A választ a Szaturnusz gyűrűi rejtették - olvasható a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory közleményében.

A szaturnuszi nap hossza évtizedeken át rejtély volt a kutatók számára,

mivel a gázóriásnak nincsen szilárd, jellegzetes pontokkal rendelkező felszíne, amelynek segítségével követhető lehet a forgása, emellett szokatlan a mágneses mezeje, amely elrejti a bolygó rotációs sebességét.

Miközben a Cassini a Szaturnusz körül keringett, műszerei korábban nem tapasztalt részletességgel tudták megvizsgálni a jeges gyűrűket.

Christopher Mankovich, a Kaliforniai Egyetem Santa Cruz-i intézménye asztrofizikai és csillagászati tanszékének munkatársa ezen adatok használatával tanulmányozta a gyűrűkön belüli hullámmintázatokat.

Az Astrophysical Journal című tudományos lapban publikált tanulmány szerint Mankovich kidolgozta a Szaturnusz belső szerkezetének modelljét, amely megfelel a gyűrűk hullámainak. Ennek segítségével le tudta követni a bolygó belsejének mozgását és rotációját, az így szerzett bizonyítékok segítségével pedig a kutatók ki tudták számolni egy szaturnuszi nap hosszát.

Mankovich megállapította, hogy a gyűrűk reagálnak a bolygón belüli vibrálásra, hasonlóképpen viselkednek, mint a szeizmométerek, amelyeket a földrengések által okozott mozgások mérésére használnak.

A Szaturnusz belseje egy bizonyos frekvencián vibrál, amely változásokat okoz gravitációs mezejében. A gyűrűk érzékelik ezeket a mezőbeli mozgásokat.