Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.35
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Katona József Színház

Színészek a nappaliban, kezdődik az eSzínház Fesztivál

Szeptember 18-a és 27-e között hatodik alkalommal rendezik meg az eSzínház Fesztivált. A programsorozatban 17, digitális formában is elérhető előadást láthat a közönség. Sárközi Szabina, az eSzínház kommunikációs és marketing vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy a nézők is szavazhatnak kedvenceikre, miközben szakmai zsűri is értékeli a fesztivál programját.

Magyarország egyetlen online színházi fesztiválja újra megnyitja a virtuális függönyt. Az eSzínház Fesztivál minden évben a kortárs magyar színház ünnepe. Kilenc napon át izgalmas vidéki és fővárosi színházak előadásai lesznek elérhetők egy kattintással. Idén 17 előadás került be a fesztivál programjába.

Soprontól egészen Szegedig, Szombathelytől, Celldömölkről, Székesfehérvárról, Miskolcról is érkeztek nevezések, illetve a budapesti színházak és társulatok is megtalálhatók a fesztivál kínálatában. Klasszikusok és kortárs drámák, irodalmi adaptációk, zenés produkciók, bábszínház és független társulatok előadásaival is találkozhatnak a nézők.

„Nem egyszerű egy színházi dokumentációk rögzítése, a képernyőn is önálló és magas minőségű élményt kell nyújtsanak. Vannak előadásokat, amiket nehezebb képernyőre adaptálni, a színházak a felvétel készítése előtt figyelembe veszik azt is, hogy hány szereplős egy az előadás” – mondta az InfoRádiónak az eSzínház kommunikációs vezetője.

Sárközi Szabina felhívta a figyelmet, hogy a zsűri a filmes látványt is értékeli. Díjazzák a legjobb digitális adaptációt és a legjobb látványt, mivel más élmény élőben a nézőtéren, vagy filmen keresztül befogadni egy darabot. A zsűri díjazza a legjobb női-és férfi főszereplőt és a nézők is szavazhatnak kedvencükre.

A díjazás mellett a teátrumok és az előadások pénzdíjban is részesülnek a fesztivál végén.

„A bevételek jelentős részét a társulatoknak fizetjük vissza, és ezzel is segítjük őket a munkájukban, illetve a soron következő előadások megszületésében”

– hangsúlyozta.

Sárközi Szabina kitért arra is, hogy az e-színház alapítványának az egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a működésével ne csak a színházi előadásokat rögzítse és őrizze meg a kulturális emlékezetnek, hanem a bevételek jelentős részét vissza is adja a színházaknak és társulatoknak”

A közönség is szavazhat, ha jegyet vagy bérletet vásárol a fesztivál előadásaira. A legtöbb szavazatot kapó előadás elnyeri az eSzínház Fesztivál Közönségdíját.Továbbá átadásra kerülnek az Art is Business, a Klasszik Rádió, a Papageno és a Szófa Irodalmi Portál különdíjak is. A zsűri tagjai: Radnay Csilla színművész, Crespo Rodrigo színművész-igazgató, Jászay Tamás színikritikus és Légrádi Gergely az eSzínház vezetője.

A cikk alapjául szolgáló interjút Rozgonyi Ádám készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×