Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Életműdíjat kap Emily Watson brit színésznő

Emily Watson brit színésznő kapja idén a Donostia-díjat, a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját, amelyet három hét múlva adnak át az észak-spanyolországi városban - ismertették a szervezők a fesztivál honlapján.

Emily Watson a Londonban tanult színészetet, majd a Royal Shakespeare Company tagjaként első szakmai sikereit a színpadon aratta. 29 évesen debütált nagyjátékfilmben, Lars von Trier Hullámtörés című alkotásával elnyerte a legjobb európai színésznőnek járó Félix-díjat, az amerikai filmkritikusok díját, mindemellett jelölték Golden Globe-, és Oscar-díjra. Ez utóbbi két jelölést újra megkapta 1998-ban, Anan Tucker Hillary és Jackie című filmjében nyújtott alakításáért. A filmvilág kiemelkedő rendezőivel dolgozott együtt, Robert Altman, Alan Parker és Steven Spielberg is bízott rá főszerepet. Legújabb filmjét, az Everest című Himalája-drámát szeptember közepétől játsszák Spanyolországban.

Televíziós alakításai is emlékezetesek, a Felelős felnőtt című minisorozatért 2011-ben elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Bafta-díjat.

A spanyol filmes seregszemlén 1986 óta adnak át életműdíjat, amelyet tavaly Denzel Washingtont és Benicio del Toro vehetett át. A korábbi díjazottak között van Glenn Close, Julia Roberts, Gregory Peck és Woody Allen is.

A 63. alkalommal megrendezett San Sebastián-i filmfesztiválon szeptember 25-én nyújtják át a Donostia-díjat.

Címlapról ajánljuk
Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!
Részletek

Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!

Reggel 6-kor országszerte megnyíltak a szavazófülkék. Lakcímkártyát idén már nem kell vinni, DÁP-on személyit bemutatni viszont nem érvényes. Tisztázottak a mozgóurna-igénylési szabályok. Reggel 6-tól este 7-ig – adott esetben még tovább – valamivel kevesebb mint 8 milliónyian adhatják le voksukat, de a levélszavazatokkal együtt akár 8,1 millió voks is lehetne 100 százalékos részvétel esetén. Igaz, 2022-ben is „csak” 69,59-es részvételi arány jött össze. Minden információ az országgyűlési választások lefolyásáról.

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×