Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.5
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Üzemanyaggyártás - dróncsapás az üzemanyag-infrastruktúrára
Nyitókép: Getty Images / Anton Petrus

Újabb ukrán dróncsapás érte a legnagyobb balti-tengeri orosz kikötőt – videó

Harmincnyolc ukrán drónt lőttek le keddre virradóra a leningrádi régió felett, az uszty-lugai kikötőben károk keletkeztek, három ember, köztük két gyermek, megsebesült - közölte Alekszandr Drozgyenko kormányzó a Max-csatornáján.

Uszty-Luga a legnagyobb, építés alatt álló orosz kikötő a Balti-tengeren, és az országban a második Novorosszijszk után.

A szentpétervári Pulkovo repülőtéren több mint hatvan járat fogadását és indítását halasztották el, ami más régiókban is befolyásolta a légiforgalmat.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az éjszaka folyamán a légvédelem 92 ukrán drónt semmisített meg 12 régió légterében.

Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak a "kijevi rezsim háborús bűnei" ügyében illetékes nagykövete kedden közölte, hogy a múlt héten Oroszországban húsz civil vesztette életét ukrán támadások következtében, 137 pedig megsebesült. A sérülések mintegy 80 százalékát pilóta nélküli repülőszerkezetek okozták.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×