1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc Hymnusz című költeményét szatmárcsekei birtokán. Ez a nap, január 22-e a magyar kultúra napja. A költő már nem érhette meg, hogy 1844-ben a Himnusz megzenésítésére pályázatot írtak ki, ahová tizenhárom jeligés pályamű érkezett, köztük a győztes partitúra, Erkel Ferenc szerzeménye.

Tuza Norbert dokumentumfilmje animációk, videóbejátszások segítségével tárja a közönség elé a Himnusz történetét, valamint Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő–műsorvezetője beszélget a vers és zene kapcsolatáról. Az anekdotákból megtudható, hogy Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője is adott be pályaművet a Himnusz megzenésítésére, valamint, hogy miért kapott rossz jeligét Erkel Ferenc munkája, és hogy hogyan fogadta az akkori közönség az erkeli szerzeményét. Juhász Anna arról is beszél, hogy Kölcsey Ferenc nem érezte kimagasló műnek a Hymnuszt, valamint, arról, hogy annak megzenésítési pályázatának mekkora tétje volt:

„Idézek a Gárdonyi-szövegből, az Apróságok Erkel életéből, mert nagyon tetszik nekem az, hogy valóban érzi-e egy alkotó, vagy érzi-e az ember, hogy az örökkévalóságnak ír valamit. Hogy lehet-e ezt érezni, amikor leülünk az asztalhoz, mert Kölcsey Ferenc nem a legjobb művei között tartotta számon a Hymnuszt. Tehát ő nem volt vele megelégedve. Visszatérve Gárdonyihoz,

»Nem érted, és nem érzed, hogy ez a pályázat nem a nyomorult aranyaknak szól, hanem az örökkévalóságnak?

Amelyik dalt megjutalmazzák, azt meg is szentelik. Egy hét múlva milliók ajka zengi vissza, és az lesz a dalok dala, az örökkévaló, a halhatatlan a szerzőjével együtt.«”

Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt csaknem 100 évben Dohnányi Ernő áthangszerelésében szólal meg a Himnusz. „Voltaképpen, ha azt mondjuk, hogy magyar himnusz a zene, akkor Dohnányira gondolunk, mert nagyon nagyon régóta hozzánk nőtt ez a fajta változat. Az alapvető változás az a bizonyos harang, hogy Erkel az ima-, a fohászjelleg miatt rögtön meghallotta a pozsonyi harangokat, és ezért írta az elejére, amit aztán Dohnányi kivett, és kicsit le is lassította, amit szintén nem értenek sokan. Dohnányinál inkább egy melankolikus, szomorú dallamúvá vált a Himnusz, amíg Erkelném még ez a verbunkos táncdallam bőven benne volt. Magyarán, sokkal gyorsabb lehetett.”

Az Erkel Ferenc-féle hangszerelésben tehát harangok hangja ihlette a zenét, míg a Dohnányi átirat elhagyja a harangszót.

A filmmel párhuzamosan a Budapesti Filharmóniai Társaság gondozásában készült www.magyarhimnusz.hu weboldalon meghallgatható az összes fennmaradt korabeli pályamű, így Erkel Ferenc eredeti verziója is, és olvasható a Himnusz története Batta András zenetörténész tollából. Letölthetővé innen az Erkel-féle Himnusz szimfonikus zenekari kottája, fúvószenekari és zongorás verziója is, a ma gyakrabban játszott Dohnányi-féle feldolgozás mellett. Egy idővonal segítségével pedig, képekkel illusztrálva követhető nyomon a Himnusz keletkezésének története.