Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Credobus Inovell 12 típusú autóbuszok a Volánbusz Zrt. győri rendezvényén 2022. október 26-án. A Kravtex-Kühne Csoport októberben megkezdte száz új autóbusz szállítását a Volánbusznak, ezek beszerzési értéke nettó 6,5 milliárd forint. A közlekedési társaság 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja során több mint 2100 új és újszerű autóbusz állt, illetve állhat forgalomba jövő év elejéig. Ezzel a 6000 járműből álló flotta harmadát sikerült megújítani négy év alatt.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Újabb fontos fejlemény a Volánbusz-ügyben a két letartóztatás után

Elutasította a Budai Központi Kerületi Bíróság az ügyészség letartóztatásra irányuló indítványát a Volánbusz-ügy harmadik gyanúsítottjával szemben, akit szabadlábra helyeztek – közölte Bozó Gergő, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) csütörtök délelőtt közölte, hogy az „önálló intézkedésre jogosult személy” által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában már öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, hármuk letartóztatását indítványozták.

A Budai Központi Kerületi Bíróság két gyanúsított – Sz. N. és J. D., akiket a sajtó Szivek Norbertként, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatójaként és Jellinek Dánielként, az Indotek Group milliárdos üzletember vezérigazgatójaként azonosít – esetében helyt adott az ügyészségi indítványnak, és nem jogerős végzésével egy hónapra letartóztatta őket. A döntést a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye, valamint J. D. esetében a bűnismétlés veszélyével indokolták.

A harmadik, meg nem nevezett gyanúsítottal kapcsolatban hozott döntésről a törvényszék péntekre ígért részletes tájékoztatást.

Délelőtti közleményében a KNYF kiemelte, hogy a korrupciós bűncselekmények miatt május 15. óta folytat önálló nyomozást, amely elkülönül a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) folyamatban lévő, vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárástól.

Az NNI-nél a Volán-társaságokhoz köthető, tíz évvel ezelőtti illegális ügyletekkel kapcsolatban folyik eljárás hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja miatt. Ennek a nyomozásnak nyolc gyanúsítottja van, köztük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×