Infostart.hu
eur:
355.36
usd:
312.35
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Az egykori Real Madrid-világklasszis megint meglepte a világot

Sergio Ramos nem akar megöregedni. A Sevilla, majd a Real Madrid világklasszisa, aki 19 évvel ezelőtti, a németországi világbajnokságon játszott először nagy FIFA-tornán, fejesével vezetést szerzett a mexikói Monterrey csapatának a klubvilágbajnokságon. A milánói Inter Lautaro Martínez góljával egyenlített, 1–1-re végződött a mérkőzés. Ramost megválasztották a mérkőzés legjobbjának.

Sergio Ramos 1986. március 30-án született, tehát a 40. évében jár. Húszévesen, már a Real Madrid védőjeként már ott járt a németországi világbajnokságon, Klubpályafutása alatt 22 fontos címet nyert a Real Madriddal, két év alatt hármat a PSG-vel, a spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok lett. 2005 és 2021 között 180 mérkőzést játszott a spanyol válogatottban, ezzel vezeti hazája örökranglistáját.

Érdekes, hogy a szereplési szám szerinti első tízből (valójában tizenegyből, mert Cesc Fabregas és Fernando Torres holtversenyben tizedik) csupán ketten, David Silva és éppen a Kölyök, azaz Fernando Torres szereztek nála több gólt a spanyol válogatottban. Meglepő, de védő létére tizedik a szerzett gólokat tekintve, csupán hárommal marad el Emílio Butragueñótól, holtversenyben áll egy óriási legendával, (a nála sokkal kevesebb mérkőzést játszott) Alfredo Di Stéfanóval.

Ramos mindig is megosztó személyiség volt, nem rettent vissza a cél érdekében a durvaságoktól sem (a legkirívóbb példa talán a Mohamed Szalah elleni szabálytalansága a 2018-as, kijevi BL-döntőben),

Ramos tartja a rekordot a spanyol élvonal legtöbb „lapot” kapott játékosaként, 191 büntetéssel. 171 sárga lapja éppen úgy csúcs, mint a húsz piros. A másik négy európai elitbajnokságban sincs ilyen sokat büntetett futballista.A Bajnokok Ligájában Ramos 40 sárga és 4 piros lapot gyűjtött, előbbivel rekorder, utóbbival társrekorder. A spanyol válogatottban is ő kapta a legtöbb sárgát, 24-et.

Ennek ellenére talán még az őt utálók sem vitatták, hogy fénykorában a világ legjobbjai közé tartozott a posztján (sőt…), illetve az elmúlt években is csak kevés védő vetekedhetett gólerejével. Daniel Alberto Passarellát és Ronald Koemant szokták vele egy „sorban” emlegetni.

2021-ig játszott a Madridban, majd két évet a Paris Saint-Germainben, egyet pedig a Sevillában, első profi csapatába visszatérve töltött. 2025 elején igazolt a Monterreyhez, a 93-as számot választotta, emlékezve és emlékeztetve a 2014-es BL-döntőben abban a percben fejelt góljára.

Lehet, hogy a következő idényben már 25-ösben játszik? Akkor bólintotta a labdát a Rose Bowlban Yann Sommer kapujába.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×