Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.93
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Gyulay Zsolt, a MOB elnöke a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten 2022. november 10-én. Az együttműködés célja, hogy a közmédia az összes csatornáján bemutathassa a 2024-es párizsi olimpiára készülő, illetve kvótáért küzdő sportolók útját a nyári játékokig.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Gyulay Zsolt: remélem, Milák Kristóf győzni fog a saját magával vívott harcban

A frissen bejelentett állami támogatással biztosított a magyar sportolók felkészülése a párizsi olimpiára – jelezte a MOB elnöke. Gyulay Zsolt az InfoRádióban arról is beszélt, hogy még mindig nehezen megbecsülhető a leendő küldöttség létszáma.

"Egyrészt jó érzés az, hogy olimpia előtt ennyivel arról beszélhetünk: nincs anyagi akadálya a felkészülésnek. Mindenkinek biztosítjuk az edzőtáborozást, megvannak a felkészüléshez szükséges eszközök is, tehát ezen nem fog múlni az olimpiai szereplés" – mondta a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke annak kapcsán, hogy bejelentették: a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága jövőre megközelítőleg húszmilliárd forinttal segíti a párizsi olimpiára és paralimpiára készülő sportolókat, szövetségeket.

Gyulay Zsolt arról is beszélt, hogy MOB vezetése ugyancsak mindent megtesz a sportolókért. Hamarosan például Párizsba utaznak, hogy szemrevételezzék az olimpiai falut és lefoglalják a magyar csapat szálláshelyeit. Ezzel párhuzamoson, folyamatosan konzultálnak a sportági szövetségekkel, hogy minél zökkenőmentesebben folyjon a felkészülés.

A Magyar Olimpiai Bizottság vezetője különösen fontosnak tartja, hogy az ötkarikás játékok a béke szigeteként jelenjenek meg, hiszen napjainkban egyre nagyobb a háborús feszültség a világban.

Az olimpia azonban Gyulay Zsolt szerint jó lehetőséget ad a megbékélésre.

Kiemelte annak fontosságát, hogy a világverseny visszatér Európába, ezért úgy vélte, ez egy egészen különleges esemény lesz. Egyben reményét fejezte ki, hogy a feszült nemzetközi politikai helyzet nem fogja elrontani a versenyek hangulatát, hiszen az olimpiát már mindenki nagyon várja.

Gyulai Zsolt nem akart találgatásokba bocsátkozni a magyar olimpiai csapat nagyságát illetően. Csak annyit mondott: 160-180 közötti kvótára számítanak, bár a cél az, hogy meghaladják a tokiói 173-at. A MOB elnöke szerint még sok minden változhat, hiszen

szinte mindegyik sportágban van esély a kijutásra.

Milák Kristóffal kapcsolatban csupán annyit mondott, hogy szerinte a történtek csak a sportolóra és az edzőjére tartoznak. Bárkinek lehet persze véleménye, de ez akkor is a kettejük ügye. Ugyanakkor Gyulay Zsolt azt mondta, reméli, hogy Milák Kristóf sikerrel vívja meg a harcát saját magával és végül győztesen fog kijönni belőle.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×