Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
330.59
bux:
119505.94
2026. január 14. szerda Bódog

Újabb engedményeket tenne az olimpiára pályázó városoknak a NOB elnöke

Azoknak a városoknak, amelyek pályáztak olimpiarendezésre, nem kellene mindent az alapoktól kezdeniük, ha a következő játékokért is jelentkeznek, emellett az először kandidálókhoz képest kevesebb költséggel számolhatnának - nyilatkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

Thomas Bach a Stuttgarter Nachrichten című lapnak azt is elárulta, hogy az egyes versenyhelyszínek kiválasztása, hitelesítése egyszerűbb lesz, ha a jelentkező város az adott sportágban előzőleg rendezett világbajnokságot vagy világkupát. A NOB-elnök szerint nem várható el azoktól a pályázóktól, amelyek előzőleg is jelentkeztek, hogy az egész folyamatot elölről kezdjék.

Thomas Bach azután ismertette az elképzeléseket, hogy Budapest a héten döntött: visszavonja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát, ezzel - Boston, Hamburg és Róma után - már a negyedik város volt, amely idő előtt kiszállt a versenyből. A szeptemberi, limai döntésnél így csak Los Angeles és Párizs közül választhatnak majd a NOB-tagok.

A jelentkezőknek a jelenlegi rendszerben kétéves folyamaton kell keresztülmenniük, pályázatukat három nagyobb részletben nyújtják be, miközben fogadják a NOB szemlebizottságát és dollármilliókat fordítanak terveik megismertetésére, népszerűsítésére.

A gazdaságos olimpiarendezést célzó Agenda 2020 bő két éve történt bevezetése egyelőre nem hozta meg a várt eredményt, azóta eddig mindig csak két pályázó maradt versenyben a szavazásra. A 2022-es téli játékokért érdeklődők közül Oslo, Stockholm, Krakkó és Lviv (Lemberg) szállt ki idő előtt a versenyből, így a NOB Peking és Almati közül választotta ki előbbit. A két olimpiát tekintve szembetűnő, hogy a visszalépők többsége európai város.

"Európa az olimpiai mozgalom központi kontinense. Nem lenne bölcs dolog, ha erről megfeledkeznénk" - hangsúlyozta Bach, aki 1976-ban tőrvívásban maga is ötkarikás bajnok volt a német válogatott tagjaként.

A NOB-elnök korábban úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi pályázati eljárásban túl sok a vesztes, márpedig "nem az a célja egy olimpiai jelentkezési folyamatnak, hogy veszteseket termeljen".

Bach arról is említést tett, hogy míg a múltban előfordult, hogy egy-egy város sokszor jelentkezett a rendezésért, mostanában azok az érdeklődők, amelyek nem járnak sikerrel, többségükben búcsút is mondanak a pályázásnak.

Az olimpiai bizottság vezetője szerint változás lesz a versenyhelyszínek kiválasztásában is, mert ez a folyamat mostanában gyakran elhúzódik.

"Amit tenni fogunk a jelentkezéseknél a 2026-os játékoktól kezdődően, az az, hogy minden olyan helyszínt, amelyben rendeztek világbajnokságot vagy világkupát, elfogadottnak tekintünk" - mondta Thomas Bach.

Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×