Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
320.77
bux:
151711.09
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende
Nyitókép: honved.hu

Selmeci Attila: ha januárig felszívja magát, még mindig esélyes lehet Párizsban Milák Kristóf

Az olimpiai bajnok Milák Kristóf nélkül sem lenne esélytelen a jó eredmények elérésére a magyar úszóválogatott jövő nyáron Párizsban, de bízik volt tanítványa sikeres visszatérésében és szereplésében Selmeci Attila. A Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke arról is beszélt az InfoRádióban, hogy januárban sem lenne késő megkezdeni a felkészülést, de nem mindegy, hogy addigra milyen állapotba hozza magát a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartója.

Selmeci Attila azt mondta az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában, hogy lesújtva fogadták a hírt, mely szerint korábbi tanítványa a nyári, fukuokai világbajnokság után az októberi, budapesti világkupán sem vesz részt. Mint fogalmazott, biztosak voltak benne, hogy Milák Kristóf elkezdi a felkészülést szeptember első napjaiban, de ez sajnos nem így történt, ami a Magyar Úszó Szövetség alelnöke szerint nemcsak elgondolkodtató, hanem némileg az úszósport vezetői számára is egy figyelmeztető jel, hogy „bármi megtörténhet”, ugyanis ez az eset korántsem olyan egyszerű, mint azt előzetesen egyesek hitték.

Sokan ugyanis úgy gondolták, hogy Milák Kristóf visszatér, újra edzésbe áll és minden ugyanúgy folytatódik majd, mint amikor jöttek a sikerek és a fantasztikus időeredmények. Selmeci Attila elmondta: ő az az úszó, akiről köztudott, hogy a következő olimpián, Párizsban a legnagyobb esélyesként állhatna rajthoz, hiszen mind a 200 méteres, mind a 100 méteres pillangóúszásban érmet nyerhetne. Ha viszont „nem sikerül neki jól a felkészülés, akkor borul ez az egész terv, ami jelentősen befolyásolná az egész úszóválogatott esélyeit”.

Ettől függetlenül úgy véli, nem szabad feladni, még mindig nincs késő elkezdeni az edzéseket, „nem csúszott ki az időből” Milák Kristóf, aki egy akkora tehetség, hogy tudja kezelni ezt a szituációt, képes arra, hogy megfelelően felkészüljön a párizsi olimpiára.

Selmeci Attila elmondta: ha adott esetben

januárban kezdené el az edzéseket korábbi tanítványa, „matematikailag” még akkor is lenne esélye arra, hogy felérjen a csúcsra Párizsban.

Ha ez így történne, akkor hét hónapos felkészülése lenne versenyekkel együtt, ami a szakember szerint egy ilyen világklasszis esetében elegendő idő. „Itt az a kérdés, hogy hogyan kezdi el ezt a hét hónapot. Nem mindegy, hogy milyen szintről veti bele magát a munkába. Lehet teljesen visszaesett állapotban, több kiló súlyfelesleggel, abszolút leépülve. Ez pedig nyilván nem ugyanaz, mint amikor valaki január elejére olyan állapotba kerül, hogy bármelyik pillanatban elkezdheti az igazán komoly edzésmunkát” – magyarázta.

A szövetség szakmai alelnöke úgy véli, kulcskérdés, hogy a következő hetekben milyen minőségű edzésmunkát tud végezni Milák Kristóf – már amennyiben valóban elkezdi a tréningeket. „Ez döntő lesz”

– figyelmeztetett.

Selmeci Attila végül elmondta: Milák Kristóf mostani esetétől és helyzetétől függetlenül nincs miért aggódni, hiszen a magyar úszósportban „mindig van egy-két olyan versenyző, aki befuthat és komoly teljesítményt tehet le az asztalra”. Példaként a nyári világbajnokságot hozta fel, amikor mindenki Milák Kristóftól várta a nagy eredményeket és az érmeket, aztán ő nem indult, de Kós Hubert „kisebb csodát bemutatva szenzációs teljesítménnyel rukkolt ki”, és 20 évesen felnőtt világbajnok lett 200 méteres hátúszásban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Két év után újra lélektani küszöböt lépett át az amerikai jelzáloghitelek kamata. Az, hogy meghaladja a 7 százalékot, fékezi az ingatlanpiacot, a vásárlási kedvet és így az amerikai gazdaságot. Közben erősödik a dollár, ami világszerte drágulást okoz. Továbbá, a kamat megugrása az félidős választásokra is kihathat.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, drónok lepték el Oroszország légterét - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, drónok lepték el Oroszország légterét - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Az éjjel a háború egyik legsúlyosabb támadását hajtotta végre Oroszország ellen Ukrajna: több mint 600 drónt lőttek le az orosz légvédelmi erők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×