Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pixabay

Megműtötték a Nemzeti Színház balesetet szenvedett két színészét

A Nemzeti Színház belső vizsgálatot indított a pénteki baleset körülményeinek kivizsgálására, hétfőn pedig értesülések szerint társulati ülés lesz.

Ahogy az Infostart is megírta, kórházba kellett vinni Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót, miután megsérültek a pénteki Rómeó és Júlia című előadás közben a Nemzeti Színházban. A baleset a második felvonás közben történt, az előadást félbeszakították.

A színház közleményéből nem derült ki, pontosan hogyan sérültek meg. Belső vizsgálat indult az eset körülményeinek felderítésére.

Az RTL Híradóban vasárnap este elhangzott: a két színészt megoperálták, állapotuk stabil, de még kórházban tartják őket. A csatorna értesülése szerint hétfőre társulalti ülést hívott össze Vidnyánszky Attila vezérigazgató.

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Mihályi Győző a híradónak elmondta, hogy a színháznak kötelező vizsgálatot végeznie, meghallgatnia azokat, akik a helyszínen voltak a baleset idején, feltárni az esetleges mulasztásokat. Mihályi úgy tudja, a színháznak kártérítési kötelezettsége is van, ha a színház vétett valamit. Elmondása szerint a színháznak kötelező biztosítást kötnie a színészekre, és a magaslatok esetében korláttal vagy fényjelzéssel biztosítani, hogy ne történjen baleset.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a híradó kérdésére közölte, hogy még senki nem tett feljelentést az ügyben. A Nemzeti Színház nem kívánt nyilatkozni.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×