyanis évek óta magas munkanélküliségi aránnyal küzd. A polgármester is a Heger-kormányt bírálta, s egyúttal lemondásra szólította fel annak tagjait.

A rimaszombati amfiteátrumban összesereglett tüntetők annak ellenére sem viseltek maszkot az eseményen, hogy a rimaszombati járás piros besorolású.

Szlovákiában hétfőtől öt járás kapott fekete besorolást.

22 járás bordó fázisban van, 37 járás piros, 15 pedig narancssárga besorolást kapott. Minden járásban szigorúbb feltételek vonatkoznak a tömegrendezvényekre, az éttermekre, a fitnesz- és wellnessközpontokra, valamint az esküvőkre és a lakodalmakra. A fekete járásokban a legszigorúbbak a feltételek, tilos minden társas összejövetel, beleértve az esküvőket, az ünnepségeket, valamint a vendéglői rendezvényeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Már nagyon várják a bankok az új kormány konkrét döntéseit -  Megszólal a Magyar Bankszövetség főtitkára

Már nagyon várják a bankok az új kormány konkrét döntéseit - Megszólal a Magyar Bankszövetség főtitkára

Érezhetően javult tavasz óta a kormány és a bankszektor viszonya, most már azonban konkrét döntéseket szeretnének látni a bankok: minimális elvárásuk az a kormányzat felé, hogy legalább lássák a különadóterhek csökkentésének a következő évekre vonatkozó ívét - nyilatkozta a Portfolio-nak Kovács Levente. A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint a kamatstop fenntartása már nem indokolt, hiszen egy tipikus érintett hitel törlesztőrészlete csak mintegy 7 ezer forinttal nőne, és számításaik szerint nagyjából 10 ezer adós számít valóban sérülékenynek. A szövetség lezártnak tekinti a devizahiteles ügyet, nem ért egyet a végrehajtások felfüggesztésével, és újabb átfogó rendezésre sem lát lehetőséget. Stabilabb és kiszámíthatóbb kamattámogatott hitelprogramokat, energetikai korszerűsítést segítő támogatást, valamint olcsóbb és digitálisabb végrehajtási és közjegyzői eljárásokat viszont szívesen látnának a bankok, mindezt kifejezetten szorgalmazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×