Infostart.hu
eur:
385.72
usd:
332.16
bux:
121472.13
2026. január 16. péntek Gusztáv

Szerdán búcsúztatják Dános Lili zongoraművészt

zerdán 12 órakor helyezik végső nyugalomra Dános Lili zongoraművész, a Magyar Állami Operaház egykori korrepetitora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanára hamvait Budapesten, a Farkasréti temetőben - közölte Várkonyi Judit a dalszínház sajtófőnöke.

Dános Lilit szeptember 4-én, 98 éves korában érte a halál. A zeneművész Marosvásárhelyen született 1912. október 8-án. Csodagyerekként tűnt fel, már 9 évesen koncertet adott. Tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán végezte Popper Irma, Varró Margit, Székely Arnold, Gát József, Weiner Leó és Kadosa Pál növendékeként.

A magyar tehetségek hangversenyén (1928) Fischer Annie-val és Faragó Györggyel együtt szerepelt. Az 1948-as budapesti nemzetközi Bartók-versenyen negyedik helyezést ért el. 1948 és 1950 között a Fővárosi Zeneiskola Szervezet zongoratanára volt, 1950-től 1953-ig pedig Békéstarhoson a Kodály-féle ének-zenei intézményben tanított.

Dános Lilit 1953-ban szerződtette a Magyar Állami Operaház, ahol legendás igazgatók alatt kilenc éven át a legnagyobb énekesekkel, majd balettművészekkel dolgozott korrepetitorként.

1963-tól több mint 25 éven át (még 80 éves korában is) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézete Budapesti Tagozatának tanára volt. Koncertező zongoraművészként bejárta Európát, itthon rádiós hangfelvételek őrzik kiemelkedő hangszertudását.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×